Legenda

2022.01.27. 08:55

Nyugdíjba vonult Hlagyvik Gábor, a Rába ETO aranycsapatának középhátvédje

Nyugdíjba vonult Hlagyvik Gábor, a Rába ETO nyolcvanas évekbeli aranycsapatának nagyszerű középhátvédje. Azt mondja, bár nem lett belőle szakképzett edző, elégedett az életével. A futballt unokája viszi tovább.

Szeitz Tibor

Hlagyvik Gábor egykori sikerei színhelyén, az ETO-stadionban. Bár az még egy másik létesítmény volt. Fotó: Facebook

Nincs győri drukker, aki ne tudná, ki volt Latyi, vagyis Hlagyvik Gábor, a Verebes József vezette Rába ETO legendás védője. Az egykori futballista, az aranycsapat középhátvédje a napokban ünnepelte 65. születésnapját, s már a nyugdíjasok táborát erősíti. 

 

„Valóban, néhány napos nyugdíjas vagyok – kezdte mosolyogva a volt hátvéd. – Eljött ez az idő is, huszonkettedikén lettem hatvanöt éves, egy nappal később pedig eljöhettem nyugdíjba. Azt hiszem, ez már nagyon rám fért, bár nem panaszkodhatom. Legutóbb például három és fél évig dolgozhattam egy munkahelyen. A téti önkormányzat vezetőjének köszönhetően üzemvezetőként díszburkolatok lerakásával foglalkozhattam. Nem volt ez rossz munka” – mondja határozottan Hlagyvik Gábor, aki azt is elárulta, miért nem lett belőle edző. 

 

„Kétszer is elkezdtem az iskolát. Először a katonaság szólt közbe, másodszor pedig egy olyan állásajánlatot kaptam, amit nem lehetett visszautasítani. Papír nélkül pedig ebben a rendszerben nem lehet semmire sem menni. Nyilván fontos a képzés, ezt elismerem, de manapság egyre több az agyoniskolázott tréner, akiket mi csak laptopos edzőnek hívunk. Az elméleti tudást megszerzik, de rutin, tapasztalat híján ezzel nem lehet sokra menni. Talán még a Tarsoly-érában keresett fel bennünket egy újságíró, hogy mi lett velünk, régi ETO-játékosokkal. Azt mondta, segít, hogy edzők legyünk, de aztán nem lett belőle semmi.” 

 

Az egykor ünnepelt bajnokot gyorsan elfelejtették, civil munka után kellett néznie. 

 

„Autószerelőként végeztem, a sport mellett fiatalon az Épfuban kezdtem el dolgozni. Az ETO-ban hébe-hóba játszottam csak, el is mentem Bábolnára, ahonnan aztán visszahívtak a vagongyári klubhoz. Nyilván volt szerencse is abban, hogy az aranycsapatban futballozhattam. Gyönyörű időszak volt, számomra több mint kétszáz meccsel. Levezetésként jött Zurndorf, majd Bábolna, aztán a civil munka. Műszakvezetőként dolgoztam fuvarozó vállalatnál, később trélerrel hoztam be autókat az országba, és még egy fóliagyártó cégnél is vállaltam munkát” – tette hozzá a volt játékos, aki ma már inkább utánpótlás-mérkőzésekre látogat ki. 

 

„Persze képben vagyok a mostani csapat eredményeit illetően, de be kell vallanom, számomra nem egy élvezetes program ennek az együttesnek a meccseit nézni. Nem látom bennük azt, hogy mindenáron fel akarnának jutni az élvonalba. Az az igazság, hogy inkább kimegyek egy utánpótlás-mérkőzésre, mint megnézzem az NB II-es csapat meccsét.” 

 

Főképp, hogy az egykori remek védő két unokájáért is szoríthatott az ETO fiataljai között. 

 

„Minden elfogultságot nélkülözve kijelenthetem, hogy mindketten tehetségesek. Sajnos Levente fél éve abbahagyta a focit, azóta táncban országos bajnok. Úgy hiszem, a klubnak nem volt hozzá türelme. Azt látom, az egyesületek kész játékosokat keresnek, s nem inkább nevelnek. A mi időnkben még nem volt divat, hogy hatévesen már versenyszerűen focizni kellett. Janó azonban még futballozik, az U12-es csapat tagja. A nagyapja vagyok, de azt mindenki láthatja, hogy jobb és bal lábbal is kiválóan lő, nagyon jól lát a pályán, meccsenként öt-hat gólpasszt kioszt. Benne még több is van, mint korábban bennem volt.” 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában