sport

2021.07.29. 13:15

Jégkorong Erste Liga – A kisalföldi megyeszékhelyre költözik a Vasas és Győri ETO Hockey Club néven indul az elsőosztályban

A Vasas felnőtt csapata Győrbe költözik, és Győri ETO Hockey Club néven indul a jégkorong Erste Liga 2021/22-es idényében – jelentette be a klub és a megyeszékhely városvezetése csütörtökön sajtótájékoztatón a Nemak Jégcsarnokban.

mti

Fotó: CSAPO BALAZS

Szarvas Zoltán, a Győri ETO HC Sportegyesület alelnöke elmondta, hogy „ütőképes és fiatal” csapat érkezik Győrbe, az Opten Vasas HC szinte valamennyi korábbi játékosa ezentúl zöld-fehér színekben lép pályára. A szakmai stáb Ladányi Balázs vezetésével szintén Győrbe költözik.

„A profi jégkorongozókhoz győri nevelésű fiatalok is csatlakoznak”

– fűzte hozzá. Az alelnök felidézte: az elmúlt szezonban a Fehérvári Titánok Győrben játszották első osztályú mérkőzéseiket, ami „főpróbának jó volt”. A cél, hogy a tehetséges fiatal játékosok számára lehetőséget nyújtsanak a profiligás szereplésre, egyben a csapat számára utánpótlást biztosítsanak – mondta.

 

Szuper Levente, a BP Capitals Kft. szakmai igazgatója – aki korábban a Vasas felnőttcsapatát működtető céget vezette – hangsúlyozta: hosszú távra terveznek Győrben, hiszen az induló utánpótlás-nevelő akadémia remek lehetőség a felnőtt együttes számára is. Arról is beszélt, hogy mintegy tíz éve dolgoznak azon, hogy észak-amerikai mintára saját nevelésű játékosokra alapozva indítsanak felnőtt csapatot az első osztályban.

Ladányi Balázs, a BP Capitals Kft. ügyvezetője, vezetőedző hosszú távú célként nevezte meg, hogy meghatározó csapat legyen a Győri ETO HC a bajnokságban. Somogyi Attila, az Erste Liga menedzsere örömét fejezte ki, hogy Győr továbbra is az Erste Liga vérkeringésében marad és reményei szerint a hamarosan kezdődő szezonban már szurkolók előtt lehet a mérkőzéseket játszani.

Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere úgy fogalmazott: a megyeszékhelynek egyre jobb a sportélete, hiszen a következő idényben a jégkorong mellett a labdarúgó, a női kézilabda és vízilabda élvonalban is lesz városi csapat. Simon Róbert Balázs, a térség országgyűlési képviselője sporttörténelmi pillanatnak nevezte az élvonalbeli indulást, míg Kara Ákos, a térség másik országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a tavaly szeptemberben átadott jégcsarnok minden igényt ki tud elégíteni. A Győri ETO HC korábban az 1999/2000-es és a 2005/06-os idény között szerepelt a magyar bajnokságban.

Markovits László, a Vasas SC klubelnöke a „költözés” kapcsán csütörtökön elmondta a jégkorongszakosztály oldalán, hogy a Vasas felnőtt jégkorongcsapatát működtető gazdasági társaság tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a már aláírt megállapodás ellenére mégsem a Vasas égisze alatt folytatják további működésüket.

„A folyamat nem az anyaegyesület szándékára és kezdeményezésére ment végbe, hiszen a felnőtt csapat tulajdonosai a 2021/22-es szezonra vonatkozó megállapodásunk aláírása után jelezték váltási szándékukat. A jogi elköteleződés mellett így már olyan fontos szakmai lépések is megtörténtek házon belül, mint a nevezés leadása Opten Vasas HC néven, a játékoskeret kihirdetése, illetve az utánpótlás-játékosaink szüleinek tájékoztatása”

- mondta Markovits.

Hozzátette:

„Ettől függetlenül a tegnapi napon mi is pontot tettünk erre az ügyre a közös megállapodással való megszüntetéssel.”

A klubelnöke hangsúlyozta, hogy a történtek semmilyen módon nem befolyásolják a vasasos jégkorong-utánpótlás szakmai munkáját, költségvetését és feltételrendszerét, amelyet továbbra is biztosít a Vasas SC, ahogy a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrum minőségi működtetését is.

„Emellett pedig a következő időszakban azon dolgozunk, hogy a felnőtt korosztályba való továbblépés is megoldott legyen, akár új partnerek bevonásával, akár távlati célként egy felnőtt csapat indításával”

- fogalmazott Markovits.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában