férfi kézilabda

2021.06.12. 11:58

Sorsdöntő találkozó előtt az ETO-SZESE

Nehéz szezonon van túl az Agrofeed-ETO-SZESE NB I/B-s férficsapata, sőt, igazából még nem is ért véget számára a bajnokság, hiszen egy hét múlva Érden osztályozón kell biztosítania másodosztályú tagságát.

kisalfold.hu

Deáki István együttesét az év során nem kímélte a koronavírus-járvány, többször is kerültek karanténba játékosok, így a vártnál talán kicsit korábban és kényszerből kezdődött meg a generációváltás.

A tehetséges fiatalok igyekeztek, összességében jól helyt is álltak, ám a 7 győzelem, 3 döntetlen és 12 vereség a nyolcadik helyre volt elég, mindez azt jelenti, hogy osztályozóra kényszerül a gárda. Hogy a vesztes meccseken is méltó partner volt a zöld-fehér gárda, mutatja, hogy mindössze mínusz 18 volt a csapat gólkülönbsége.

Időközben az is eldőlt, hogy a sorsdöntő, a bennmara- dásról döntő találkozót az NB II-es bajnokság Déli csoportjának bajnokával, a korábban hosszú időn át az NB I/B-ben szereplő Százhalombatta csapatával játsszák a győriek. A párharc egy találkozón dől el, és a győztes biztos résztvevője lesz a 2021/22-es NB I/B-s bajnokságnak. A mérkőzést június 19-én, az Érd Arénában 15.30-kor rendezik, melyre gőzerővel edz a győri csapatunk, hogy a lehető legjobban felkészüljön a sorsdöntő összecsapásra.

A klub szurkolói buszt indít, várják azoknak a 18 éven felülieknek a jelentkezését, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, illetve azon 18 éven aluliakét, akik nagykorú felügyelete mellett szeretnének a helyszínen szurkolni. Jelentkezni az [email protected] címen lehet június 17-én 12 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában