Helyi sport

2016.10.28. 11:58

Völgyi újra Gyirmóton

Szombaton a Debrecen lesz a Gyirmót FC Győr ellenfele az OTP Bank Ligában, s a Lokiban pályára léphet az a Völgyi Dániel is, aki nyáron éppen Gyirmótról igazolt a hajdúsági együttesbe.

Szeitz Tibor

Azért a feltételes mód, mert a   rutinos hátvéd korábban megsérült.

„Nagy rúgást kaptam a Ferencváros elleni meccsen, megsérültek a szalagjaim és letört egy két milliméteres csont  a bokámban. A kezeléseknek köszönhetően azonban most már teljesen rendbe jöttem, s másfél hete teljes értékű munkát végzek."


Völgyi  bemutatkozása nagyszerűen sikerült Debrecenben.


 „Egyből a kezdőcsapatba kerültem, s  legyőztük az Újpestet. Nagyon rosszkor jött, hogy aztán a második meccsemen  megsérültem. Az ilyen benne  van  a fociban, de mégis  nagyon megviselt. Korábban épp azt nyilatkoztam, hogy szerencsére elkerülnek a  sérülések. Azt hiszem, ilyet soha többet  nem jelentek ki."  

Bár a védő már játszhatna, nem rajta múlik, hogy pályára lép-e a gyirmótiak ellen.

Völgyi Dániel (balra) ezúttal ellenfélként léphet pályára  a gyirmóti stadionban.

Völgyi Dániel (balra) ezúttal ellenfélként léphet pályára  a gyirmóti stadionban.

 „Hogy játszom-e,  azt a vezetőedző dönti el. Természetesen szeretnék minél előbb a  csapatba visszakerülni, de  el kell fogadnom azt a döntést is, ha az amúgy jól teljesítő vetélytárs  kap bizalmat."   

Völgyi szerint biztosan furcsa lesz visszatérnie  a gyirmóti stadionba.


„Ahogy korábban elmondtam, úgy éreztem, szükségem van a környezetváltásra, kell az újabb impulzus, hogy meg tudjak újulni és be tudjam bizonyítani, hogy lehet velem az élvonalban számolni. Már korábban is szó volt róla, hogy Debrecenbe igazolok, nyáron ez sikerült. Győr majdnem az otthonom, s Gyirmóton is mindenkit ismerek. Sok pozitívum  is történt ott velem, amelyekre szívesen emlékszem. Ha játszhatok, nyilván furcsa lesz újra ott futballozni, de nekem most már a Debrecen sikéréért kell mindent megtennem. Amúgy nagyon nehéz meccsre, de debreceni győzelemre számítok szombaton."

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában