Helyi sport

2019.04.09. 08:58

Női kézilabda - Megelőlegezett bizalom a mosonmagyaróvári játékosnak

Telkiben tartott egynapos összetartást a magyar női válogatott. Kim Rasmussen keretében ezúttal nem szerepeltek az európai kupamérkőzéseken, azaz a BL-negyeddöntőkben és az EHF-kupa-elődöntőben pályára lépő játékosok.

kisalfold.hu

Az EU-Fire Mosonmagyaróvári KC két játékost is adott, a korábban Japán ellen már mérkőzésen is bemutatkozott Kopecz Barbara mellett Katona Flóra is meghívást kapott a két edzésből álló programra.


„Mikor meghallottam, hogy behívtak, alig akartam elhinni a hírt. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy együtt készülhettem a válogatottal, bár tudom, hogy az Audi-ETO, az FTC és a Siófok játékosai most nem voltak ott Telkiben. Számomra azonban így is óriási megtiszteltetés, hogy részt vehettem ezen a két gyakorláson" – mondta Katona Flóra, aki nem bánta meg, hogy télen visszatért az MKC csapatához.

Katona Flórát nagyon meglepte, hogy behívták a válogatottba. Fotó: mkcse.hu

Nagyon örülök annak, hogy ismét Mosonmagyaróváron kézilabdázhatok. Csapatunk remek formában van, nagyon erős, egységes és összetartó közösséget alkot. Lassan én is kezdem utolérni magam a játékban, amihez idő kellett, mert sajnos az előző időszakban Kisvárdán alig játszottam. Most pedig a válogatotthoz is meghívtak, s ezek a dolgok nagyon feldobnak, így még jobb teljesítményre sarkallnak"

– tette hozzá a játékos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában