A tengerpart volt a nyerő

2022.07.21. 10:53

Csodás helyeken nyaraltak a mosonmagyaróvári kézis lányok - nézze meg a fürdőruhás játékosokat! - galéria

Bár az élvonalbeli együttes már elkezdte a felkészülést a következő idényre, a Motherson Mosonmagyaróvár játékosai is kikapcsolódhattak egy kicsit a szünetben. A klub honlapja remek fotókat tett közé a nyaralásukat töltő lányokról.

kisalföld.hu

Fotók: MKC

A fotók bizonyítják, hogy kellemesen telt a nyár, pihenéssel tölthető része. A nagyon fárasztó, viszontagságos szezon után, igazán gyönyörű helyeken tudtak feltöltődni a lányok, akiknél a leginkább a tengerparti nyaralások voltak népszerűek – szögezik le  a klub honlapján. 

A csapat egyébként a múlt hét hétfőn kezdte el a felkészülést az NB I legújabb idényére. Az óvári lányok azóta két­napos csapatépítésen vettek részt Ajkán.

A játékos szellemi és ügyességi feladatok után már keményebb munka vár a játékosokra. Több érdekesnek ígérkező mérkőzés is szerepel a felkészülési programban. Az MKC találkozik a magyar NB I meghatározó gárdáival, a nyári munka befejezéseként pedig a norvég Molde ellen zárja a gyakorló mérkőzések sorát. Augusztus 20–21-én egy rangos nemzetközi tornát is rendez a klub, amelyen szintén kiváló csapatokkal mérkőzhet meg az MKC. 

Az MKC nyári felkészülési programja. Július 26., kedd, 16.30 óra: Debrecen–MKC edzőmérkőzés (Balatonboglár, NEKA). Július 29., péntek, 17.30 óra: MKC–Ferencváros edzőmérkőzés (UFM Aréna). Augusztus 5., péntek, 16 óra: MKC–Vác edzőmérkőzés (UFM Aréna). Augusztus 6., szombat, 11 óra: MKC–Vác edzőmérkőzés (UFM Aréna). Augusztus 9., kedd (időpont később): Siófok–MKC edzőmérkőzés (Siófok). Augusztus 12., péntek, 16 óra: Alba Fehérvár–MKC edzőmérkőzés (Székesfehérvár). Augusztus 17., szerda, 16 óra: MKC–Dunaújváros edzőmérkőzés (UFM Aréna). Augusztus 20., szombat, 16 óra: HC DAC Dunajská Streda (szlovák)–RK Podravka Koprivnica (horvát) mérkőzés a tornán (UFM Aréna). Augusztus 20., szombat, 18 óra: MKC–DHC Slavia Praha (cseh) mérkőzés a tornán (UFM Aréna). Augusztus 21., vasárnap, 14 óra: mérkőzés a harmadik helyért a tornán (UFM Aréna). Augusztus 21., vasárnap, 16 óra: döntő mérkőzés a tornán (UFM Aréna). Augusztus 26., péntek, 16 óra: MKC–Molde HK (norvég) edzőmérkőzés (UFM Aréna). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában