2015.09.28. 13:41
Női kézilabda - Műtét után: Tóth Gabinál kulcsszó a türelem
Sikeres műtéten van túl Tóth Gabriella, az Audi-ETO játékosa. A fiatal kézilabdás jó esetben fél év múlva játszhat. Az elkövetkező hónapokban a legfontosabb számára a türelem lesz.
Sikeres műtétet hajtott végre Tóth Gabriellán, az Audi-ETO játékosán dr. Balogh Péter csapatorvos. A beavatkozást Tatán végezte a szakember, s mint azt elmondta: „Minden az előzetes diagnózis szerint alakult, egyéb problémát nem észleltünk. Elvégeztük a keresztszalag-műtétet, Gabi gyógyulása hat hónapot vehet igénybe."
A válogatott Tóth Gabriella (zöldben) túl van a műtéten, visszatérésére fél évet kell várni.
A játékost még Tatán értük utol, hangja fáradt volt, ugyanakkor higgadtan és optimistán tekint a jövőbe.
„Nagyon vártam már az operációt, most már előre tekinthetek. Szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben ment. Péntek délelőtt rá is állhattam, s egy kicsit sétálni is tudtam, de persze vannak még fájdalmaim. Szombat reggel hazamehetek, hét-tíz napig pihennem kell, utána kiszedik a varratokat, s megkezdődhet a rehabilitáció" – mondta a fiatal kézilabdás, aki mint ismeretes, szeptember elején sérült meg az egyik edzésen.
„Letapadt a lábam, s bár a vizsgálatok kimutatták a szakadást, tettünk egy kísérletet arra, hogy térdgéppel játsszak tovább. Erre egyébként volt példa, több olyan játékos is van, aki akár tíz évet is lehúzott így. Nekem nem jött össze, mert ismét megtörtént a baj, így nem kerülhettem el a műtétet. Bízom benne, hogy ezzel teljesen rendbe jön, s később már nem lesz ilyen gondom" – fogalmazott [namelink name="Tóth Gabriella"], aki rengeteg biztató üzenetet kapott a műtét óta.
„Természetesen nagyon jólesik ez a gesztus, segít a felépülésben is. Megmondom őszintén, rossz tudni, hogy nem lehetek a csapat segítségére, mégsem szabad semmit elsietni. Szeretnék mihamarabb játszani, de elsietni sem szeretnék semmit. Balogh Péter is azt mondta, elképzelhető, hogy két-három hónap múlva úgy érzem, minden a legnagyobb rendben, de majdnem biztos benne, hogy a teljes felépülés fél év lesz. Nehéz lesz, de kivárom, most a legfontosabb, hogy türelmes maradjak" – mondta végezetül a magyar válogatott irányítója.
Fontos pontokért
A női NB I-ben vasárnap 18 órakor a Mosonmagyaróvár a Békéscsabát fogadja Mosonszolnokon. A hazaiak számára létfontosságú lenne a győzelem, hiszen még pont nélkül állnak, siker esetén pedig befognák a viharsarkiakat.