2017.06.03. 09:00
Fa Nándor: A hajóm a harmadik lányom
,,A boldogságnak nincs mértékegysége" - így fogalmazott Fa Nándor hajótervező és hajó- <br><br>építő, óceáni szólóvitorlázó, amikor 93 nap után célba ért februárban. 40 ezer ember örömujjongása közepette futott be Franciaországban, a világ legnehezebb földkerülő versenye, a Vendée Globe után. Azóta visszatért a boldog hétköznapok problémáihoz.
– Előfordult, hogy egyes helyzetekben kevesebb kockázatot vállalt a családja miatt, még ha ez a teljesítményét vissza is vetette?
– Nem volt ilyen. Nem ebből élek, ilyen szempontból nem vagyok profi vitorlázó. Olyan nézőpontból viszont profi vagyok, hogy amit csinálok, azt teljes erőbedobással teszem. Soha nem vállaltam oktalan kockázatot, de kockázatvállalás nélkül nem lehet versenyezni az óceánon. A Vendée Globe földkerülő versenyen is sok ilyen volt, de soha nem megyek túl egy határon. Fontos, hiszen ez egy hosszú verseny ahhoz, hogy sokszor kísértsük az ördögöt.
– Ha a hajó megsérül, ön is sérülékennyé válik...
– Mi ketten egyek vagyunk az óceánon. A hajó sorsa rajtam múlik, az enyém pedig rajta. Mindig összenövök a hajóimmal, a zsigereimben érzem azokat az árbóc tetejétől a tőkesúly aljáig – két test, egy lélek vagyunk.
– Az érzés összefügg azzal, hogy ön is tervezi, építi a hajóit?
– Biztosan. Nekem a hajóm – így volt ez az összessel – a harmadik lányom. Ezt a „lányt", a Spirit of Hungaryt a földkerülő verseny előtt többször át kellett építeni, mert ahogy teszteltük a különböző versenyeken, kiderültek a hiányosságok. Mindig jobbat és többet tettünk hozzá. Családon belül SOH kisasszonynak becézzük.
A legendás vitorlázó mindig akkor tudott csak fotózni a földkerülő versenyen, ha a vízen nem volt éppen kritikus a helyzet. Egyébként nagy szélben, viharban, óriási hullámok között folyamatosan munka van a hajón. Fotó: Spirit of Hungary
Az óceánon ismerte meg, ki is valójában
– Milyen útravalót adott a felesége, a két lánya az utóbbi Vendée Globe földkerülő verseny előtt?
– Mi ezt egyszer, 5 évvel ezelőtt egy vasárnapi ebédnél beszéltük meg a családdal, mielőtt belekezdtem a felkészülésbe. Tisztában voltak vele, hogy nagyon szeretném, 17 éve lezáratlan ügy számomra, és ismét lehetőséget kaptam az élettől. A gyerekeim azonnal, a feleségem másnap mondta: rendben, támogatnak, hajrá!
E nélkül a háttér nélkül nincs egyéni teljesítmény. Én a családom nélkül nem érek ennyit!
– Megtalálta azt a valamit az óceánon, amiért elindult annak idején, a nyolcvanas években?
– Az első utunkon semmi mást nem kerestünk, csak kalandot. A világ, más kultúrák, az óceán összes szépségének, kíméletlenségének a megismerésére vágytunk. Az első és a szóló földkerülő utam tett azzá az emberré, aki vagyok.
– Jó terep az önmegismerésre. Milyen embert talált odabenn?
– Nagyon egyszerű „vezényszavakat" lehet pufogtatni: toleráns, türelmes, kitartó, munkabíró, becsületes... Ha elvállaltam, végigcsinálom. A társammal, amikor van, nem veszekszünk ostobaságokon, ha együtt indultunk, együtt is fejezzük be. Nyitott vagyok más kultúrákra. Máskülönben nem érzem magam világpolgárnak, de az
óceánon ismertem meg, ki is az a Fa Nándi. Ott jöttem rá, milyen fontosak nekem a gyökereim, a nemzetem. Az óceán tett engem konzervatívvá.
Váradi Sándor volt többszörös magyar válogatott kenus dedikáltatta Fa Nándor utolsó, saját kezűleg faragott lapátsorozatának (6 darab) egyikét. A kenus 1989-ig versenyzett ezzel. Fa Nándor a találkozáson ajánlatot tett a sportolónak, hogy megveszi, mert ez az utolsó megmaradt darabok egyike, hatalmas az eszmei értéke. Sándor azonban azt válaszolta, hogy nem eladó, hiszen számára is sokat jelent. Fotó: Karnok Csaba
A legnagyobb csodák
– Rengeteg fantasztikus dolog történik az óceánon: egy 15 méteres hullám odébb repíti a vitorlást, de mindketten épségben megússzák, különleges állatokkal találkozik... Mit élt meg a legnagyobb csodaként?
– Aki nem veszi észre az apró dolgokban a fantasztikumot, a szépséget, és a nagy dolgokat keresi, az üresen hal meg! Nincsenek nagy dolgok. Nekem az ugyanúgy a legszebb, amikor egy viharfecskét látok repülni a hullámok között, mint egy óriási albatrosz vagy bálna. Olyannyira lenyűgözően szépek a naplementében az Andok gleccserei, amikor közelítek a Horn-fokhoz, hogy könnybe lábad tőle a szemem. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ez nem a mi világunk, nem az óceánra vagyunk teremtve. 50 év munkája van abban, hogy én alkalmas vagyok rá, de folyton markánsan a tudomásomra hozza a természet, hogy kinek hol a helye.
Az ember nem az óceánra lett teremtve. Fa Nándornak 50 év munkája van abban, hogy alkalmas rá.
A mai versenyzők vérprofik
– A 80-as évek elején barátjával, Gál Józseffel a balatonfüredi hajógyártól vett üres hajóhéjból megépítette a 31 láb hosszú Szent Jupát túrahajót, amellyel 1985–87 között körbevitorlázták a Földet. Mennyit változott azóta a hajózás?
– Szinte össze sem lehet hasonlítani. Nemcsak az eszközök mások, hanem a megvitorlázás technikája, a külső szolgáltatási rendszer. Az, hogy ma már műholdról látom az időjárást, és 10 napos előrejelzésben tudok gondolkodni. Annak idején kalandorok voltunk. Azért is akartam visszatérni, mert szerettem volna még a profi szintet megtanulni. Amikor semmi más nem létezik, csak a teljesítmény, ahol az ember minden idegszálával a sebességre koncentrál. A mai versenyzők vérprofik, gyerekkoruk óta ezzel foglalkoznak. Mindent megtesznek és mindent tudnak. Ehhez felnőni kihívás volt nekem.
Fa Nándor legutóbbi földkerülő útja során liofilizált (fagyasztva szárított, víztelenített) élelmiszereket vitt magával. Akár 5–10 évig is elállnak ezek a készételek.
– Kifejezetten szeretem, ráadásul magas energiatartalmúak. Van közöttük rizses, húsos, zöldséggel, gyümölccsel kiegészítem. Zacskóban viszem a hajóra, pillekönnyű. Amikor éhes leszek, nagyjából 3 deciliter vízben egy termoszban fölélesztem, ha kell, fűszerezem – mesél a vitorlás hajón kivitelezhető gasztronómiai érdekességről Fa Nándor. Azt is elárulja, nem jó evő, és a nagy fizikai igénybevétel mellett, amíg leért a déli vizekre, 12 kilót fogyott. Mivel semmi tartaléka nem maradt, utána már óránként kellett valamit ennie. Az étrendjében szerepel extra energiatartalmú édességszelet és C-vitamin is.
20 perc alvás elég
– 20 percnél többet soha nem alszom egyszerre a hajón. De jellemzők inkább az 5-10 percek. Ebből összesen kijön 4 óra egy nap – avat be Fa Nándor. Sokszor úgy, ahogy van, vizes ruhában zuhan bele a babzsákjába a néhány perces alvás kedvéért. – Olykor arra ébredek, hogy kocognak a térdeim, mert fázom. Felkelek, mozgok egy kicsit, és ha nincs éppen tennivalóm – ez igen ritka –, visszadőlök – mondja, és óceáni olvasmányélményeibe is beavat: Homérosz Iliásza és Machiavellitől A fejedelemköztük volt. – Nem azért indulok egy ilyen versenyen, mert annyira szeretek egyedül lenni, a teljesítmény hajt. És ezzel most elégedett is vagyok; technikailag, taktikailag mindent jól csináltam.
Fa Nándor
93 nap a föld körül
A 63 éves Fa Nándor ötször kerülte meg a Földet, ezek között három szóló földkerülő vitorlázóversenyt teljesített. Nagy visszatérése a 2016–17-es Vendée Globe-on történt, amely külső segítség nélkül teljesítendő, nonstop, szóló földkerülő verseny. Idén 10 nemzet 29 hajója indult. Fa Nándor az egyik legidősebb versenyzőként 93 nap 22 óra 52 perc 9 másodperces idővel a 8. helyen ért célba február 8-án. Ezután bejelentette, visszavonul a versenyzéstől. – Mire újra indulhatnék, 68 éves leszek, erre az útra pedig egy 40 éves ember fizikuma kell. Muszáj regenerálódni! Még ha élvezném is, akkor sem tehetem meg a családommal, hogy aggódjanak értem – érvel a legendás vitorlázó.
A partra tartogatta az imát
Valaki azt kérdezte a szólóvitorlázótól, imádkozott-e mindennap a földkerülő verseny alatt. „Nem imádkoztam mindennap az óceánon, az egyetlen imát a partra tartogattam, a kedvenc francia templomomba." (Fa Nándor)
A legendás vitorlázó mindig akkor tudott csak fotózni a földkerülő versenyen, ha a vízen nem volt éppen kritikus a helyzet. Egyébként nagy szélben, viharban, óriási hullámok között folyamatosan munka van a hajón.
Fotó: Spirit of Hungary
Váradi Sándor volt többszörös magyar válogatott kenus dedikáltatta Fa Nándor utolsó, saját kezűleg faragott lapátsorozatának (6 darab) egyikét. A kenus 1989-ig versenyzett ezzel. Fa Nándor a találkozáson ajánlatot tett a sportolónak, hogy megveszi, mert ez az utolsó megmaradt darabok egyike, hatalmas az eszmei értéke. Sándor azonban azt válaszolta, hogy nem eladó, hiszen számára is sokat jelent. Fotó: Karnok Csaba
Az ember nem az óceánra lett teremtve. Fa Nándornak 50 év munkája van abban, hogy alkalmas rá. Fotó: Karnok Csaba
Minél inkább megismertem a világot, annál inkább magyarnak éreztem magam.
Fa Nándor
Cikkünket a Kisalföld hetente szombaton megjelenő Szieszta mellékletében olvashatják.