MOB

2022.01.29. 11:59

Gyulai Zsolt, a Rába ETO egykori kajakosa lett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsoltot választotta meg a szervezet új elnökének szombaton.

kisalfold.hu/MTI

Gyulay Zsolt - Fotó Tumbász Hédi, Nemzeti Sport

Az 57 éves sportvezetőre, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójára az eseményen megjelent 48 szavazásra jogosult tag közül 34 szavazott, míg a másik jelölt, Hajdu Balázs ügyvéd, olimpikon vitorlázó 14 voksot gyűjtött be. Érvénytelen szavazat nem volt.

 

A 2017-ben megválasztott, pozíciójában 2020 júniusában megerősített eddigi elnök, Kulcsár Krisztián a december 30-i közgyűlésen a maga által kezdeményezett bizalmi szavazásban nem kapta meg a támogatói többséget, ezután január 31-i hatállyal lemondott.

 

Gyulay Zsolt február elsejétől láthatja el MOB-elnöki feladatait.

Gyulay Zsolt 1976-ban kezdett el kajakozni a Váci Hajónál. 1979-ben serdülő bajnok volt kajak négyes 500 méteren. 1981-ben ugyanezen a távon ifjúsági bajnok lett. Az Ifjúsági Barátság Versenyen egyesben első volt. 1982-ben a Rába ETO csapatához igazolt. 

 

Klubjai: Váci Hajó (1976-1981), Rába ETO (1982-1984), Bp. Honvéd (1985-1994), MTK (1995-1996), MTK (1999)

   legjelentősebb eredményei:

- kétszeres olimpiai bajnok (1988, Szöul, K1 500 m és K4 1000 m)

- kétszeres olimpiai ezüstérmes (1992, Barcelona, K1 500 m és K4 1000 m)

- 6-szoros világbajnoki aranyérmes (K1 1000 m: 1989, K4 1000 m: 1986, 1987, 1989, 1990, 1991)

- 4-szeres világbajnoki ezüstérmes (K1 500 m: 1986, K2 500 m: 1995, K4 1000 m: 1993, 1995)

- 4-szeres világbajnoki bronzérmes (K1 500 m: 1991, K2 500 m: 1991, K4 500 m: 1993, K2 200 m: 1995)

- 29-szeres magyar bajnok

   sportvezetőként:

- 2001-től 2004-ig az Újpest FC Kft. ügyvezető igazgatója

- 2010 óta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója

- 2011 és 2014 között a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke

   díjai, elismerései:

- Az év kajakozója Magyarországon (1988, 1989, 1992)

- A Magyar Népköztársaság csillagrendje (1988)

- A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1992)

- MOB Olimpiai aranygyűrű (1995)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában