Helyi sport

2014.08.19. 14:05

UNI Győr - A jövő csapata épül

Megkezdte a felkészülést az UNI Győr az új szezonra. A klub hivatalosan is bemutatta új játékosait.

Szabó Gábor


A győrszentiváni sportcsarnokban kezdte meg a munkát tegnap a győri női csapat, de előtte sajtótájékoztatón jelentette be hivatalosan Fűzy András elnök a jövő évi keretet és az új szakmai stábot.

„Kezdjük a játékosokkal, nagyon örülök, hogy a tavalyi keretből többen is itt maradtak – kezdte a klub első embere.

– Laklóth Anna sokadik szezonját kezdi meg nálunk, csapatkapitányként az egyik legfontosabb láncszem, s nagy segítségünkre lehet abban, hogy ez a megújuló csapat igazi egységgé kovácsolódjon. Rajta kívül továbbra is bennünket erősít Mansaré Manty, Koch Dóra, Czirják Noémi, s mindenképpen meg kell említeni Tullner Evelint, aki mára teljesen felgyógyult a tavaly szeptemberi balesetből."

Ami az újakat illeti, a klub elsősorban magyar játékosokban gondolkodott.
„Tizenötös keretünk lesz, ennek harmada saját nevelésű, s mindössze kettő külföldi van. Az egyik a kanadai válogatott centere, Krysten Boogaard, a másik pedig a szerb nemzeti csapat irányítója, Tamara Radocaj. Mindketten a közelgő világbajnokságra készülnek, így csak októberben csatlakoznak hozzánk.

Új igazolás, s egy igazi ász Vajda Anna, aki Iványi Dalma mellett a másik olyan magyar játékos, aki bekerült az Euroliga All Star-együttesbe, emellett a magyar válogatott meghatározó játékosa. Ugyancsak nagy reményeket fűzünk Horváth Lillához, aki a tavalyi szezon közben Pécsről, a PEAC csapatától jött el, míg az osztrák válogatott, de magyar Takács Kata is erősítést jelenthet" – folytatta Fűzy András, aki kiemelte a győri klub utánpótlását is.

„Ez egy jubileumi év, hiszen a tizedik szezonunkat kezdjük Győrben. Az első évben még felmentést kaptunk az utánpótláscsapatok indítása alól, mára viszont oda jutottunk, hogy húsz csapatot versenyeztetünk a különböző korosztályokban, emellett van öt előkészítő csoportunk, akik még nem versenyeznek.

Takács Kata, Vajda Anna és Horváth Lilla az új szezonban zöld-fehérben kosárlabdázik. Fotó: Mészáros Mátyás

Takács Kata, Vajda Anna és Horváth Lilla az új szezonban zöld-fehérben kosárlabdázik. Fotó: Mészáros Mátyás

A cél az, hogy ezekből a fiatalokból folyamatosan kerüljenek fel az első csapathoz játékosok. Idén öt lány kap erre lehetőséget, s bár saját korcsoportjukban is játszanak, de szokják az élvonal, valamint az Európa-kupa ritmusát" – fogalmazott az elnök.

Az öt lány: Nagy Rebeka, Horváth Krisztina, Török Ágnes, László Boróka és Török Barbara.

A szakvezető Völgyi Péter lesz, akinek munkáját Sándor Zsuzsanna és Jakab Máté másod- edző, valamint Kiss László erőnléti edző segíti. A szakember megbízatása kettő plusz egy évre szól.
„Furcsa dolgokat produkál az élet, mert szinte egy órán belül hívott fel Farkas Sándor, a női válogatott kapitánya, hogy legyek a stáb tagja a nemzeti csapatnál és Fűzy András, hogy vállaljam el a vezetőedzői feladatot – kezdte a szakvezető.

– Végül mindkettőre igent mondtam, bár én a férfimezőnyből kerültem át. Viszont a nyáron a válogatottnál eltöltött hat hét alatt sikerült egy kicsit már akklimatizálódnom. Komoly feladat előtt állunk Győrben, nagyon szimpatikus számomra, hogy a helyi fiatalokra lehet építeni, mert ez egyfajta folytonosságot jelent, s hosszabb távra lehet tervezni. A klubvezetés nem helyezésekben gondolkodik, hanem egy egységes és jó csapat kialakításában, melyből kinőhet az a generáció, mely sikeres csapat magját adhatja a későbbiekben. Persze ha ebből kijön egy jó eredmény, annak csak örülni fogunk."

A játékosok közül Vajda Anna elmondta: négy év után tér haza külföldről, s nagyon bízik egy jó szezonban: „Maradtam volna külföldön, de most nem jött olyan lehetőség, viszont a válogatottnál most együtt dolgoztam Völgyi Péterrel, így mikor a győriek megkerestek, örömmel mondtam igent."

Horváth Lilla a télen váratlanul távozott Pécsről. A soproni születésű játékos kis híján a kosárlabdázást is abbahagyta, de Győrött folytatja.
„Ami volt, elmúlt, azzal nem szeretnék foglalkozni. A legfontosabb, hogy most Győrben új impulzusokat kaphatok, s van még egy esélyem arra, hogy mégse szakítsak végérvényesen a sportággal" – mondta a 23 éves játékos.

Takács Katát Völgyi Péter az osztrákok elleni válogatott mérkőzésen nézte ki magának. „Ötévesen kerültem Ausztriába, édesapám ott kapott munkát, így lettem kettős állampolgár és osztrák válogatott. Legutóbb Németországban játszottam, de már régebb óta terveztem, hogy hazajövök, így nagyon örültem a győriek megkeresésének."
Laklóth Anna abban bízik, hogy a fiatalok egyre nagyobb szerepet tudnak majd kapni: „Ha ők fejlődnek, a csapat is fejlődik, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a győri és a magyar kosárlabdázás előbbre jusson."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában