Helyi sport

2017.06.15. 10:54

Kajak-kenu - Négy válogatott hagyta el a győri klubot

Több válogatott női kajakos és kenus is eligazolt a győri Graboplast VSE-től a közelmúltban. A klubnál ezt természetes folyamatnak tartják - még ha fáj is a versenyzők elvesztése -, de szerencsére a bázis továbbra is széles. Sok gyerek jár az edzésekre, s az idősebbek között is meghatározó a saját nevelésű sportolók száma.

Szabó Gábor

Négy ígéretes versenyző igazolt el a közelmúltban a győri Graboplast VSE kajak-kenu szakosztályától. Takács Tamara a Vasashoz, Homonnai Luca és Farkasdi Ramóna a Honvédhoz, Lakatos Zsanett pedig Újpestre távozott.


„Takács Tamara Fábiánné Rozsnyói Katalinnal szeretett volna dolgozni, ez volt a határozott szándéka – kezdte Ábrahám Csaba, a Graboplast VSE elnöke. – Homonnai Luca Csipes Tamarával tervezte a párost, ám az élet közbeszólt, az olimpiai bajnok kajakos anyai örömök elé néz, Luca pedig megsérült. Farkasdi Ramóna Takács távozása után úgy látta jónak, hogy olimpiai álmait leginkább akkor érheti el, ha ő is olyan csoportban dolgozhat, ahol fejlődhet. Lakatos Zsanett igazából már tavaly is máshol, Dunaújvárosban és a fővárosban készült, de akkor még győri színekben versenyzett. Ez annyiban változott, hogy az újpestiek leigazolták."


Az eddigiek alapján úgy fest, Takács fejlődése töretlen maradt, hiszen többek között a közelmúltban rendezett szegedi Világkupán második lett az újjáalakított női kajak négyes tagjaként.


Mint ismeretes, az olimpiai bajnok csapatból Kozák Danuta és Csipes babát vár, Szabó Gabriella pedig sokáig volt beteg az elmúlt időszakban, így a győri Fazekas-Zur Krisztina tapasztalatára támaszkodtak elsősorban a lányok, Takács Tamara mellett Hagymási Réka és Vad Ninetta.


Egy korábbi nyilatkozatában a legendás Kati néni a 20 éves kajakost vakmerőségben Dusev-Janics Natasához, a benne rejlő tehetség alapján Kovács Katalinhoz érzi hasonlónak.


Az orosházi származású Homonnai Luca számára eddig nem szerencsés a 2017-es év. A többszörös ifjúsági világbajnok, akit tavaly a világ legjobb junior kajakosának választottak meg, egyrészt sérülésével bajlódik, másrészt pedig a kiválasztott „társ", Csipes Tamara terhessége miatt ezt a szezont biztosan kihagyja. Kérdés, felépülése után milyen irányban folytatja a kétségkívül óriási tehetségnek tartott, a még mindig csak 18 esztendős kajakos.


Érdekes helyzet Lakatos Zsanetté is, hiszen sokáig idehaza egyeduralkodónak számított Devecseriné Takács Kincsővel. Kettejük párosa sok szép sikert ért el, míg Lakatos egyesben többször is legyőzte korábbi klubtársát. Idén viszont berobbant a női kenu mezőnyébe a szintén győri Balla Virág, aki Takáccsal rendre leosztja az első két helyet az idei viadalokon, párosuk pedig megállíthatatlannak tűnik.


Köztudott, hogy két női kenuszám is bekerül majd a tokiói olimpia programjába, így érdekes küzdelem lesz  a három kenus között a helyekért.


Ábrahám Csaba annyit tett hozzá: bár kívülről nézve aggodalomra adhat okot, hogy ígéretes tehetségeik távoznak, ez a folyamat gyakorlatilag megszokott a sportágban.


„Itt elsősorban csoportok vannak, minden versenyző keresi a megfelelő társakat, s az nem biztos, hogy az adott klubban van. Ez teljesen normális, elfogadott dolog. Persze nem minden esetben jár eligazolással, mert például Varga Dávid és Khaut Kristóf is a KSI-ben edz, de mindketten maradtak győriek. A bázis nálunk továbbra is széles alapokon nyugszik, szerencsére sokan kajakoznak és kenuznak, s ehhez adott a szakmai háttér. Nyilván sokat jelentene, ha lenne sík vízi pályánk, mert akkor ide is összpontosulhatna egy-egy erős csoport, de ilyen lehetőség nincs Győrben, nagyon reméljük azonban, hogy csak egyelőre nincs..." – mondta Ábrahám Csaba.

Említést érdemel még az utánpótlás kapcsán, hogy a győri EYOF-ra végül nem kvalifikált graboplastos versenyző, de miután mindössze hat hely volt – két-két fiú és lány kajakos, illetve két fiú kenus –, így eleve nem volt egyszerű dolguk a versenyzőknek.


„Szerencsére nem ezen múlik a klub utánpótlásának megítélése, számos világversenyen szép számban képviseltetik versenyzőink a Graboplast VSE-t, s az éremtermelésből is alaposan kiveszik a részüket" – mondta végezetül a klub elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában