Labdarúgás

2021.10.27. 08:35

Megyei foci – Az NB III-ig menetelne a Csorna

Két rangadót megnyerve újra a tabella élére ugrott a megyei első osztályban szereplő Csorna, amely, ha úgy adódik, feljebb lépne a harmadosztályba.

Szeitz Tibor

Hétvégén Lipóton győzött a sokak szerint bajnoki címre is esélyes Csorna, amely egy héttel korábban a Bácsa két vállra fektetésével egy másik rangadót is megnyert, így a 11. fordulót követően ismét a megyei első osztály tabellájának élére ugrott.

„Valóban sokat számít ez a két megnyert rangadó, talán kezd már meglátszani a három és fél hónapja végzett közös munka – mondja Varga Péter, a csornai klub szakmai igazgatója. – A szezon elején akadtak gondjaink, hiszen egy újfajta rendszert, játékstílust és felfogást próbálunk a fiúkkal kialakítani. Ebben nagy szerep hárul a rutinos labdarúgókra, s persze a fiatalokra is, akik egyre jobban értik, mit is szeretnék tőlük látni. Nem véletlen, hogy például Szalai Attila már beverekedte magát a kezdőcsapatba.”

A rábaközi együttes csupán egyszer kapott ki eddig az őszi szezonban.

„Nem kisebbítve a soproniak érdemét, három egy-nullás meccs után játszottunk a SFAC-cal, de azon a találkozón legalább tizenöt-húsz helyzetet kihagytunk. Nem játszott jól a védelmünk, s az ellenfél is remekül kontrázott. Azóta sikerült a hátsó sorokat is rendezni, csak Lipóton kaptunk egy gólt, s ez így elég jól néz ki.”

Varga Péter sokáig edzősködött Lipóton, ahol a hét végén magabiztosan, 5–1-re nyertek.

„Nagyon jó érzésekkel utaztam Lipótra, hiszen szép időszak volt, amit ott tölthettem. Nyilván ez a mostani már egy másik együttes, de annak kifejezetten örülök, hogy ezen a szinten sikerült megtartani a csapatatot, amely meghatározó ebben az osztályban.”

Csornán nincsenek gondok az utánpótlással, egyre több gyerek futballozik a klubban.

„Emiatt is lettem szakmai és körzetközpont-vezető. Korábban is dolgoztam az utánpótlásban, most visszatértem a gyerekekhez, ami számomra szép feladat. Nyilván így kevesebb idő marad a felnőttcsapatra, de edzőként Szabó Attila, kapus­edzőként Dénes Zsolt sokat segítenek nekem.”

A hátralévő fordulókban papíron talán könnyebb találkozók következnek.

„Az lehet, de pont ezek az összecsapások – főleg a két megnyert rangadó után – az igazán nehéz meccsek. Meglátjuk, hogy mentálisan hogyan sikerül majd a fiúknak feldolgozni az esélyességet. Persze nyilván jó lenne az élről várni a tavaszt.”

Sőt, ha úgy adódna, a Csorna feljebb is lépne egy osztályt.

„A harmadosztályhoz nálunk adott az utánpótlás, s úgy tudom, a klubvezetés is támogatná a feljutást, de még nagyon sok van hátra a bajnokságból” – fogalmazott Varga Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában