Fradi-szurkolók adományoztak Győrben a Petz-kórházban – fotók

Északnyugat-dunántúli Ferencváros szurkolók fogtak össze, hogy segítsék az egészségügyi dolgozókat a győri Petz-kórházban.

kisalfold.hu

Fotó: Nagy Gábor

A Fradi Donau Boys (FDB) csoportjának adományait délelőtt Zajovicsné Vizer Bernadett, a Lurkó Alapítvány vezetője vette át.

„Több mint kétszázezer forintot gyűjtött össze a csoportunk, amely győri, mosonmagyaróvári, csornai, kapuvári, komáromi és pápai tagokkal is rendelkezik. Ezt az összeget elfeleztük és ebből a Gróf Eszterházy Kórház fül-orr-gégészeti osztályának két héten át ebédet küldünk az egyik helyi étteremmel Pápán, míg Győrben a fertőző osztály harminc munkatársának biztosítjuk három napig a főétkezéseket a Megyeri vendéglő közreműködésével. Emellett kávét, tejet és frissítőket is hoztunk az egészségügyi dolgozóknak” – mondta a gyűjtés egyik szervezője, Póczik Dávid.

A Fradi Donau Boys egy 2007-ben alakult csoport, amely kezdetben bécsi Rapid Wien drukkerekből állt, akik rendszeresen jártak testvércsapatuk, a Ferencváros mérkőzéseire. Később ez a brigád bővült az Északnyugat-magyarországi, köztük tizenöt győri szurkolóval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában