Helyi sport

2018.11.23. 08:31

Szombaton temetik el Sipőcz Tamást, a Csorna focistáját

Szombaton délután három órakor temetik Répcelakon Sipőcz Tamást, a Csorna tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori labdarúgóját.

Szeitz Tibor

A 28 esztendős futballista a megyei I. osztályú Csorna–Lébény bajnoki mérkőzés közben lett rosszul, majd a gyorsan érkező segítség ellenére a mentőautóban elhunyt.


 A volt játékos búcsúztatása miatt szombat helyett vasárnap 14 órakor rendezik meg a Csorna–Beled bajnokit.


 „Szeretnénk mi is és nyilván a szurkolóink közül többen is ott lenni a temetésen, ezért kértük a mérkőzés időpontjának a megváltoztatását. A kérést természetesen tolerálta a versenybizottság és a belediek is" – említette Családi János, a csornaiak elnöke.


Bár hivatalos döntés még nem született, a tragédia miatt félbeszakadt bajnoki mérkőzést várhatóan a pályán elért 5–0-ás eredménnyel hagyja jóvá a megyei igazgatóság versenybizottsága.


Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a 28 éves játékos tragédiáját. A családtól kapott információ szerint a halál pontos okát még vizsgálják a szakemberek, a hozzátartozók hivatalos eredményt még nem kaptak az orvosoktól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában