2019.11.10. 15:15
NB II foci – Döntetlent játszott a Gyirmót a Vác otthonában
Gól nélküli döntetlent játszott a Váccal a Gyirmót a Merkantil Bank Ligában vasárnap.
Fotó: Archív/ H. Baranyai Edina
Vác FC–Gyirmót FC Győr 0–0
Előzmények:
A hétközi fordulóban hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a Gyirmót FC Győr az MTK-tól, ennek ellenére megőrizte harmadik helyét a táblázaton.
– Mindkét csapat igyekezett a maximumot adni, mi helyenként jól játszottunk, de a helyzeteinket nem használtuk ki megfelelően – mondta az elmúlt NB II-es rangadóról Csertői Aurél, a Gyirmót vezetőedzője. – Kétszer vezetett az ellenfél, az első gól után még felálltunk és kiegyenlítettünk, de a pontrúgás utáni második gólt követően már nem maradt erőnk egy újabb találatra. Ezt az MTK-gólt sajnos figyelmetlenség, nagy védelmi hiba előzte meg. Az utolsó húsz percben megpróbáltuk mozgósítani minden energiánkat az egyenlítés érdekében, ám ekkor már kiütközött a sorozatterhelés okozta fáradtság. A pluszt már nem tudtuk hozzárakni. Úgy érzem, a játékunkkal nem volt gond, de pontosabban kellett volna futballoznunk. Önmagunknak kevés esélyt adtunk arra, hogy gólt szerezzünk.
A vasárnapi összecsapásról úgy véli a gyirmóti mester, a látszat ellenére nem lesz könnyű dolga a csapatának.
– Nem becsülünk le egyetlen ellenfelet sem – mondta. – A Vác ugyan utolsó a táblázaton, de egy fiatal gárdáról van szó, amelyik nagy elánnal játszik, legalábbis az első bekapott gólig. Mindenképpen be szeretnénk gyűjteni a három pontot. ám ehhez szerintem a maximumot kell nyújtanunk. Sérültjeink továbbra is vannak, Kontár, Varga, Krebsz és Krén sem állhat a rendelkezésemre.
A 17. forduló további párosítása: Békéscsaba–Soroksár, Nyíregyháza–Szeged, Kazincbarcika–Csákvár, 13.30. Ajka–Dorog, Budafok–Haladás, MTK–Siófok, Vasas–Szolnok, Tiszakécske–Budaörs, 17.00. A WKW ETO FC Győr szabadnapos.