Bajnokok Ligája

2022.01.19. 08:55

Női kézilabda BL - Magabiztos győri győzelem a Krim ellen - sok-sok fotó a zöld-fehér diadalról

Az ETO rekordot jelentő, immár 67 mérkőzésből álló, 2018. január 26. óta, tehát csaknem négy éve tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 59 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

kisalfold.hu

Fotók: Huszár Gábor

Győri Audi ETO-Krim Ljubljana 40-27 (22-14)

 

 

A hazaiak keretéből Amandine Leynaud, Faluvégi Dorottya és Lukács Viktória hiányzott. Az első két gólt a szlovénok dobták, majd egy 5-1-es sorozattal fordítottak, egyszersmind lendületbe kerültek a hazaiak. A Krim a 13. percig jól tartotta magát, de ellenfele támadásait ezután sem tudta hatástalanítani, saját akcióinak hatékonysága viszont csökkent. A dán Anne Mette Hansen vezérletével a győriek a meccs harmadánál már 17-11-es előnyben voltak. A huszadik találatot a kapus Laura Glauser szerezte, a szünetben pedig már 22-14-re vezetett csapata.

 

A nagy különbség miatt a folytatásban bátran cserélhetett Ambros Martín vezetőedző, együttese ellenállhatatlan támadójátékának köszönhetően a 41. percben már tízgólos volt az előny. Előbb a román Crina Pintea, majd Anne Mette Hansen, végül a decemberi világbajnokság legértékesebb játékosának megválasztott norvég Kari Brattset lőtt három gólt néhány percen belül, az utolsó találat pedig a mindössze 17 éves Sztankovics Kyra nevéhez fűződik. A mezőny legeredményesebb játékosa Pintea és Hansen volt nyolc-nyolc góllal, Brattset öttel zárt. A kapuban Laura Glauser és Silje Solberg egyaránt hat védéssel járult hozzá a sikerhez.

 

A két csapat 22. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a győrieknek három döntetlen mellett ez volt a 19. győzelmük. A tíz győzelemmel csoportjában listavezető ETO vasárnap a dán Odense HB együttesét fogadja, a hat sikerrel, két döntetlennel és egy vereséggel álló Ferencváros az ugyancsak dán Esbjerg vendége lesz ugyanazon a napon.

 

Percről percre

60. perc: Ogonovszky lövése ezúttal sem jut a kapuba. Solberg védi lábbal Radoslavjevic közeli lövését. Ngombele nagy gólt dob a végén. 40-27.

59. perc: Ogonovszky lövése a felső lécről nem megy a gólvonal mögé. Varagic negyedik gólját lövi. 40-26.

58. perc: Sztankovics lövi a negyvenedik győri gólt ziccerből. 40-25.

57. perc: Labdát veszít az ETO, Varagic eredményes. 39-25.

56. perc: Háfra labdát szerez.

55. perc: Blohmot rántják le: hétméteres jöhet. Háfra pattintja kapu mellé a büntetőt.

54. perc: Juric már a harmadik góljának örülhet. 38-23.

53. perc: Háfra próbálkozása pontatlan.

52. perc: Lépéshiba a szlovénoknál. Brattset Dale lő gólt a még szinte üres kapuba. 38-21. Juric megint betalál. 38-22.

51. perc: Pineau passza nem jó a beállónak. Sztankovics hetest harcol ki, Hansen belövi a büntetőt. Ngombele két percre kiáll. 37-20.

50. perc: Hansen ad gólpasszt Brattset Dalének. 36-20

49. perc: Brattset Dale harmadszor eredményes. 35-20. Juric először eredményes. 35-20.

48. perc: Nyitott védekezés a Krimnél. 

47. perc: Oftedal labdát szerez. Brattset Dale gólt szerez. 34-19. Klemencic be tud fordulni. 34-20.

46. perc: Klemencic lövése nem jó, Hansené viszont nagyon is jó! 33-19.

45. perc: Hansen ismét betalál. 32-19. Időkérés a vendégeknél.

44. perc: Hansen hetesből. 31-19.

43. perc: Blohmé a harmincadik. 30-18. Stanko szépít. 30-19.

42. perc: Pintea ma nagyon él. 29-18.

41. perc: Fodor góljával tíz a különbség. 28-18.

40. perc: Pintea váltja gólra Kristiansen pattintott passzát. 27-18.

39. perc: Klemencic a második gólját lövi. 26-18. Nagy a rohanás mindkét oldalon: Stanko után Kristiansen is ziccert ront. 

38. perc: Megint Pintea ellen fújnak a játékvezetők. Megvan viszont a labda, Fodor megindul, de ezúttal a labdát a kapu fölé pattintja. A Krim kér időt.

37. perc: Ryu lövése pontatlan. Solberg véd ismét. 

36. perc: Ryu góljával kilenc a különbség. 26-17. Sercien Ugolin lövését védi Solberg.

35. perc: Pintea megint! 25-18. Klemencic lövése Solberget találja arcon. 

34. perc: Sztankovics Kyra a jobb szélről betalál, ez a fiatal játékos első gólja. 24-17. Zabjek eredményes a másik oldalon. 24-18.

33. perc: Pinteáé a bejátszás, gól a vége. 23-16. Passzívban a Krim. Klemencic belép a hatoson belülre, így a labda az ETO-é.

32. perc: Mellé megy Kristiansen lövése. Varagic is betalál, vagyis a második félidő is két szlovén góllal kezdődik. 22-16.

31. perc: Pineaué a második félidő első gólja. 22-15

30. perc: Martín kér időt, kevesebb mint fél perccel az első félidő vége előtt. Nze Minko góljára még a dudaszó előtt válaszni tud Stanko, nyolc gól az ETO előnye így a félidőben. 22-14.

29. perc: A blokkon megpattanó lövést védi Glauser. Schatzlé az indítás, és a huszonegyedik gól is. 21-13.

28. perc: Posavec betalál. 20-13. Risovic védi Ryu próbálkozását.

27. perc: Glauser, az ETO kapusa szerez üres kapus gólt - a felső lécről pattan a labda a hálóba. 20-12.

26. perc: Ngombele góljára Nze Minko válaszol nagyon gyorsan. 19-12. Kiállítás a vendégeknél, Varagic szabálytalankodott a gólszerzővel szemben.  Blohmot kiállítják két percre, támadhatnak tovább a szlovénok. 

25. perc: Háfra lövését lábbal védi Risovic. Nze Minko betalál, öt perce nem esett gól ez előtt. 18-11.

24. perc: Ngombele pattintott lövése nem okoz gondot Glausernek. 

23. perc: Passzívig támadnak a vendégek. Stanko lövése a kapufáról megy mellé. Nze Minko passza nem jó Ryunak.

21. perc: Ryu szerez labdát. Risovic védi Háfra lövését.

20. perc: Posavec passza kimegy a pályáról. Nze Minko pazar passza után megint Pintea eredményes. 17-11.

19. perc: Megint támadóhiba a vendégeknél. Pintea ellen ezúttal is tehetetlenek a szlovénok. 16-11.

18. perc: Pintea most be tud fordulni, méghozzá szabályosan. 14-10. Pineau eredményes ismét a másik oldalon. 14-11. Nagy gól jön aztán Hansentől. 15-11.

17. perc: Időkérés a Krim Ljubljana csapatánál. Pineau betalál. 13-10.

16. perc: Hansen lövése ellen tehetetlen a kapus. 13-9. Háfra és Pintea is a pályán most. Utóbbi ellen fújnak az osztrák játékvezetők. 

15. perc: Lépéshiba a szlovánoknál, Fodor megindul, és a kapujába visszaérő Arenhart lábai alatt lő a kapuba. 12-8. Pineau talál rést a győri falon. 12-9.

14. perc: Despotovic védekezik most az ETO-ban. Ismét jó a védekezés, Oftedal a másik oldalon hétméterest és kiállítást harcol ki. Hansen a jobb alsóba lő. 11-8. Klemencicet nélkülözik most a vendégek két percig.

13. perc: Glauserről pattan a labda a hálóba Lekic lövése után. Hansen válaszára nem kell sokat várni. 10-8.

12. perc: Oftedal dörgő felső kapufás lövése után is marad a labda az ETO-nál. Hansen passza után Brattset Dale lő, Arenhart véd. 

11. perc: Kristiansen üresbe mozog, gól a vége. 9-7. Jó győri védekezés után először nőhet háromra a hazai előny.

10. perc: Varagic átlövése a győri kapuban. 8-7.

9. perc: Lekic be tud fordulni, így nem zárják gól nélkül az emberelőnyt a ljubljanaiak. 7-6. Oftedal passza után Brattset Dale eredményes. 8-6.

8. perc: Glauser helyett támadásban Hansen a pályán. Fodor eredményes. 7-5. Glauser védése után megint az ETO támadhat, megint kapus nélkül. Hansen lövését védi Arenhart.

7. perc: Ryu is feliratkozik a gólszerzők közé. 6-4. Nem sokkal később Ryut kiállítják két percre, a lilában játszó vendégek pedig hetes lőhetnek. Varagic értékesíti a büntetőt. 6-5.

6. perc: Oftedal villámgyors góljával már kettő a győri csapat előnye. 5-3. Pineau szépít. 5-4. A kapujából kirontó Glauser még időben visszaér, így tudja hárítani Varagic távoli próbálkozását.

5. perc: Schatzl kapja az indítás után a labdát, ennek is gól a vége. 4-3. Támadóhiba a szlovénoknál.

4. perc: Lekic góljára gyorsan válaszol góllal Schatzl - ezúttal a bal szélről. 3-3.

3. perc: Kristiansen lövi az első győri gólt. 1-2. Labdaszerzés, pontos indítás Glausertől, Schatzl egyenlít. 2-2.

2. perc: Lépéshiba Kristiansennél. Klemencic beállógóljával nő a vendégek előnye. 0-2.

1. perc: A zöldmezes ETO kezdi a meccset, a pályán Glauser, Oftedal, Brattset Dale, Ryu, Fodor, Kristiansen és Schatzl. Lekic révén a Krim szerzi meg az első gólt. 0-1

 

Előzetes - A zöld-fehérek ősszel kemény csatában öt góllal bizonyultak jobbnak, s ezúttal is nehéz mérkőzésre számítanak, ugyanis várhatóan még nem lesz teljes Ambros Martín csapata. A találkozót megelőzően Anne Mette Hansen elmondta, büszke a csapatra. „A Metz elleni mérkőzés igazán megmutatta, hogy mennyire együtt tudunk dolgozni csapatként a nehéz helyzetekben. Nem volt ideális a felkészülésünk, és több játékosra nem számíthattunk, de akik maradtunk, összeálltunk és igazi csapatként küzdöttünk. Szerdán is nehéz mérkőzésre számítok a Krim ellen, hiszen sok jó játékosuk van, várhatóan ismét nagyot kell küzdenünk a győzelemért” – nyilatkozta a csapatkapitány. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában