U20-as EB Sopronban

2022.07.07. 07:30

Kosárlabda – Már mindenki várja a rajtot

kisalfold.hu

Fotó: Fotó: Török Zsófia

Pénteken kezdődik az U20-as női kosárlabda Európa-bajnokság Sopronban. A keret jórészt a tavalyi korosztályos vb-bronzérmes válogatottra épül, igaz, pár kulcsember sérülés miatt nem állhat majd Cziczás László szövetségi edző rendelkezésére. Ott van viszont a keretben a győri Dombai Réka és Rozmán Lilla, valamint a soproni Sitku Zsuzsanna.

A nyár elején az UNI Győr vezetőedzőjének kinevezett szakember tanítványai a kontinenstornán az A csoportba kerültek, ahol az ellenfelek Franciaország, Csehország és Hollandia legjobbjai lesznek. A mieink péntek a csehek, szombaton a hollandok, vasárnap a franciák ellen lépnek pályára. Mindegyik mérkőzés 18 órakor kezdődik.

A hétfői szünnap után attól függően, hogy a válogatott hányadik helyen végez a csoportjában, július 12-én, kedden a B csoportból (Olaszország, Belgium, Finnország, Svédország) kap ellenfelet a legjobb nyolc közé jutásért. A csoportgyőztesek a negyedikekkel, a másodikok a harmadikokkal találkoznak. A rajt előtt Cziczás Lászlót kérdeztük a felkészülésről, a várakozásokról.

"Nagyon várjuk már a rajtot, komoly felkészülésen vagyunk túl. Elég hosszú is volt, most már szeretnénk látni, milyen erőt képviselnek az ellenfelek, és mi mire lehetünk képesek ellenük. Az eltervezett munkát elvégeztük, azt sajnálom, hogy páran a tavalyi sikercsapatból nem lehetnek itt sérülés miatt, de akik pótolják őket, szépen dolgoznak, és reméljük, megfelelően helyettesítik majd a hiányzókat” – kezdte a szakember, aki Dombai Rékáról is beszélt.

A győriek fiatal játékosa a két utolsó felkészülési meccset – mindegyiken Szlovénia volt az ellenfél, és simán győztek a mieink – kihagyta, de szerencsére nem komoly a baj.

„Rékának kisebb lábfájdalma volt, megelőzendő minden komolyabb problémát, inkább pihentettük, és kezeltük a sérülését. Úgy tűnik, jó döntést hoztunk, mert százszázalékos állapotban van a játékos” – folytatta Cziczás László, aki szerint nagyon nehéz csoportba kerültek.

„Látatlanban azt mondom, hogy ez egy halálcsoport. A cseh és a francia válogatott is Európa élmezőnyéhez, az elithez tartozik.

Hollandiát a spanyolországi felkészülési tornán legyőztük, de ez nem jelent semmit, a tétmeccs mindig más. Nehéz dolgunk lesz, de a cél az, hogy a csoportkör után legyünk igazán jó formában, így ha az első három meccs nem is egészen úgy sikerül, ahogyan szeretnénk, akkor sem szabad egy pillanatra sem meginogni. Amire figyelni kell, a negyedik meccs, ott nem szabad hibázni, mert ott dől el, hogy az első nyolc csapat között folytathatjuk-e. Nyilván megkönnyítenénk a dolgunkat, ha esetleg megnyernénk a csoportot” – fogalmazott a szakvezető.

Debrecenben vb lesz – Nemcsak Sopronban lesz világverseny, szombaton Debrecenben U17-es női világbajnokság kezdődik. A volt győri edzők alkotta szakmai stáb – Völgyi Péter szövetségi edző, Ábrahám Márta és Iványi Dalma másodedzők – vezette magyar csapat ellenfele Belgium (szombaton), Japán (vasárnap) és Mexikó (kedd) lesz. Mindegyik magyar meccs 17.30 órakor kezdődik. A keretben a győri Sághi Kata szerepel, míg a csapatvezető az UNI Győr elnöke, Fűzy András lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában