Helyi sport

2015.09.16. 11:34

Kosárlabda - Előbbre lépnének a győriek

Egy hónap múlva kezdődik az NB I/B-s férfibajnokság.

kisalfold.hu

A felkészülés közepén sajtótájékoztatón számolt be az eddig elvégzett munkáról, illetve a célokról az Agrofeed-Széchenyi-egyetem-Győri KC vezetősége.

Hoffmann Gergely elnök kiemelte, hogy az előző bajnokságban nem jutottak a másodosztály felsőházába, ugyanakkor a hároméves cél az, hogy a csapat az osztály legjobbjai közé kerüljön. Ezért most nagyot kell lépniük, de ez nem lesz egyszerű.


„Az elvárás, hogy a Nyugati csoportban az első öt között végezzünk. Mivel az élvonalban a csapatok öt légióst szerepeltethetnek, így az onnan kiszoruló magyarok közül nagyon sok az NB I/B-ben folytatja pályafutását, így brutális csoportban igyekszünk megfelelni az elvárásoknak. Ez sem tántorít el bennünket, bízunk a csapatban" – mondta az elnök.


Az új vezetőedző, Csaplár-Nagy Ervin is hisz az elvégzett munkában: „Amit terveztünk, azt megcsináltuk eddig, most a csapat összecsiszolása van terítéken, de elmondhatom, nagyon jó szellemű a társaság, így biztos könnyen megy ez a része. A mezőny valóban roppant erős lesz, de állunk elébe" – fogalmazott a szakvezető.

A klub a nyáron NB I-es rutinnal rendelkező játékosokat – Hajmássy Pétert és Nárai Bencét –, valamint a saját utánpótlásból felkerültek mellett tehetséges fiatalokat – Sziráki Lőrincet és Zábó Dánielt szerződtette.


A klub továbbra is szorosan együttműködik az egyetemmel, míg névadóként az Agrofeed jelent meg a csapat mellett. Igaz, a cég már korábban is a klub támogatója volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában