Kajak-kenu

2022.03.16. 13:47

Visszavonult a győri színekben versenyző olimpiai bajnok

Bejelentette visszavonulását Fazekas-Zur Krisztina kétszeres olimpiai, nyolcszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok kajakozó, aki 2012 és 2019 között a győri Graboplast VSE versenyzője volt.

kisalfold.hu

Fazekas-Zur Krisztina - fotó: Reviczky Zsolt (Nemzeti Sport)

Fotó: Reviczky Zsolt

„Szerettem volna még ezt az évet végigcsinálni, de már nem fér bele. Nem tudom belerakni azt az energiát, ami ahhoz kell, hogy az ember sikeres legyen, mert a mindennapi életem elsiklott a gyerekek és a munka felé” – nyilatkozta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában a 41 éves sportoló. „Tavaly sem sikerült csapatba kerülnöm, pedig úgy gondolom, sokat edzettem. Az agyamat sem tudom már annyira odarakni a mindennapi dolgok mellett, amennyire kellene” – magyarázta.

 

Fazekas-Zur Krisztina egy ideje komoly nyaki porckorongsérüléssel küzd, erről elmondta, hogy műtétre nem volt szüksége, és mivel jelenleg nem végez olyan edzésmunkát, mint korábban, nincsenek panaszai sem. Fazekas-Zur 2012-ben Londonban Szabó Gabriellával, Kozák Danutával és Kovács Katalinnal, 2016-ban Rio de Janeiróban pedig Szabóval, Kozákkal és Csipes Tamarával lett olimpiai bajnok a kajak négyesek 500 méteres versenyében. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában