Súlyos betegsége után két évig nem lovagolt Gállos Ivett, most a lovak segítik a gyógyulásban

„Hosszú-hosszú néma csönd! De újra kezdtük... az elejétől! Mert aki ebbe egyszer belekóstol, mondhat bárki bármit, előbb-utóbb újrázik... és újrázik... és újra újrázik!” – osztotta meg nemrég a jó hírt, miszerint újra lovagol, a közösségi oldalán Gállos Ivett. A 28 éves lány két év után ült ismét lóra.

Országos csapatbajnok

”Győrben születtem, s csupán hároméves voltam, amikor az édesapám először a nyeregbe ültetett. Sokszor viccelődtünk azzal, hogy lánygyerekként, gyakorlatilag akkor foglalkozott velem először. Ő tizenkét éves kora óta lovagol, a lovak iránti szeretetet tőle örököltem. Szeretem az állatokat, de legfőképp a lovakat. Az elsőt, Melindát hatévesen kaptam. Aztán 2005-ben lett az enyém Zeusz, a tízéves kisbéri félvér, akivel már komoly eredményeket értem el, de sajnos később lebetegedett és el is veszítettük” – mesélte Ivett, aki először gyermekügyességi, majd kezdő lovas kategóriában versenyzett, s az ifjúságiak között többszörös megyei egyéni, valamint országos csapatbajnoki címet szerzett. Belekóstolt a magasiskola szépségeibe, a díjlovaglásba, élményeket gyűjtött lovas színházakban, bemutatókon vett részt, a fríz lovak népszerűsítésén dolgozott, csikókat, lovakat, lovasokat képzett, versenyeztetett.

„Négy évvel ezelőtt azonban lejárt a szerződésünk Nagybajcson és el kellett jönnünk a lovasparkból. Kapóra jött, hogy Győrszemerén volt egy eladó, kiadó kis tanya. Lecsökkentettük az állományt, befejeztük az oktatást, a táboroztatást és odaköltöztünk. Azóta is csak a saját lovaink, kancáink, csikóinak képzésével foglalkozunk. Dolog így is akad bőven. Első lovunktól, Melindától, van két csikónk, akikhez nagy reményeket fűzünk. Az öreglány most egy »törpe terrorista« pónival tölti a nyugdíjas éveit a Bakonyban. Előtte, volt egy balesetem, ráadásul akkor halt meg az első csikónk is, komplikációk léptek fel ellés közben. Ez az egész családot megviselte, én fél évig nem is versenyeztem, de aztán jött Nóra és új reményeket adott. Ő egyébként azóta is apu úgymond lötyögős lova, még mindig velünk van. A lovaink számunkra igazi családtagok, szinte gyerekek, testvérek, barátok.”

Életveszélyes kór támadta meg

Úgy tűnt, Ivett körül minden a lehető legnagyobb rendben van, ám ezúttal a sors állított legyűrhetetlennek tűnő akadálypályát a számára. A törékeny lány szervezetét az életét veszélyeztető kór támadta meg.

„Nagyon nagy törés volt, hogy el kellett költöznünk Nagybajcsról, elég sok álmom dőlt romba. Ezzel párhuzamosan volt egy olyan kapcsolatom, amihez szintén sok reményt fűztem, de nem úgy jött össze, ahogy azt terveztem. Sok mindenkiben csalódtam, csalódtunk, s azt éreztem, hogy semmi nem fog valóra válni abból, amit megálmodtam. Azt gondolom, az említett gondoknak köszönhetően tudott megtámadni a betegség. Épp aznap, amikor diagnosztizáltak, meghalt az egyetlen barátnőm, akivel együtt lovagoltunk, s hosszú éveken keresztül egymás támaszai voltunk és együtt léptünk be a nagybetűs életbe. Nem sokkal később pedig a nagymamám is itt hagyott bennünket. A műtétem ugyan jól sikerült, de amin keresztül mentem, az nagyon megviselt. Az operációt követően nem ülhettem lóra, a sors annak a lehetőségét is elvette tőlem, ami addig az életemet jelentette. Persze próbáltunk, próbáltam újabb célokat keresgélni...”

Természetesen Ivettnek sokat segített a családja, de megérezték sérülékenységét imádott lovai is.

„Nagyon legyengültem lelkileg, és mindez kihatott a fizikumomra is. Sokat fogytam, de szerettem volna minél előbb bekapcsolódni az állatok ellátásába és dolgozni akartam újra a családi vállalkozásban. A miénk talán a környék legrégebbi kefekötő vállalkozása. Ezt édesapa hozta magával, s generációról generációra öröklődik a családunkban. Egy évig nem igazán voltam a topon, de amikor már lehetett volna, akkor sem tudtam felülni a lóra. Aztán egy újabb csalódással végződő kapcsolat pofonként hozott vissza a Csipkerózsika álomból. Akkor elhatároztam, hogy azért sem fogok befelé fordulni, s nem hagyom abba, amiben addig megálltam a helyem. Ebben nagyon sokat támogatott engem az a lány, akit nemrég sodort mellém az élet. Ő nagyon erős, motivált, óriási benne a segíteni akarás, s egyfajta támasz a számomra. A lovaglás abban hasonlít a biciklizésre, hogy ha egyszer megtanulta, az ember, nem felejti el azt soha. Nyilván az izomzatom nem a régi, de a berögzült mozdulatok mind előjöttek, amikor újra lovagolni kezdtem. Leírhatatlan érzések szabadulnak fel bennem, amikor felülök a lóra. Biztos sokan látták az Avatar című filmet. Nos, abban van egy rész, amikor a főszereplő a hajával összekapcsolódik az állattal. Eggyé válnak és én is ezt érzem, amikor a nyeregben ülhetek. Ott vagyok otthon, ott vagyok biztonságban. Ami még érdekesebb, a lovak megéreznek minden emberi rezdülést. Most aztán pláne, hogy beteg voltam, hogy gyenge vagyok és így is reagálnak. Szabályosan érzem rajtuk, hogy figyelnek, vigyáznak rám.”

Új munkája tette teljessé az életét

Ivett időközben új munkára is rátalált, saját vállalkozásba kezdett, amiben kiélheti minden kreativitását.

„Elkezdtem drótból és gyöngyből egyedi ékszereket, tárgyakat készíteni, s a visszajelzésekből úgy tűnik, ez sokaknak tetszik. Korábban én voltam az a magabiztos, nagyszájú csaj, aki egyfajta támasza volt a többieknek, aki ha valami rosszul sült el, azt mondta, hogy mindenre van megoldás. Ez tűnt el belőlem, amikor beteg lettem és mélypontra kerültem. Azért is szeretek drótból szép dolgokat alkotni, mert ahogy a szálak fonódnak össze és alkotnak egységet, úgy épül és erősödik az én lelkem is. Szeretnék ezáltal az embereknek egy kicsi szépséget, örömöt és boldogságot adni. Kiteljesedek, amikor készítek valamit, mert benne van a szeretetem, a valódi énem, s az az út, amit eddig bejártam.”