A civil életre készülve

2021.09.12. 10:44

Harmadik diplomáját vehette át Fegyverneky Zsófia a Sopron Basket irányítója

Forrás: Sopron Basket

Pénteken, a FIBA svájci központjában, a Patrick Baumann Kosárlabda Házban vehették át diplomáikat, a nemzetközi szövetség TIME-OUT 2.0 projektjének keretében folytatott tanulmányaik után, a végzősök, köztük a Sopron Basket csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia.

„47 egykori és még jelenleg is aktív kosárlabdázót köszöntött ünnepélyes keretek között a FIBA főtitkára, Andreas Zagklis. Ahogy klubunk és sportakadémiánk, úgy a FIBA is nagy hangsúlyt fektet a sport mellett a képzésre, tanulásra. Ennek jegyében indította útjára néhány éve a TIME-OUT projektet, hogy segítse a pályafutásuk végéhez közeledő kosárlabdázók átállását a civil életre, egyben új perspektívákat nyitva meg előttük. Három éve, a projekt első végzősei között volt Zsófi férje, Dénes Gábor is. Ikonunk mellett olyan neves sportolók végeztek a mostani programban, mint a szerbek kitűnősége, Sonja Vasic, a görög Evina Maltsi, és az olasz Giorgia Sottana” – írja weboldalán a soproni klub.

Fegyverneky Zsófi a mostanival együtt már három diplomával büszkélkedhet, ezen a téren is kitűnő példaként szolgálva a fiataloknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában