Szavazzon!

2020.09.03. 08:25

Iváncsik Mihály és Hoffmann László is kapott meghívót a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokába

A Kézisek kézise választáson a szakmai zsűri megválasztotta az idén megalapított Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka első 10 női és férfi tagját. A 11. tagokat a szurkolók választhatják meg. A jelöltlistán 16 klasszis kapott helyet, köztük Iváncsik Mihály, a Rába ETO legendás jobbszélsője, és Hoffmann László, 138-szoros válogatott kapus, az ETO egykori vezetőedzője, a Mosonmagyaróvár szakmai igazgatója.

Sperling Krisztina

A Magyar Kézilabda Szövetség, a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az origo.hu által felkért szakmai zsűri tagjai, a magyar férfi válogatott egykori vagy jelenlegi szövetségi kapitányai megválasztották minden idők 10 legjobb magyar férfi kézilabdázóját, a szavazás győztese Kovács Péter lett, mögötte Nagy László végzett a 2., Varga István a 3. helyen.

Mellettük a 4-10. helyen végzett Pérez Carlos, Bartalos Béla, Éles József, Marosi István, Marosi László, Kovács László és Fenyő András a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka férfi alapító tagjai, akikhez idén további egy játékos csatlakozhat a szurkolók szavazatai alapján.

A jelöltlistán 16 klasszis kapott helyet, köztük Iváncsik Mihály, a Rába ETO legendás jobbszélsője.

A legendás, sokszor a cunderezés mesterének is nevezett jobbszélső, Iváncsik Mihály 1979-ben igazolt a Rába ETO csapatába, amellyel három alkalommal ért fel a magyar bajnokság csúcsára, 1987-ben, 1989-ben és 1990-ben. A nemzetközi porondon klubcsapatával az 1985-1986-os szezonban megnyerte az IHF-kupát, miközben 1982-től már a magyar válogatottat is erősítette. 169 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, kétszer vett részt olimpián, az 1988-as szöuli olimpiáról negyedik, az 1992-es barcelonai olimpiáról pedig hetedik helyezettként tért haza. Szintén tagja volt az 1986-os Svájcban rendezett világbajnokságon ezüstéremig menetelő nemzeti együttesnek. 1989-ben az év kézilabdázója volt, két alkalommal meghívót kapott a világválogatottba is. Aktív sportolói pályafutását 2009-ben fejezte be. Fiai, Tamás, Ádám és Gergő szintén élvonalbeli játékosok lettek.

Hoffmann László, a 138-szoros kapus az 1984-ben a bajnokságot nyerő Tatabányai Bányász alapembere volt, akit ugyanebben az évben az év kézilabdázójának is megválasztottak. Korábban első profi klubcsapatával, a Debreceni Dózsával 1979-ben a Magyar Kupát is a magasba emelhette. Hoffmann 1978 és 1990 között erősítette a magyar válogatottat, legjobb eredményei a címeres mezben az 1986-os világbajnoki ezüstérem, valamint az 1988-as szöuli olimpián szerzett negyedik helyezés. Profi pályafutásának befejezése után egyből edzőnek, menedzsernek állt. A magyar elsőosztályban a Győr és a Veszprém vezetőedzőjeként is tevékenykedett, majd a 2010-es évek elején a győri férfi kézilabda „újjáélesztésén” kezdett el dolgozni. 2019-es évben a Mosonmagyaróvár női felnőtt csapatánál szakmai igazgatóként segítette az együttes és a szakmai stáb munkáját.

Voksolni 2020. szeptember 6-án éjfélig lehet ITT>>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában