Sport

2022.03.15. 17:34

Első erőpróbájukon bizonyíthattak a SMAFC röplabdás lányai

Először játszottak a SMAFC színeiben a soproni röplabdás lányok, akik az edzőmérkőzéseken rögtön olyan tapasztalt csapatokkal kerültek szembe, mint az UTE, a Vasas és az MTK. Vannak még megtorpanások, de helyt álltak a röpis lányok.

kisalfold.hu

Izgalmas napjai voltak a hosszú hétvégén a SMAFC röplabdás lányainak, miután először volt lehetőségük felmérni, hol tartanak a többi csapathoz képest. Két edzőmérkőzést is játszottak Budapesten az UTE 2006-os születésű kezdőjátékosaival és mindkettőt meg is nyerték a soproniak! Másnap az MTK fogadta a SMAFC együttesét, majd a Vasas...

 

- A két nagymúltú csapat erőfölénye már a bemelegítésen is látványos volt, úgyhogy meg is szeppentek a lányok, de nincs okunk panaszra. Ez az első szezonunk, a háló túloldalán pedig rendkívül meccstapasztalt csapatok álltak - mondta el a két vesztes mérkőzésről Nagy László vezetőedző. Összességében munkatásával, Kövesdi Tímeával együtt, elégedettek a lányok munkájával.

 

 

- Nem vagyunk lemaradásban és most ez a legfontosabb. Ezen a hétvégén volt először lehetőségünk arra, hogy a bajnokságban szereplő együttesekkel összemérjük magunkat, megnézzük, hol tart a csapatunk. Megfelelő formában vagyunk, de a lányok most megtapasztalhatták, hová kell még fejlődniük. Mi csak nemrég kezdtük a közös munkát, ellenfeleink már régóta együtt dolgoznak. Nálunk még vannak megtorpanások és hullámvölgyek, de ezekből is tanulunk. U17-es csapatunk el is indul jövőre a bajnokságban - értékelt Nagy László.

 

A SMAFC egyébként a mérkőzések mellett más izgalmas röpi-programokkal is készült. Miután a meccsek Budapesten voltak, a lányok a magyar női röplabdakupa döntőjére is kilátogathattak, s ki-ki drukkolhatott kedvenc csapatának. Az örült jobban, aki a Vasasnak szurkolt, de nem volt érdemes búslakodnia a Balatonfüred táborának sem. 

Címkék#smafc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában