Labdarúgás

2022.05.31. 10:54

Emlékezetes ovifocigála Győrben - fotók

Az 1999-ben alakult Ovifoci Klub Győr – a korábbi járványhelyzet miatt – az elmúlt hét végén ünnepelte alapítása 20. évfordulóját.

kisalfold.hu

A remek hangulatú jubileumi gálán csaknem ötszáz kisgyermek népesítette be az ETO-stadiont. A 34 óvoda apróságai elegáns felszerelésben vonultak a zöld gyepre, hogy bemutathassák a most zárult nevelési évben tanultakat. Számukra már az is óriási élmény volt, hogy a patinás klub ­centerpályáját vehették birtokba, ahol a felnőttek oly sok nagy csatát vívtak, olykor telt ­ház előtt. 

Az érdeklődésre most sem lehetett panasz, hiszen a kis focistapalántákat mindkét lelátóról csaknem ezer szülő, nagyszülő, ismerősök buzdították a kispályákon zajlott találkozókon. 

Sok meglepően ügyes gyereket láthattak a díszvendégek, akik sorában mai és egykori válogatott labdarúgókat és olimpiai érmes sportolókat is felfedezhettünk. Ott volt a pályán a sérülésből lábadozó Kalmár Zsolt, aki még be is állt a srácok közé egy kis focira, de Korsós György, Priskin Tamás és Hajszán Gyula is bemutatott néhány trükköt a pályán az apróságoknak. Keglovich László olimpiai bajnokunk, a torna egyik védnöke pedig a partvonal mellől látta el hasznos tanácsokkal a jövő ­bajnokait. 

A hajdani olimpikonunk, Mitring Gábor evezős és a junior Európa-bajnok cselgáncsozó Sipőcz Richárd is ügyesen passzolgatott a srácokkal. Utóbbi egykori óvodája focistáival, mert kiderült, több eredményes győri sportolóhoz hasonlóan annak idején ő is az egyik győri óvoda ovifoci-­csoportjában került kapcsolatba a sportolással. Pigniczki Krisztina olimpiai ezüstérmes kézilabdázó nemcsak kézzel, de lábbal is remekül bánik a labdával, ő az ovifocis kislányokat biztatta. 

Sűrűn potyogtak a gólok, volt belőle csaknem ötszáz. A játék végére a nap is kisütött, és a résztvevők mosolygós arccal énekelték Halász Judit Boldog születésnapot! című dalát, ezzel is közösen köszöntve a kis sportegyesület húszéves ­évfordulóját. 

Jó volt látni, hogy Pergel Elza, a város alpolgármester asszonya, Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója és Iglói Nagy István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának vezetője, aki Szijjártó Péter minisztert képviselte, a gyermekekkel együtt tapsolva énekelt. 

Ezután következett a záróünnepség, ahol vélhetően minden gyermek egy életre szóló élménnyel gazdagodott, hiszen valamennyi kislány és kisfiú nyakába aranyérem került, s azt a város mai és egykori sportcsillagai adták át. Minden óvoda sportfelszerelést és jubileumi trófeát kapott. Végül magasba lendült a Horváth Ildikó asszony nevét viselő hatalmas kupa is, melyet a 17 éven át a klub ügyvezető elnökeként fáradozó óvodavezető emlékére alapítottak. 

A gálát követően a stadion VIP-termében az óvodásfocit felkaroló és több mint két évtizeden át támogató óvodavezetőket, valamint az egykori és mai foglalkozásvezetőket köszöntötték, 34 intézményvezető és tizennyolc csoportvezető vehette át az egyesület jubileu­­mi emlékplakettjét a város és az MLSZ vezetőitől. Az ünnepséget megtisztelte Bozsik Péter is, akinek édesapja az MLSZ utánpótlásprogramjának névadója. A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya megköszönte az intézményvezetőknek és csoportvezetőknek, hogy a programban is több mint egy évtizede folyamatosan részt vesznek a helyi óvodák, és kérte, hogy a továbbiakban is támogassák a kisgyermekek sportját, népszerűsítsék tovább az apróságok körében az ovifocit. 

Az ünnepség végén Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke a szövetség vezetése nevében egy kristálytrófeát adott át Pálfalvi Gábornak, a gyermekklub társadalmi elnökének, megköszönve azt a több évtizedes munkát, amit a kisgyermek-labdarúgás meghonosítása és népszerűsítése érdekében végzett Győrött és az MLSZ projektvezetőjeként az ország területén. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában