Sport

2021.04.30. 10:55

Szántó Tamás 25 évesen befejezi labdarúgó-pályafutását

Sérülései miatt 25 évesen kénytelen befejezni pályafutását Szántó Tamás, az osztrák Rapid Wien magyar labdarúgója.

MTI

A bécsi klub pénteken jelentette be, hogy a középpályás nem tudja folytatni a karrierjét, és a továbbiakban a Rapid utánpótlásában dolgozik majd.

„Nagyon nehezemre esik lemondani egy álomról, amely az egész életemben motivált, alakított és azzá a személlyé tett, aki most vagyok. Sajnos az álmomat nem tudom valóra váltani”

– mondta Szántó.

A soproni születésű, utánpótlás-válogatott középpályás 2017 nyarán szenvedett súlyos ágyéksérülést, majd nyolc mérkőzés erejéig visszatért, de egy komoly térdsérülés miatt többször műteni kellett. Szántó megpróbálkozott a felépüléssel, a tavaly nyári edzőtáborban még ott volt a Rapid keretével.

„Klubunk mindent igyekezett megtenni, hogy támogassuk a visszatérését, azonban az ilyen jellegű sérülések ellen nincs mit tenni”

– nyilatkozta Zoran Barisic, a bécsi egyesület sportigazgatója.

Szántó 2016 óta a Rapid játékosa, melynek színeiben 46 tétmérkőzésen lépett pályára, utoljára 2018 márciusában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában