Műtét után

2022.05.26. 11:09

Búvársport - Bukor Ádám: hányattatott szezon után idén jobb eredményekben bízik

Januárban Év Sportolója díjat kapott, betegségből és sérülés után visszatérve pedig már a világjátékokra készül a galántai származású, Győrben sportoló hatszoros világbajnok, hatszoros Európa-bajnok és négyszeres világcsúcstartó Bukor Ádám. Az uszonyos-úszó előző szezonját a korona- vírus-járvány is erőteljesen befolyásolta, ami miatt több esemény tolódott.

Németh Richárd

Bukor Ádám egyéniben és váltóban két-két számban úszik majd a világjátékokon. Fotó: Májer Csaba József/SZE

 „Eléggé felborította a rendszert, hiszen a nagy versenyeket, például a világjátékokat négyévente rendezik, és évekig készül rá az ember – kezdte Bukor Ádám. – Tavaly egy olyan verseny után, ahol életem legjobbját úsztam, mandulagyulladást kaptam és egy hétig harminckilenc fokos lázzal feküdtem otthon. Mikor újrakezdtük az edzést, volt, hogy ki kellett jöjjek a medencéből, annyira rosszul voltam, így nagyjából két hetem volt normálisan készülni a világbajnokságra. A vb-n aztán a váltó előtt újra lebetegedtem: kétszázon még összejött az arany, de négyszázon csak harmadik lettem. Emiatt bizonyos értelemben jó is, hogy a világjátékokat elhalasztották, mert ez mindenkire ugyanúgy hatott. Ha tavaly rendezték volna, nem sikerült volna olyan jól úsznom, mint ahogy arra az idén számítok” – mondta a sportoló, akit nem csak betegség hátráltatott. 

„Az elmúlt év nem igazán a tervek szerint alakult. A komoly betegség mellett műtétem is volt, de erről inkább csak a játékok után beszélnék konkrétabban.” 

Bukort az elmúlt évben ismét – zsinórban negyedik alkalommal – választották meg itthon az év sportolójának. 

„Nagyon örültem neki, jólesik, hogy elismerik az embert és tudja, hogy amiért küzd, annak van értelme. Idén ráadásul a győri Széchenyi-egyetemen is megválasztottak az év sportolójának. Mindig öröm, amikor az embert dicsérik, megtisztelő és jó érzés, amikor olyan közegben vagy, ahol megértenek” – folytatta az uszonyosúszó, aki gőzerővel készül a nyári világjátékokra. 

„Naponta edzek, jelenleg igyekszem a legtöbb időt erre fordítani. Az egyetem most kicsit mellékvágányra került, de a lényeg, hogy ne húzódjanak el a féléveim és jó legyen az átlagom. Ezenfelül mindent a felkészülésnek rendelek alá. Nagyon örülök, hogy a műtét után ugyanúgy tudtam folytatni a munkát, mintha mi sem történt volna. Rám jótékony hatással van egy kis pihenő és csak később jön ki rajtam a fáradtság. Ezen pedig gyorsan túl kell lendülni – fogalmazott a sportoló. – Egyelőre jól haladunk a felkészüléssel és remélem, hogy jobb időket úszom majd. Kicsit izgulok, mert idén nem volt még versenyem és háromnegyed év után a világjátékok lesz az első esemény, ahol medencébe ugrok. Egyéniben négyszáz és kétszáz méteren indulok, amit szeretnék megnyerni, emellett két számban a váltó tagja leszek. Igyekszem a legjobbamat nyújtani és mindent megtenni. Az, hogy ez mire lesz elég, majd kiderül” – nyilatkozta Bukor Ádám. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában