Helyi sport

2015.09.11. 18:12

BL-selejtező: győzelme után főtáblán az Audi-ETO

A szünetben még két góllal vezetett a norvég Glassverket együttese, de a második félidőben hengereltek a győriek és 30-21-re diadalmaskodtak.

kisalfold.hu

Sokáig vezetett a norvég Glassverket, de Ambros Martín együttese a második félidőben nyújtott teljesítményének köszönhetően magabiztosan diadalmaskodott és jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.


BL-selejtező döntő:


Győri Audi-ETO - Glassverket (norvég) 30-21 (13-15)


Gólszerzők:


ETO: Groot 8(1), Planéta, Bognár-Bódi 4-4, Kovacsics, Korsós, Sulland 3-3, Tomori, Löke 2-2, Broch 1.


Glassverket: Kristiansen 6(2), Merg, Wahlquist, Bjoernsen, Noersteboe 3- 3, Brattset 2, Christiensen 1.

A hazai környezetben játszó norvég Glassverket együttese kezdte jobban a találkozót, két perc elteltével 2-0-ra vezettek, de szerencsére Planéta gyorsan szépíteni tudott. 


A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, két góllal egyik együttes sem tudott vezetni a másikkal szemben. A győrieknél a kicsit hézagos védekezést könyörtelenül kihasználta a norvég csapat, míg a zöld-fehérek főként Planéta és Tomori átlövéseiben bíztak. Negyedóra elteltével 8-8-ra álltak a csapatok.


Az első félidő derekától is kiegyenlített küzdelmet láthattunk, sajnos a zöld-fehérek továbbra is sok technikai hibával játszottak, míg a hazaiak továbbra is kegyetlenül kihasználták az adódó lehetőségeket és Grimsbö sem tudott védésekkel segíteni a csapaton. Az utolsó percekben három góllal is vezettek a norvégok, végül Korsós találata után 15-13-as Glassverket vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.



Szünetet követően Wahlquist találata után ismét hárommal vezettek a norvégok, a győriek most is sok hibát követtek el a támadásokban. Szerencsére a zöld-fehérek nem kezdtek el pánikba esni és Groot vezérletével fokozatosan felzárkóztak, sőt a második játékrész 14. percében Planéta találata után már az ETO vezetett 22-19-re. Tizennégy perc alatt csak négyszer találtak a győri kapuba a norvégok, így jobbnak látták kihasználni időkérési lehetőségüket.


Az egy perces szünet után sem javult a hazaiak játéka, kezdtek elfáradni és látszódott a két csapat közötti különbség. A győrieknél Groot továbbra is remekelt a támadásokban, illetve Amorim vezérletével a védekezés is működött. A második félidő 20. percében már 25-19-re vezetett Ambros Martín együttese.


Az utolsó szakaszban sem változott jelentősen a játék képe, Grimsbö továbbra is jól védett, míg a támadásokat rendre góllal fejezték be e győriek, végül 30-21-re diadalmaskodtak.


Csoportgyőzelme után a főtáblán a dán Midtjylland, a macedón Vardar és az osztrák Hypo lesz a zöld-fehérek ellenfelei.

Ambros Martín: - Ezt vártam a találkozótól, a Glassverketnek nem volt veszíteni valója hazai pályán, az első félidőben jól játszottak. Sajnos mi kapkodtunk, a védekezés sem működött. A szünetben megbeszéltük, hogy mit kell javítani, illetve a támadásokban a norvég kapus megfogható a távoli lövésekkel. Szerencsére ez meg is hozta a fordulatot és magabiztosan győztünk.


Online közvetítés

(II.) 30.p. A végén még Sulland is a kapuba talált beállítva a végeredményt. 30-21

(II.) 29.p. Tomori kiállítása után Kristiansen szépített átlövésből. 29-21

(II.) 28.p. Újabb Sulland gól átlövésből. 29-20

(II.) 27.p. Sulland is feliratkozott a gólszerzők közé. 28-20

(II.) 24.p. Szép blokk, gyors lerohanás és Bognár-Bódi gól. 27-20

(II.) 23.p. Kovacsics gól emberelőnyből. 26-20

(II.) 22.p. Noersteboe szépített átlövésből. 25-20

(II.) 20.p. Groot ezúttal is átlövésből volt eredményes. Időt kértek a norvégok. 25-19

(II.) 18.p. Szép támadás végén Bognár-Bódi gól szélről. 24-19

(II.) 17.p. Groot megszerezte hetedik találatát is. 23-19

(II.) 14.p. Planéta lövése megpattant, de szerencsére a kapuban kötött ki a labda. 22-19

(II.) 13.p. Groot gólja után először vezet kettővel az ETO. 21-19

(II.) 12.p. Groot öt gólos már. 20-19

(II.) 11.p. Kristiansen emberhátrányban is gólt tudott szerezni. 19-19

(II.) 11.p. Grootot hagyták szabadon, negyedik találatát szerezte meg. 19-18

(II.) 10.p. Löke egyenlített beállós pozíciból. 18-18

(II.) 9.p. Gyors lerohanás végén Wahlquist gól 

(II.) 8.p. Sok eladott labda után Planéta egyenlített. 17-17

(II.) 5.p. Tomori hát mögött passzát Korsós értékesítette. 16-17

(II.) 4.p. Groot büntetőt hibázott, de labdaszerzés után Kovacsics nagy gólt lőtt a bal felsőbe. Noersteboe rögtön válaszolt. 15-17

(II.) 1.p. Wahquist góljára Tomori válaszolt. 14-16

Vége az első félidőnek. 

30.p. Időt kértek a norvégok. 

29.p. Korsós gól szélről. 13-15

29.p. Kristiansen büntetőből sem hibázott, Kiss Éva nem tudott hárítani. 12-15

28.p. Kristiansen találatára Groot válaszolt büntetőből. 12-14

26.p. Bjoernsen kétszer sem hibázott szélről. Ambros Martín időt kért. 11-13

24.p. Noersteboe egyenlített átlövésből. 11-11

22.p. Brattset egyenlített, Groot gyorsan válaszolt. 11-10

20.p. Broch góljával vezetnek a győriek. 10-9

19.p. Kristensen góljára Löke válaszolt bal kézzel. Emberelőnybe került az Audi-ETO. 9-9

15.p. Kristiansen nem hibázta el a büntetőt, de Bognár-Bódi sem rontott szélről. 8-8

13.p. Merg könnyedén tört be a győri védők között és nem hibázott, majd a következő támadásban Groot egyenlített. 7-7

11.p. Brattset találata után Korsós egyenlített szélről. 6-6

10.p. Merg egyenlített talpról. 5-5

9.p. Bognár-Bódi nem hibázott szélről. 5-4

6.p. Bjoernsen lerohanásból volt eredményes, de Kovacsics rögtön válaszolt.  4-4

5.p. Tomori és Planéta találataival egyenlített az ETO. 3-3

3.p. Kristiansen átlövésből vette be Grimsbö kapuját. 1-3

2.p. Két perc sem telt el, de Merg és Wahlquist góljával vezettek a vendégek, de Planéta gyorsan szépített. 1-2

Előzetes

Könnyed győzelmének köszönhetően holnap 17 órakor játszik döntőt a Győri Audi-ETO együttese a Bajnokok Ligája selejtezőjében.


Győri Audi-ETO - Radnicki Kragujeac 42-13 (20-3)


Az ETO gólszerzői:


Knedliková 7, Bognár-Bódi 5, Kovacsics 5(2), Korsós, Planéta, Tomori, Löke 4-4, Groot 3(3), Broch, Sulland, Hársfalvi 2-2.



Ahogy az várható volt a korábbi interjúk után, a győriek igyekeztek koncentráltan kezdeni a szerb Radnicki Kragujevac csapata ellen. A zöld-fehérek magabiztosan védekeztek a fiatal szerbek ellen, akik képtelenek voltak megállítani a győri rohamokat. A találkozó 15. percében Tomori góljainak, valamint Kiss védéseinek is köszönhetően már 10-2-re vezettek a Rába-partiak, amely után jobbnak látta kihasználni időkérési lehetőségét a szerbek mestere. 


A kisebb szünet után sem álltak le a győriek, könnyed gólokat szereztek a rutintalan Kragujevac ellen. Ambros Martín, az ETO edzője már az első félidőben szinte mindenkinek játéklehetőséget adott és fejben már a holnapi találkozóra készülhetett, végül 20-3-as zöld-fehére vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.



Szünetet követően öt perc alatt háromszor talált a győri kapuba a szerb együttes, ugyan annyiszor, mint összesen az első félidőben a harminc perc alatt. Természetesen nem sikerült jelentősen felzárkózni a Rába-parti csapathoz, hiszen Kovacsicsék sorra szerezték a további gólokat. A második játékrész 11. percében már húsz találat volt a különbség. (29-9)


A második félidő utolsó szakasza csendben csordogált, óriási volt a két együttes között a különbség, amelyen végül .42-13-as győzelmet aratott a Győri Audi-ETO együttese. Ambros Martín csapata holnap 17 órakor a norvég Glassverket és a holland Dalfsen találkozó győztesével játszik a döntőben.


Online közvetítés
   
Vége a találkozónak.

(II.) 30.p. Knedliková állította be a végeredményt. 42-13

(II.) 29.p. Hársfalvi a győrieknél, Simic a szerbeknél volt eredményes. 
   
(II.) 27.p. Újabb Knedliková gól. 40-12
   
(II.) 26.p. Dukic szépített, de Knedliková rögtön válaszolt szélről. 39-12
   
(II.) 25.p. Löke megszerezte ötödik találatát. 38-11

(II.) 24.p. Az elmúlt percekben Knedliková és Hársfalvi volt eredményes szélről. 37-11
   
(II.) 20.p. Sulland találatára Radosavljevic válaszolt szélről. 35-11
   
(II.) 17.p. Planéta, Knedliková, Kovacsics a győri gólszerzők. 34-10
   
(II.) 14.p. Prijovic szépített. 31-10
   
(II.) 13.p. Potyognak a győri gólok. Korsós, Löke, Planéta, Bognár-Bódi is a kapuba talált. 31-9
   
(II.) 9.p. Korsós a győrieknél, Simic a szerbeknél volt eredményes. 27-9
   
(II.) 8.p. Ismét gyors gólpárbaj, a szerbek szélről, Tomori átlövésből lőtt a kapuba. 26-8
   
(II.) 6.p. Todorovic nem hibázott büntetőből, majd Prijovic is a kapuba talált. Potyognak a gólok, Bognár-Bódi is megszerezte negyedik találatát. 25-7
   
(II.) 5.p. Tomori passzát Löke értékesítette. 24-5
   
(II.) 3.p. Radosavljevic mezőnyből, Kovacsics hétméteresből talált a kapuba. 23-5

(II.) 2.p. Dukic szépített pattintott lövéssel, de Kovacsics rögtön válaszolt. 22-4
   
(II.) 1.p. Planéta góljával kezdődik a második játékrész. 21-3
       
Vége az első félidőnek!
   
30.p. Nagyon simán vezet az ETO, Bognár-Bódi újabb találatot szerzett. 20-3

28.p. Szinte mindenki hozzá ért a labdához a győrieknél, majd Bognár-Bódi lőtt a kapuba. Jó védekezés után újabb Bognár-Bódi gól. 19-3
   
26.p. Broch szerezte meg második találatát. 17-3
   
25.p. Újabb győri gól emberelőnyben. 16-3
   
23.p. Groot újabb büntetőt értékesített. 15-3
   
22.p. Sulland is feliratkozott a gólszerzők közé. 14-2
   
20.p. Knedliková megszerezte második találatát is. 13-2
   
18.p. Groot másodszor sem hibázott. A körülbelül 50 fős győri tábor hangosan kiabálja a tízgólos különbséget. 12-2
   
17.p. Groot nem hibázta el a hétméterest. 11-2
   
16.p. Továbbra is robot az ETO. Löke gólja után időt kértek a szerbek. 10-8
   
15.p. Két gyors győri gól, Broch és Knedliková volt eredményes. 9-2
   
14.p. Tomorit rántották vissza lövés közben, de így is a kapuba talált. 6-2

13.p. Todorovic büntetőjébe bele tudott érni Kiss, de hárítani nem tudta. 6-2
   
11.p. Radosavljevic szerezte a szerbek első találatát, majd Tomori ismét a kapuba talált. 6-1
   
8.p. Tomori is nagy góllal iratkozott fel a gólszerzőkhöz. Kiss Éva újabb hetest hárított. 5-0

7.p. Planéta átlövésből volt eredményes, majd Kiss Éva hárította Todorovic büntetőjét. 4-0
       
5.p. Újabb Korsós gól szélről. 3-0
               
4.p. Gyors ellentámadás végén Korsós gól szélről. 2-0

3.p. Elrontott támadások után Kovacsics szerezte az első találatot büntetőből. 1-0

Elkezdődött a csapatok bemutatása, rövidesen kezdődik a találkozó.

Előzetes

Mivel a cél, hogy idén ismét eljussanak a sorozat végjátékába a zöld-fehérek, így tulajdonképpen keretbe foglalhatják az idei szezont.

Nem lehet más a célja az Audi-ETO-nak a hétvégén, mint hogy kiharcolja a 16-os főtáblára jutást a női Bajnokok Ligájában. A 2013-as és 2014-es BL-győztes az előző idényben nem jutott be a budapesti négyes döntőbe.

Ambros Martín vezetőedző éppen ezért kiemelte: nekik a mostani, norvégiai hétvége a Final Fourt jelenti.

„Két nap alatt két sorsdöntő mérkőzést játszunk, ahol mindkét alkalommal a legjobbunkat kell nyújtanunk. Semmi másra nem szabad figyelnünk, csak a saját játékunkra. Mint ahogy máskor is, most is optimista vagyok a hétvége kimenetelét illetően" – fogalmazott a spanyol szakvezető.

Hozzátette: sajnálatos módon Tóth Gabriella megsérült, így ő hosszú ideig nem játszhat.

„Nagyon szomorú vagyok, mert erre a szezonra az volt a legfőbb kívánságom, hogy a sérülések kerüljenek el bennünket. Az irányítóposztot a hétvégén Kovacsics Anikó és Nycke Groot fogja megoldani, hosszabb távon pedig Görbicz visszatérése is segít ezen a helyzeten" – mondta Ambros Martín.

Korsós Dorina, a győriek balszélsője előbb a kisebb sérüléséről, majd a selejtezőről beszélt: „A hétvégi, Siófok elleni meccsen kicsit megijedtem, mert az ütéstől egy darabig elszédültem. Utána órákig úgy éreztem magam, mintha lebegnék, kellett idő, hogy rendbe jöjjek. Szerencsére nincs komoly bajom, teljes értékű munkát tudok végezni. A hétvégére nagyon készülünk, szeretnénk sikerrel venni ezt az első komoly akadályt. Az ellenfeleket nem nagyon ismerjük, még nem játszottunk velük, és kevés róluk a videoanyagunk is. Mindenképpen az a fontos, hogy a saját játékunkat játsszuk, támadásban és védekezésben is, és akkor nem lehet baj."

A drammeni selejtezőcsoport győztese jut fel a BL 16-os főtáblájára, a 2. és 3. helyezett a KEK 3. fordulójában, a 4. helyezett pedig a KEK 2. fordulójában folytatja.

Amennyiben a győriek sikerrel veszik a hétvégi selejtezőt, úgy a főtáblán találkoznak a dán FC Midtjyllanddal, a macedón Vardar Szkopjéval és az osztrák Hypo NÖ csapatával.

A magyar bajnok FTC-Rail Cargo Hungaria alanyi jogon tagja a legjobb 16 mezőnyének, és a csoportkörben a német Thüringer HC, a horvát Podravka Koprivnica és a francia Fleury Loiret lesz az ellenfele.


A program

Szombat, elődöntő: Audi-ETO–Radnicki Kragujevac (szerb), 16.30 óra. Glassverket (norvég)–Dalfsen (holland). 19 óra.

Vasárnap, helyosztók: az elődöntők vesztesei, 14.30 óra. Az elődöntők győztesei, 17 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában