Helyi sport

2014.07.18. 11:40

Sikerek két keréken és a teniszpályán

A Győri Atlétikai Club (GYAC) sportolói a közelmúltban szép eredményeket értek el kerékpár és tenisz sportágban.

Kamocsai Rita

A kerékpáros-szakosztály vezetője, Magyar László három fiút emelt ki versenyzői közül: a még csak tízéves Magyar Gergő nemrég az országos országúti diákolimpia döntőjében az időfutamon aranyérmet szerzett, valamint az országos országúti amatőr kupa versenyein két arany- és egy ezüstéremmel vezeti az összesített bajnoki címért folyó küzdelmet az U13-as korcsoportban.

Gergő eredményei alapján esélyes arra, hogy a 2017-ben Győrben rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon versenyezzen, és ha ilyen kitartással folytatja a felkészülést, ott akár bajnok is lehet.

Az U19-es korosztályban versenyző Unger Márk bronzérmet szerzett a Tour de Gyömrő versenyen, valamint negyedik helyen végzett az országúti diákolimpián és a Turul-kupán. Az ő eredményei azért is biztatóak, mert még csak egy éve sportol mint országúti kerékpáros.
Bódis Levente nevét is fontos megemlíteni, aki betegségét legyőzve ezüstérmet szerzett a Turul-kupán az U13-as korosztályban.

A teniszszakosztály fiataljai is szép eredményekkel büszkélkedhetnek: a korosztályos vidék- és Budapest-bajnokság volt hivatott dönteni az U14-es csapat Európa-bajnokság selejtezőjének csapatba kerüléséről. Ezen a megmérettetésen a GYAC csapata (Vörös Máté, Kisantal Dominik és Kéki Márk) szettveszteség nélkül nyert. Egyéni indulóként Vörös Máté – Márk és Dominik legyőzésével – aranyérmet szerzett, míg párosban Márk és Dominik lett a bajnok. A négyfős válogatott keretbe pedig mindhárom fiú bekerült.

A lányok közül Szőke Nóra Budaörsön, a felnőtt vidékbajnokságon első helyezést ért el. Az olaszországi Folignóban első kategóriás versenyen a legjobb 16 közé jutott, párosban pedig honfitársával, Furák Csengével 3. helyezést ért el. Mindezt Soós Szabolcs szakosztályvezető foglalta össze.
A Győri Atlétikai Club elnöke, Klement Tibor és tiszteletbeli elnöke, Jungi Csaba kitüntette a legkiemelkedőbb sportolókat: a kerékpáros szakosztályból Magyar Gergő és edzője – egyben édesapja – Magyar László vehetett át díjat, míg a teniszszakosztályból Szőke Nórát, Kéki Márkot, Rózsa Gábort – aki helyett a szakosztályvezető vette át a díjat – és edzőjüket, Berecz Andrást jutalmazta az egyesület.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában