Helyi sport
2015.04.29. 15:08
Társa „tette vissza" a térdét
A súlyos sérülést szenvedő Horváth Patrikhoz aztán mentőt hívtak, de úgy fest, több műtét is vár rá.
Szeitz Tibor
Rémisztő sérülést szenvedett múlt hétvégén Kimlén Horváth Patrik, a megyei III. osztályban szereplő Dunaszentpál labdarúgója. A bajnoki találkozón kiugrott a térdkalácsa, amit egyik csapattársa rakott helyre.
A pályára kiérkező, sokat látott, rutinos mentők is csak „pislogtak", amikor megtudták, hogy az egyik focista adott ilyen módon elsősegélyt.
„Mindannyian nagyon megijedtünk, egyből látszott, hogy komoly a baj – idézte fel a sérülés pillanatait Varga Csaba, a dunaszentpáliak elnöke.
![]() |
Közelről jött a segítség, Horváth Patriknak csapattársa, Jónás Csaba nyújtott nem mindennapi elsősegélyt. Fotó: Szeitz Tibor |
– Mielőtt azonban bárki is felocsúdhatott volna, a játékosunk egyik csapattársa, Jónás Csaba fogta meg Patrik lábát, s tette helyére a kiugrott térdkalácsot. Kiderült, hasonló sérülése volt már neki is, s akkor tapasztalta, hogy azonnal cselekedni kell."
„A mentők szerint is nagyobb lehetett volna a baj, ha a kiérkezésükig úgy marad a térdem. Az első félidő utolsó percében csaptam össze az ellenfél egyik játékosával, aki eltalálta a támaszkodó lábam. Óriási fájdalmat éreztem, a térdem pedig hihetetlen szögben fordult ki.
![]() |
A sérült játékost kórházba kellett szállítani. |
Azt hiszem, kisebb sokkot kaptam, nem nagyon tudtam érzékelni a körülöttem történteket, bár arra már emlékszem, ahogy Csaba megpróbálta visszarakni a térdem. Nem sikerült neki egyből, nem volt kellemes" – tette hozzá a sérült játékos, Horváth Patrik, akit másnap a győri kórházban vizsgáltak meg alaposabban.
„Sajnos rossz híreket kaptam, egyszer biztosan meg kell műteni, s lehet, hogy majd később is, ez a csütörtöki újabb vizsgálat után derül ki. Ráadásul júliusra írták ki az első operációt, amin azért jó lenne minél előbb túl lenni, mert nagyon sokat kellene kihagynom" – tette hozzá a 19 éves futballista, aki a súlyos sérülés ellenére nem is gondol arra, hogy a pályafutását befejezze.
„Én is felépültem – mondja ezt már a dunaszentpáliak hőse, Jónás Csaba. – Szinte ugyanígy ugrott ki egy meccsen a térdem úgy tizenhét évvel ezelőtt. Nekem az volt a szerencsém, hogy az ellenfél csapatánál volt egy orvos, aki segített. Ő mondta, hogy azonnal vissza kell rakni a kiugrott térdet, ezért tettem én is ezt. Én a sérülésem után majdnem egy évet kihagytam, de remélem, Patrik hamarabb visszatérhet, szüksége van rá a csapatnak."
Amelynek egyébként a volt válogatott Puglits Gábor az edzője.
„Zaklatott két-három év van mögöttünk, de most úgy tűnik, elindulhatunk felfelé. Gábor amellett, hogy remek edző, nagyszerűen összefogja a csapatot. Nagy reményeket fűzünk a következő bajnoksághoz" – árulta el befejezésül Varga Csaba dunaszentpáli elnök.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre