Sport

2022.01.05. 14:30

Női kézilabda - Felkerült Európa térképére az MKC

Jó évet zár a Mosonmagyaróvári Kézilabda Klub: miután meglepetésként bronzérmesek lettek a magyar bajnokságban, így az Európa Liga csoportkörében bizonyíthatnak. Dr. Hoffmann László, az MKC szakmai igazgatója szerint ezzel a Lajta-parti város jó hírét is viszik, nevét öregbítik.

Mészely Réka

Az MKC Európa Ligába való kerülése nemcsak sporttörténeti, hanem várostörténeti esemény is – vélekedett dr. Hoffmann László, az MKC szakmai igazgatója.

– Jó évet zártunk 2021-ben: még nekünk is meglepetést jelentett a bronzérem, ami által lehetőséget nyertünk a nemzetközi kupában való szereplésre. A mérkőzések januárban kezdődnek, azt reméljük, hogy sok mosonmagyaróvári követi majd a meccseket, akár olyanok is, akik eddig nem érdeklődtek a csapatunk vagy akár e sportág iránt – kezdte beszélgetésünket a szakmai igazgató, aki szerint az MKC Európa Ligába való kerülése nemcsak sporttörténeti, hanem várostörténeti esemény is. 

 

– Mosonmagyaróvár felkerül Európa térképére. Ez egy olyan lehetőség, mely viszi a város nevét, hírét, építi imidzsét. A mérkőzéseket élőben közvetítik a sportcsatornák, ami egy magasabb szintű megjelenést jelent a településnek nemcsak Magyarországon, de Norvégiától Franciaországon keresztül Horvátországig is – vélekedett dr. Hoffmann László.

 

Sajnos a mosonmagyaróvári UFM Aréna nem felel meg a nemzetközi előírásoknak, kétoldali lelátó hiányában a lányok majd a hazai mérkőzéseket Győrben, az Audi Arénában játsszák. Nagy kihívást jelent az utazás is a külföldi meccsekre, főleg most, a járványügyi helyzet miatt a tesztelések mellett.

 

– Nagy feladat volt bejutni a legjobbak közé, akár olyan csapatokat is magunk mögé utasítva, akik nagyobb múltra tekintenek vissza és anyagilag is jobban állnak. Ennél viszont jóval nagyobb feladat lesz a bajnokságban megtartani azt a helyezést, ami további nemzetközi kupaszereplést biztosít – húzta alá.

 

Munkacsarnok épül

 

– A klub bővülésének eddig gátja volt, hogy nem volt, ahol az edzéseket lehessen tartani helyben. Ez főként az utánpótláscsapatoknál jelentett gondot, de az élvonalbeli csapat is korábban rákényszerült, hogy Győrben eddzen, amíg az UFM Aréna más rendezvények helyszínéül szolgált. Klubunk szervezésében javában zajlik egy munkacsarnok építése, nagyobb részben állami támogatásból, amit az önkormányzat további 100 millió forinttal egészített ki. Tavalyelőtt 120 fiatal, idén már 200 tartozik valamelyik utánpótláscsapatunkhoz. Ennek a beruházásnak köszönhetően jelentősen nőni fog ez a szám, és az iskolai testnevelés kiszolgálásába is bekapcsolódunk – osztotta meg reményeit.

 

Támogatási rendszer új alapokon

 

Dr. Hoffmann László arról is beszélt, hogy az új vezetőség új alapokra helyezte a támogatási rendszert. A névadó Motherson mellett sok vállalkozást tudhatnak maguk mellett, és bizakodó, hogy ez a támogatói kör is tovább bővülhet az eredményeknek köszönhetően.

 

– Jó a híre most a csapatunknak, rend, fegyelem, szakmaiság és korrektség az uralkodó. A körülmények jók, a legjobb magyar játékosok közül is tudunk már hozzánk csábítani. A következetes és becsületes munkával reméljük, sokan állnak mellénk – búcsúzott a szakmai vezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában