Vastaps a premieren

2022.04.15. 18:31

Mozivásznon A közös szívdobogás - film készült a soproni sportiskoláról

"Azt akartuk megmutatni, hogy mi egy nagy csapat vagyunk" - fogalmazott a Soproni Sportiskola Egyesület elmúlt 17 évét bemutató film premierjén az elnök. Ötven perccel később a taps jelezte: sikerült.

kisalfold.hu

Fotók: Tarnai László

A közös szívdobogás címmel a soproni Elit Moziban mutatták be azt a dokumentumfilmet, ami a  Soproni Sportiskola Egyesület 2005-ös alapításától eltelt 17 év eredményei mellett bemutatta a létrehozás motivációit, a legsikeresebb csapatokat, játékosokat, és természetesen azt a két embert, akik a legtöbbet tették mindezért: dr. Szekeres Csaba elnököt és Horváth József szakmai igazgatót. A mozi széksorait az akadémia játékosai, munkatársai, szponzorai töltötték meg.

- A film köszönet minden játékosunknak, mert ők az igazi főszereplők; munkatársainknak, az edzőknek, hiszen ennek a történetnek ők a valódi rendezői; és támogatóinknak, az önkormányzatnak és intézményeinek, akik producerei a produkciónak - mondta a vetítés előtt dr. Szekeres Csaba, összefoglalva azt is, miért jött létre az utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesülettől merőben szokatlan alkotás. "Azt akartuk megmutatni, hogy a soproni sportiskola egy jó hely, ahol mindenki megtalálja a számításait."

Szekeres Csaba köszöntője.

A film készítőinek terve bevált: az olykor megható, máskor megnevettető, a honnan-hová lehet eljutni ívét egyéni portrékon keresztül is megmutató 47 perces alkotást nagy tapssal díjazta a premiervetítés közönsége.  A nézők közül sokan megállapították, milyen jól kiegészíti egymást a két vezető: a realista és az idealista.

- Az egyesület szempontjából kifejezetten jó, hogy ennyire különbözőek vagyunk, közös bennünk ugyanakkor a kosárlabda és a sportiskola szeretete. Mindketten hálásak lehetünk, hogy a hobbinknak élhetünk - fogalmazta meg érzéseit Horváth József szakmai igazgató.

- Jó kirándulás volt nekem ez a munka a kosárlabda világába, a film szereplőitől pedig én is tanultam. Ahogy a sportiskoláról beszéltek, csak úgy sütött belőlük az összetartás, az elkötelezettség, olyan bölcsen nyilatkoztak, hogy igazán megérintette az embert. Én tudom a legjobban, hogy semmi nem volt előre megbeszélve, ezek a fiúk  spontán és szívből beszéltek - árulta el Huszár Judit, a film szerkesztője.

A dokumentumfilm operatőre és vágója, Tarnai László is az őszinteséget emelte ki: - Ez egy közösségről szóló film, amiben mindenki a valódi arcát mutatta és az érzelmeit sem rejtette el. Manapság, amikor a gyerekek többsége a virtuális világban él, a sportiskola egy élő, barátságos alternatívát mutat,  valódi közösséget - mondta a jól végzett munka örömével Tarnai László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában