2017.06.06. 10:53
Iváncsik Gergő 17 év után köszönt el a szurkolóktól és a Telekom Veszprém csapatától - Videó
A Veszprém Aréna előtt búcsúztatták a Veszprémből távozó játékosokat: a 2000 óta a csapatban szerepelt Gulyás Pétert és Iváncsik Gergőt, a 2012-ben érkezett Chema Rodriguezt és a veszprémieket mindössze egy szezonon át erősítő Marko Kopljart.
Iváncsik Gergő, a Telekom Veszprém balszélsője még Győrben, az általános iskolában kezdett el kézilabdázni, innét került a Győri ETO utánpótláscsapatához. 17 évesen már a felnőtt csapatban játszott.
A Telekom Veszprém - amelytől tegnap búcsúzott -, 2000-ben igazolta le a tehetséges játékost.
Gergőről elmondható, hogy igazi kézilabdás családból származik. Édesapja, Iváncsik Mihály magyar válogatott kézilabdázó, kétszeres világ- és egyszeres Európa-válogatott kézilabda játékos. Testvérei, Iváncsik Tamás és Iváncsik Ádám szintén élvonalbeli játékosok.
Érdekesség, hogy a család összes tagja szélső poszton játszik, játszott.
Gergő a klubjával számos hazai és nemzetközi sikert könyvelhetett el.
A felnőtt válogatottban 2000 óta játszott, azóta a 2009-es világbajnokságig 144 mérkőzésen 354 gólt szerzett. Két olimpián vett részt, 2004-ben Athénban és 2012-ben Londonban ahol mind a kétszer a negyedik helyet szerezte meg a férfi kézilabda-válogatott.
A vasárnap a Final Fourban a bronzérmet megszerző veszprémi csapattól négy játékos köszönt el. A Veszprém Aréna előtt ünnepelték a szurkolókkal az érmet, és itt búcsúzott el a négy játékos és az edzők a közönségtől, a játékostársaktól és a klubtól.
Több százan köszöntötték a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét bronzéremmel záró Veszprém csapatát hétfőn, ahol a távozó játékosokat és edzőket is elbúcsúztatták - közölte az MTI.
A Veszprém Aréna előtt összegyűlt tömeg "Szép volt fiúk" és "Mi vagyunk a legnagyobbak" skandálással, piros mezbe öltözve köszöntötte a négyes döntőről hazaérkező csapatot.
Nagy László csapatkapitány megköszönve a szurkolók egész éves biztatását azt mondta: a négyes döntőben korábbról volt szombati győzelmük, már van vasárnapi győzelem is. A következő években - minél hamarabb - azt szeretné, hogy legyen egyszerre szombati és vasárnapi győzelem is, ami a négyes döntő megnyerését jelentené.
A rendezvényen búcsúztatták a Veszprémből távozó játékosokat: a 2000 óta a csapatban szerepelt Gulyás Pétert és Iváncsik Gergőt, a 2012-ben érkezett Chema Rodriguezt és a veszprémieket mindössze egy szezonon át erősítő Marko Kopljart.
Szintén elköszönt a szurkolóktól a klubnál 2012 óta dolgozó Javier Sabate edző és a 2016 januárjában érkezett Josep Espar Moya másodedző is.
A Telekom Veszprém ebben a szezonban megnyerte a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát, ezüstérmes lett a SEHA-ligában, a Bajnokok Ligája hétvégén rendezett négyes döntőjét pedig a harmadik helyen zárta, miután szombaton 27-26-ra kikapott a francia Paris Saint-Germaintől, vasárnap pedig 34-30-ra legyőzte a spanyol Barcelonát.
Gergő így köszönt el: