Bringások ünnepe

2022.05.07. 11:57

Giro d'Italia: Simon Yates űridővel nyerte a fővárosi időfutamot - jó tempót tekertek a magyar bringások, Fetter Erik volt a leggyorsabb - Videók, fotók

A brit sztár 12 perc alatt teljesítette a 9,2 km-t, átlag tempója 46 km/óra feletti volt. A Kisalföld helyszíni tudósítása a Várból, a második etap befutójának helyszínéről.

Szeghalmi Balázs

Fetter Erik

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

17.42 - Yates nyerte a budapesti időfutamot, Van der Poel élen maradt

  • A brit Simon Yates nyerte szombaton a budapesti időfutamot, a második szakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek összetettjében a visegrádi nyitóetapon diadalmaskodó holland Mathieu van der Poel megtartotta éllovas pozícióját.
  • Legjobb magyarként Fetter Erik 45. lett.

Már dél környékén gyülekeztek a nézők az útvonal mentén, a Batthyány téren pedig a pályát bejáró felvezető motorosokat is üdvrivalgás fogadta, de nagy népszerűségnek örvendett az egy órával az első versenyző indulása előtt végighaladó negyven szponzor- és reklámautóból álló karaván is.

Fetter nemzeti színű sisakban repesztett

A három magyar résztvevő közül az első szakaszon segítőként dolgozó Peák Barnabás ezúttal arra készült, hogy saját magáért tekerve odategye magát, Valter Attila viszont nem akart kockáztatni, mivel idén nem az összetett a legfontosabb számára. Fetter Erik a szám magyar bajnokaként megkülönböztető trikóban és nemzeti színű aero bukósisakban vágott neki a távnak. Az EOLO-Kometa 22 esztendős bringása a nyitóetap hajrájában bukott, ám megúszta kisebb vágásokkal a balesetet.

FETTER Erik
Giro d'Italia – Második szakasz – Egyéni időfutam Budapesten - Fetter Erik
Forrás: Varga György

"Mindent kiadtam magamból"

A Hősök terét és a Budai Várban lévő Szentháromság tér közötti 9,2 kilométeres útvonal elején zsúfolásig telt sorokban bíztatták a bringásokat, a célnál pedig minden versenyzőt nagy tapssal fogadott a közönség. Az első igazán jó időeredményt a korábbi egyórás világcsúcstartó brit Alex Dowsett tekerte (12:23 p), akitől az első magyarként kerékpárra ülő Peák Barnabás mindössze hat másodperccel maradt el (12:29).

Az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux kétszeres magyar időfutambajnok kerékpárosát valóságos hangorkán kísérte végig a várba vezető 1,3 kilométeres, 4,9 százalék átlagmeredekségű, részben kockaköves emelkedőn. A kaptató időeredményét külön is mérték, mivel a negyedik kategóriás emelkedő leggyorsabb teljesítéséért ugyanannyi pont járt, mint a pénteki visegrádi elsőségért. "Mindent kiadtam magamból, ilyen közönség előtt lehetetlen tartalékolni" - értékelt Peák.

Fetter energiát kapott a nézőktől

Dowsett első helyét a holland Jos van Emden (12:19), majd az olasz Edoardo Affiani (12:10) vette át, miközben Fetter hatalmas ováció közepette gördült le a rámpáról a Hősök terén. Az EOLO-Kometa időfutambajnoka már három kilométer után megelőzte az egy perccel előtte indulót, és végig jó tempót tekerve ért be 12 perc 28 másodperc alatt, ezzel a tizedik időt birtokolta, egy másodperccel megelőzve Peákot. "Sok helyen versenyeztem már, de ilyet még sehol nem tapasztaltam. Nemcsak a rajtnál, a célban és az emelkedőn voltak sokan, hanem minden egyes utcában. Elképesztően sok energiát adott ez nekem" - szögezte le Fetter.

Dumoulin is 12 perc alatt

Mielőtt utolsó magyarként Valter indult, a legjobb időt előbb Lennard Kämna (12:07), majd az olasz Matteo Sobrero vette át (12:03). Valter arcára a rajt előtt mosoly ült ki, és öklét felemelve köszönte meg a közönség szeretetét, majd nekivágott a távnak, amelyet 12:41 perces idővel teljesített. Elmondása szerint ennél tudott volna tíz másodperccel jobbat menni, de ezt a szakaszt inkább maximálisan ki akarta élvezni, ezért hagyta elterelni a figyelmét.

A legjobbak közül elsőként a 2017-es Giro-győztes holland Tom Dumoulin tudta 12 perc alá vinni az idejét (11:55), ám nem érezhette sokáig elsőnek magát, a brit Simon Yates ugyanis 11:50 alatt, 46,621 km/órás átlaggal teljesítette a távot, amivel élete egyik legjobb időfutamteljesítményét produkálta a Vuelta a Espana 2018-as bajnoka.

DUMOULIN, Tom
Budapest, 2022. május 7. A holland Tom Dumoulin a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, az egyéni időfutam befutóján a budai Várban, a Szentháromság téren 2022. május 7-én. Ez az első alkalom, hogy Magyarországot érinti a háromhetes körverseny, amelynek első három szakaszát rendezik hazánkban május 6-8. között. MTI/Varga György

Mathieu van der Poel megőrizte első helyét

A pénteki nyitóetap győzteseként Mathieu van der Poel rózsaszín trikóban és ugyanilyen árnyalatban pompázó időfutamkerékpárral tekerte végig a szakaszt annak tudatában, hogy az összetett elsőség megőrzéséhez 14 másodpercen belül kell megérkeznie Yateshez képest.

YATES, Simon
Giro d'Italia – Második szakasz – Egyéni időfutam Budapesten - Simon Yates
Forrás: Illyés Tibor

A sokat kockáztató holland láthatólag a szakaszgyőzelmet is meg akarta kaparintani, ám végül a pályafutása ötödik Giro-szakaszsikerét begyűjtő Yatestől három másodperccel elmaradt, így meg kellett elégednie a második hellyel és a Maglia Rosa megtartásával a Mátyás templom lábánál.

A repülő holland, Mathieu van der Poel.

Bukás

Egy versenyző bukott az időfutamon, az osztrák Tobias Bayer a budai oldalra érve esett el, és bár vissza tudott ülni kerékpárjára és célba ért utolsó idővel, ezután be kellett ülnie egy mentőautóba kivizsgálásra.

Eredmények, Giro d'Italia, 2. szakasz, Budapest, 9,2 km, egyéni időfutam:

1. Simon Yates (brit, BikeExchange-Jayco) 11.50 perc
2. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 3 másodperc hátrány
3. Tom Dumoulin (holland, Jumbo-Visma) 5 mp h.
...45. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 38 mp h.
...51. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 39 mp h.
...82. Valter Attila (Groupama-FDJ) 51 mp h.

Az összetett élcsoportja:

1. Van der Poel 4:47:11 óra
2. Yates 11 másodperc hátrány
3. Dumoulin 16 mp h.
...40. Valter 1:02 perc hátrány
...101. Fetter 3:07 p h.
...150. Peák 6:19 p h.

Vasárnap Balaton, aztán irány Szicília

Vasárnap következik az utolsó a magyarországi etap: a Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométert teljesítik a 105. Giro d'Italia résztvevői, akik a hétfői szünnap után már Szicíliában folytatják a 3445,6 kilométer össztávú, május 29-én záruló viadalt.

17.25 - Valter: ezt csak élvezni akartam

Valter Attila saját bevallása szerint ugyan tudott volna jobb időt menni, de a második, szombati szakaszt csak élvezni akarta a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

"Egészen lenyűgöző volt a közönség. Csúnyán fogalmazva, elvonták a figyelmemet a versenyről, de én hagytam, hogy eltereljék, mert ennek minden pillanatát ki akartam élvezni. Ezt viszem majd magammal Olaszországba is, ott is erőt fog adni" - mondta ragyogó arccal a Groupama-FDJ magyar bringása miután célba ért a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutamon.

VALTER Attila
Valter Attila a célban. Fotó: MTI/Varga György

17.08 - Micsoda nevek egymásután!

A végén nem győztük kapkodni a fejünket a célban: a 41 esztendős (!) spanyol legenda, Valverde nyitotta a sztárok sorát, aztán jött Dumoulin és Yates űridőkkel. A holland-brit párbajt végül Simon Yates nyerte.

Őket követte Bardet és Niballi; ne feledjük, az olasz bringás nem csupán a Girón, a Touron is nyerni tudott már. Aztán jött Landa, Carapaz és a végén a két szupertehetséges fiatal, a visegrádi párbaj két főszereplője, az eritreai Biniam Girmay és holland Mathieu van der Poel.  

17.02 - Carapaz is megérkezett

Tokió olimpiai bajnoka nem arany bringáján tekert, csak remélni tudjuk, nem hagyta el Visegrádon.

Forrás: Szeghalmi Balázs

16:38 - így ért be Valter Attila a célba

16.31 - Úton Valter Attila

A célban pedig Miguel López  Moreno, a 2018-as Giro 3. helyezettje.

Forrás: Szeghalmi Balázs

15: 53 - Fetter: Budapest semmihez sem fogható

"Sok helyen versenyeztem már, de ilyet még sehol nem tapasztaltam. Nemcsak a rajtnál, a célban és az emelkedőn voltak sokan, hanem minden egyes utcában. Elképesztően sok energiát adott ez nekem" - mondta az EOLO-Kometa magyar versenyzője, aki 65. indulóként vágott neki a 9,2 kilométeres egyéni időfutamnak, és a célba érkezést követően a tizedik legjobb idővel rendelkezett, a korábban rajtoló honfitársánál, Peák Barnabásnál egy másodperccel bizonyult gyorsabbnak.

Az MTI érdeklődésére elárulta: nem olyan céllal vágott neki a távnak, hogy időfutambajnokként ő legyen a legjobb magyar, inkább a többi rivális közül szeretne minél többet megelőzni.

"Nem egy klasszikus időfutampálya, mert több kanyar és a végén egy emelkedő van benne, de jobban is szeretem az ilyet. Budapest pedig semmihez sem fogható, elindultunk a Hősök teréről, elhaladunk a Parlament mellett, és megérkezünk ide a Budai Várba" - mondta láthatóan az előző 12:28 perc hatása alatt lévő Fetter, aki elárulta, a pénteki nyitónapon elszenvedett bukása semmiben sem hátráltatta, mert megúszta karcolásokkal a történteket. "Az életben egyszer van ilyen lehetőségem, hogy a Girón Visegrádban versenyezzek, ezért volt bennem egy kis méreg, de ezt most sikerült kiadnom magamból és motivációként használni a folytatásra" - fogalmazott.

FETTER Erik
Fetter Erik
Forrás: Varga György / MTI

15.53 - Caleb Ewan a célban

A sprintkirály a pénteki visegrádi bukás után ma egész jól ment. Annak ellenére, hogy az ausztrál versenyző térdére nagy kötést ragasztottak.

Forrás: Szeghalmi Balázs

15.44 - Még mindig top 20-ban a két magyar, Fetter Erik és Peák Barna

Jegyezzük fel: 16.27-kor indul Valter Attila.

15.36. - Elindult Valter Attila egyik csapattársa, Arnaud Demare

A francia 96.-ként rajtolt a Hősök teréről, még 80 bringás van hátra.

15.24 - Egymás után érkeznek a versenyzők a Halászbástya mellett felállított célba, Fetter Erik a 10.

Az EOLO-Kometa magyar időfutambajnoka, Fetter Erik bő egy másodperccel előzte meg honfitársát, Peák Barnát.

FETTER Erik
Fetter Erik 
Forrás: Illyés Tibor / MTI
Forrás: Szeghalmi Balázs

Peák: ilyen közönség előtt nem lehetett tartalékolni

Peák Barnabás teljesen a közönség hatása alá került a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, amelyen a Hősök teréről a Budai Várban lévő Szentháromság térig tekernek fel a versenyzők egyéni időfutam keretében.

"Mindent kiadtam magamból, ilyen közönség előtt lehetetlen tartalékolni" - mondta az Intermarché-Wanty-Gobert magyar versenyzője, aki tizedikként vágott neki a 9,2 kilométeres távnak, és a célba érkezést követően a harmadik legjobb idővel rendelkezett.  "Ez az idő talán elég lesz a legjobb negyvenhez, amivel elégedett lennék" - mondta.
A pályával kapcsolatban kifejtette: kifejezetten fekszik neki a rövid időfutam, illetve a sok kanyar ellenére szerinte csak két trükkös forduló van az útvonalon.

PEÁK Barnabás
Peák Barnabás rajtol a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, az egyéni idõfutamon a Hõsök terén
Forrás: Illyés Tibor / MTI

"Tervezett időeredmény nem volt kitűzve, inkább wattban kellett jól teljesítenem, ez sikerült is. Bár a közönség miatt sokszor elfelejtettem lenézni a wattmérőre, de bármikor lepillantottam, mindig 400 felett volt" - válaszolt az MTI érdeklődésére Peák.  "Korábban az volt a bajom, hogy ilyen magas wattszámon hamar besavasodtam a rossz testtartásom miatt, de ezen most sikerült javítani" - tette hozzá.

A verseny további részével kapcsolatban kifejtette: akkor lenne elégedett, ha a pénteki nyitószakaszon másodikként célba érő csapattársát, az eritreai Biniam Girmay legalább két etapgyőzelemhez tudnák segíteni, Domenico Pozzovivo pedig összetettben a legjobb tíz között zárna. Egyénileg pedig szeretne eljutni a május 29-i veronai befutóig.

A 105. Giro d'Italia első három szakaszát rendezik Magyarországon, a szombati időfutamon a másik két magyar bringás közül Fetter Erik 15.04-kor, míg Valter Attila 16.27-kor indult a Hősök teréről.

14:25 - Így száguldanak el a nézők előtt a versenyzők

14.18 - Peák Barnát megpróbáltuk fotón elkapni a rakparton, nem volt könnyű dolgunk

A fiatal magyar szélvész gyorsan tekert el mellettünk.

14:06 - Mintha nápolyi dugót látnánk

A Giro ilyen, lezárásokkal jár.

13:20 - Ferrarival érkezett a csapatok karavánja a Mátyás templomhoz

Rózsaszínbe öltözött fúvosok gondoskodnak a fergeteges hangulatról

11.59 - Giro d'Italia - Valter: ez őrület!

A 29. helyen legjobb magyarként célba érő Valter Attila "egészen őrületesnek" nevezte azt a hangulatot, amelyet a magyar szurkolók varázsoltak a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki nyitószakaszán.

"Verseny közben mondtam is Fetter Eriknek, ha annyi ötszázast kapnék, ahányan a nevemet kiabálták az út mentén, akkor megvehetném a Vajdahunyadvárát. A mezőnyben is sokan kérdezték, hogy számítottam-e ilyen őrületes hangulatra, de ez minden képzeletemet felülmúlta" - mondta az Eurosport kérdésére a Groupama-FDJ magyar versenyzője.

Valter arról is beszámolt, hogy Esztergomig maximálisan ki tudta élvezni az ünneplést, utána viszont a nyugalmat felváltotta az idegesség a mezőnyben. "Kicsit vegyes érzéseim vannak, mert talán a legjobb tíz reális lehetett volna. Azt gondoltam, jó pozícióban vagyok, mert együtt jöttem Alejandro Valverdével, ami mindig nyugtatólag hat, de ezúttal ez mégsem volt kifizetődő. Lehettem volna előrébb is" - értékelte saját teljesítményét a harmadik Giróján induló 23 éves kerekes, aki azt azért hozzátette: még sosem kezdett ilyen jól háromhetes viadalon, ez pedig bíztató lehet a folytatásra. A szombati időfutammal kapcsolatban kifejtette, mivel nem az összetettre koncentrál, ezért nem fog felesleges kockázatot vállalni, sokkal inkább minden percét és méterét élvezni szeretné a versenynek.

A két éve 27., tavaly 14. helyezett Valter, aki az előző kiírás alkalmával három napon át viselte az összetett első helyezettjét illető rózsaszín trikót, idén azzal a céllal vágott neki a viadalnak, hogy szakaszt nyerjen.

VALTER Attila
Giro d'Italia - Első szakasz - Budapest-Visegrád - Valter Attila befutója. Fotó: Mohai Balázs (MTI)

Fetter Erik: innen szép felállni!

Fetter Erik, az EOLO-Kometa bringása - aki a szakasz végén belekeveredett a bukásba, így 2:22 perc hátránnyal a 112. helyen zárt - a csapat által kiadott közleményben azt mondta, az ujjain keletkezett vágásokat leszámítva szerencsésen megúszta a balesetet.

"Elég sokszor történt már velem ilyen, hogy valami rosszul kezdődik. Általában ezekből a helyzetekből szeretek fordítani, és legtöbbször a szerencse is mellém áll, remélem, hogy holnap is minden össze fog állni" - tekintett előre Fetter. A 22 éves versenyző kiemelte, biztos volt abban, hogy a Hősök terén és az Andrássy úton sok néző lesz, de azt várta, hogy a következő utcánál már biztosan nem fognak állni emberek. Ennek ellenére Budapest összes utcája tele volt, sőt, utána is az összes városban és faluban is tömött sorok vártak rájuk az utak mentén.

"Nem számítottam erre, azt hittem, hogy mivel munkanap van, ezért kevesebben lesznek. Ezt a hatalmas élményt még fel kell dolgoznom" - fogalmazott a magyar kerekes. Szombaton a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről, ahonnan a Budai Várban lévő Szentháromság térre tekernek a versenyzők. A 105. Giro d'Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert tesz meg, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.

FETTER Erik
Giro d'Italia - Első szakasz - Budapest-Visegrád - Fetter Erik a célban. Fotó: Mohai Balázs (MTI)

11.41 Jelentős forgalomkorlátozás lesz szombaton is Budapesten

A második versenynapon a Hősök tere és a budai Vár (Szentháromság tér) között időfutamot rendeznek a hosszirányú útvonal lezárása mellett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

4 és 20 óra között lezárják a Hősök terét és a Kós Károly sétányt, az Andrássy utat a Hősök tere és az Oktogon között, a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, és a verseny útvonalát: az Andrássy út-Izabella utca-Podmaniczky utca-Ferdinánd híd-Váci út-Nyugati téri felüljáró-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca-Honvéd utca-Báthory utca-Vértanúk tere-Garibaldi utca-pesti alsó rakpart-Jászai Mari tér-Margit híd-Lipthay utca-Bem rakpart-Szilágyi Dezső tér-Fő utca-Ponty utca-Szalag utca-Hunyadi János út-budai Vár útvonalat.

9.30 és 17.30 között a verseny útvonalát érintő utakon a keresztirányú forgalom sem haladhat át. Az Andrássy út-Kodály körönd, a Garibaldi utca-Akadémia utca, valamint a Fő utca-Halász utca csomópontoknál a gyalogosok részére felüljárókat létesítenek, ezzel segítve az átjutást. Szombaton a 4-es és a 6-os villamos, valamint az M3-as metrópótló busz folyamatosan közlekedik, de a metrópótlókra a Nyugati pályaudvarnál Kőbánya-Kispest felé a Teréz körúton, a 923-as autóbusz megállójában lehet felszállni.

A 20E autóbuszok a Hősök tere helyett az Ötvenhatosok terén állnak meg, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok nem érintik a Benczúr utca és a Hősök tere megállót. A 105-ös és a 178-as autóbuszokat elterelik, a 76-os trolibusz megosztva (a Jászai Mari tér és a Lehel tér, illetve a Keleti pályaudvar és a Károly körút, Astoria között közlekedik, a 70-es és a 78-as trolibuszok a Kossuth Lajos tér helyett az Arany János utca metróállomáshoz mennek, a 73-as trolibusz egész nap nem jár.

A Garibaldi utca, Alkotmány utca lezárása idején, 4 és 20 óra között a 2-es és a 2M villamosok rövidített útvonalon járnak: a Közvágóhíd, illetve a Keleti pályaudvar és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között, nem érintik a Kossuth Lajos tér, az Országház látogatóközpont és a Jászai Mari tér megállót.

A 15-ös és a 115-ös autóbuszok módosított útvonalon járnak, a 16-os autóbusz nem közlekedik, a 16A és a 116-os autóbuszok pedig a Széll Kálmán tér felől csak a Bécsi kapu térig járnak. A 109-es autóbusz rövidített útvonalon (Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd budai hídfője között) közlekedik, nem érinti a Batthyány teret. A 11-es autóbusz a Nagybányai út és a Széll Kálmán tér között jár.

A Giro d'Italia útvonala - a Margit híd és a Garibaldi utca között - érinti a hétvégi rakpartnyitás helyszínét, ezen a szakaszon lezárják az utat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában