A hét embere - Élete legjobb évét zárta a soproni kosaras, Fegyverneky Zsófia

– Túl van a négyszáz mérkőzésen a Sopron színeiben: milyen érzés, hogy most már csak a saját rekordját dönti meg hétről hétre? 

– Igazából bele sem gondoltam, amíg fel nem hívták rá a figyelmemet a klubnál, de természetesen nagyon büszke vagyok rá. Nagy megtiszteltetés és büszkeség ezt elérni, hiszen sok nagy magyar játékos és nemzetközi szintű topjátékos is megfordult a csapatunknál. Bízom benne, hogy a jövőben még hozzá tudok tenni néhányat ehhez a számhoz. 

– Eseménydús éven van túl: klubrekord, kupaezüst, Euroliga-arany, bajnoki cím. Kicsit értékelje az évet. Hogy élte meg ezt a rengeteg impulzust, ami önt érte? 

– Elsősorban az Euroliga-­arany, ami meghatározó élmény, mindamellett, hogy a többi is szuper érzés. Ez kiemelkedik a sorból. Ha az Euroliga-győzelemre gondolok, még mindig kiráz tőle a hideg. Ez a karrierem legjobb éve.

Összejött a tökéletes mérkőzés 

– Nem először játszott Euroliga-döntőt, de ezúttal érezhette azt, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Mennyire volt nehéz megnyugtatnia önmagát a finálé előtt? Mennyire volt az ön számára új ez a helyzet? 

– Valamilyen szinten ez mindenkinek új szituáció volt. Játszottunk már döntőt, és több játékosunk van, aki ott volt a soproni Final Fouron is, de most úgy éreztem, hogy a döntőben nyugalom ült az egész csapaton, rajtam is. A mérkőzés előtt pár mondatot beszéltünk az öltözőben, hogy itt vagyunk a fináléban, tízezer ember előtt fogunk játszani, szóval mi csak nyerhetünk. Onnantól, hogy az elődöntőben győztünk, azt éreztem, hogy mindenki megnyugodott, és mindent egy lapra tettünk fel. Azt gondolom, játszottunk egy szinte tökéletes mérkőzést, védekezésben mindenképpen, mert egy ilyen csapatot ennyi ponton tartani magáért beszél. Ez volt az egyik kulcs, a másik pedig hogy valóban csapatként funkcionáltunk. 

– Április tizedikén nyerték meg az Euroligát, ezt követően hogyan sikerült felrázniuk magukat a bajnoki fináléra? 

– Őszintén? Nagyon nehéz volt mentálisan ráhangolódni a döntőre, amit szerintem az elején lehetett is érezni rajtunk. Fejben nem voltunk annyira frissek, talán nem voltunk annyira éhesek a sikerre, de ahogy belelendültünk a döntőbe, egyre jobban visszarázódtunk, és a harmadik meccsen már teljesen domináltunk. 

– Hogyan látta, ugyanazzal az alázattal készült az egész csapat, vagy volt, akit vissza kellett húzni a földre? 

– Erről egy sportpszichológust kellene megkérdezni, hogy ha egy sportoló Euroligát nyer, majd két nappal később magyar bajnokira kell készülnie, milyen lelkiállapotba kerülhet. Nem volt egyszerű, de megoldottuk. 

– Néhány nappal a bajnoki döntő után kijött a fáradtság? 

– Kicsit megkönnyebbültünk, de fáradtságot nem érzek. Most próbáljuk megemészteni, hogy mi is történt, és hogy három-nullával le tudtuk zárni ezt a bajnoki döntőt. Most kezdjük átélni az egészet, és kicsit tovább ünnepelni az Euroliga-győzelmet és a bajnoki sikert is. 

Valóra vált vágyak 

Egy korábbi Kisalföld-interjú során Fegyverneky Zsófiával arról beszélgettünk, hogy a pályafutása végéhez közeledve menyire elégedett az elért eredményeivel, esetleg van-e benne hiányérzet. A játékos akkor úgy fogalmazott: „Minden sportoló azért dolgozik, mert mindent meg akar nyerni. Nem mondom, hogy bánnám, ha lenne egy Euroliga-aranyérmem, de van egy ezüst, ami a legfényesebb darabja a kollekciónak. Abban az értelemben véve nincs hiány­érzetem, hogy bármit másképp csináltam volna. Talán ha visszatekintek a válogatottszereplésekre, valami jobb eredménynek örültem volna, de úgy mondtam le a válogatottságot, hogy mindent megtettem, ami tőlem telt. Klubszinten, azt mondom, nincs hiányérzetem, de szeretnék még nyerni, és örülnék, ha lenne még pár bajnoki érem és jó Euroliga-eredmény.”

 – Most már minden érmet sikerült begyűjtenie klubszinten, a hiányzó Euroliga-arany is bekerült a vitrinbe, kiegészítve ezzel a kollekciót. Tényleg a csúcsra ért? 

– Persze, most azt gondolom, hogy teljes lett a kép, minden érem megvan. De ez nem arról szól, hogy akkor itt most vége van, mert szeretek kosarazni. Fejben kell egy kis pihenés, amire hál’ istennek most a nyáron lesz lehetőségem. Örülök, hogy tudok majd kicsit erre koncentrálni, időt tölteni a családommal, és kicsit azokkal a feladatokkal is foglalkozni, amiket a szezon során elhanyagoltam. A következő felkészülést ettől függetlenül ugyanúgy kezdem el, hogy szeretnék nyerni. A mai napig mindennek így vágok neki, és nincsen gond a motivációval sem, minden meccsen találok magamnak új kihívást. 

Még kell az adrenalin 

– Valljuk be, nem túl gyakori – legalábbis a magyar mezőnyben –, hogy valaki közel a negyvenhez ilyen magas szinten tudjon teljesíteni. Nemrég újabb egy évet hosszabbított, s azzal, hogy jövőre is játszik, megdönti Iványi Dalma rekordját is. Nem érzi, hogy egyre nehezebb felhúzni naponta az edzőcipőt? Mi a titka? 

– Nemzetközi szinten nem annyira ritka, hogy negyven­éves kor környékén még játszanak, sőt, az Euroligában vannak nálam idősebbek is. Nem igazán titok, de kikerülhetetlen a genetika szerepe, és nyilván szerencse kell ehhez, hiszen a komoly, karriert derékba törő sérülések elkerültek ez alatt a huszonöt év alatt. A másik tényező, hogy amit lehet, megteszek az egészségem érdekében és hogy karbantartsam magam, amihez minden adott Sopronban. Az elmúlt tizenegy évben ez is hozzájárult ahhoz, hogy itt tartsak, ahol jelenleg tartok, de minden ilyen apró lépést meg kellett tenni hozzá. Emellett figyelemmel követem a nemzetközi trendeket, diétákat, amiket más hasonló korú játékosok követnek, ­ajánlanak. 

– Hogy érzi, mennyi van még önben? 

– Török Zoltánnal, a klub ügyvezetőjével azt beszéltük, hogy a mai napig szeretek kosarazni, innentől kezdve pedig miért ne folytatnám, ha egészséges vagyok. Nem azt mondom, hogy minden edzés öröm, de tényleg szívesen járok és élvezem. Még mindig úgy érzem, kell a verseny, kell az adrenalin és a győzelmek hajszolása. Amíg ez így van, nem látom okát, hogy abbahagyjam. 

– A gyermeke, Márk mit érzékel ebből az egészből, ami idén önnel történt? Mennyire hat ki rá, hogy az anyukája ilyen eredményeket ért el? 

– Követi, hogy mi történik velem, de nem egy nagy szurkoló. Persze örül neki, ha boldog és sikeres vagyok, de neki nem a kosár körül forog az élete. Látja, hogy most sokat szerepelek a tévében és az újságokban, de ő nem annyira sportos alkat, egyelőre nincs annyira a kosárlabda közelében. 

Készül a civil életre 

– Nem könnyű a pályán és a magán­életben is helytállni. Ön hogy tudja összeegyeztetni a profi sportot, a gyermeknevelést, a tanulást, és helytállni egyszerre minden ­területen? 

– Elsősorban a háttérnek köszönhetően, hiszen van egy olyan férj és család mellettem, akik mindenben segítenek, illetve van egy szuper dadusunk, aki vigyáz a kisfiunkra. A többi pedig már csak rutin és szervezés kérdése. 

– Hogy készül az aktív pályafutás utáni életre? Vannak edzői ambíciói, vagy inkább a civil életben állna helyt? 
– Készülök rá, de amíg tudom, hogy biztosan kosarazok, más perspektívába teszi az egészet. Nyilván ezért végeztem el különböző iskolákat, egyetemeket, legutóbb például egy FIBA-tanfolyamot. Szeretnék a kosárlabda közelében maradni, de azt, hogy pontosan milyen szerepkörben, még nem tudom. 

A Sopron idei mérlege
Euroliga: 18 mérkőzés/12 győzelem. 
Magyar bajnokság: 30 mérkőzés/28 győzelem. 
Magyar Kupa: 3/2. 

Névjegy - Fegyverneky Zsófia 
Születési hely, idő: Pécs, 1984. szeptember 29. 
Poszt: irányító 
Jelenlegi csapat: Sopron Basket 
Válogatottság: 136 (2017-ben lemondta) 
Eredményei: Euroliga-arany-,­­ -ezüst- és -bronzérmes, 14-szeres magyar bajnok, 11-szeres Magyar Kupa-győztes