Helyi sport

2014.07.15. 10:16

Mosonmagyaróvári Kézilabda Club: új csapat az NB I-ben

Róth Kálmán vezetőedző elmondta az új egyesületben teljesen új csapatot kell felépíteni.

kisalfold.hu

Összeállt a csapat és másfél hét múlva már a felkészülési mérkőzések is elkezdődnek – hangzott el pénteken annak a háromoldalú együttműködési megállapodásnak az aláírásakor, ami a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, a helyi önkormányzat és az Audi-ETO között jött létre.

Az eseményen Árvay István, Mosonmagyaróvár alpolgármestere kifejtette: ez a megállapodás újabb eredménye az Audi-ETO-val korábban kötött együttműködésnek az utánpótlás-nevelésről.

Az alpolgármester hangsúlyozta: az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül méltó helyet biztosítson a csapatnak, azaz felépüljön a sportcsarnok. Ez egyébként az egyik vállalása a városnak a most megkötött és 2019-ig szóló megállapodásban. Emellett szezononként 20 milliós támogatást biztosít a város a kézilabdaklub számára.

[namelink name="Kelecsényi Ernő"] elnökségi tag, az Audi-ETO elnöke arról beszélt, hogy két éve kezdték el az együttműködést a veszprémi csapattal és mint mondta: ez a kísérlet igazolta létjogosultságát, így örömmel folytatják ezt mostantól Mosonmagyaróváron.

A klub stabilan szeretne működni és jelen lenni a város társadalmi életében – hangsúlyozta [namelink name="Tenk Gábor"], a klub elnöke. Mint mondta: vannak még fizikai korlátaik, amíg elkészül a városi sportcsarnok, ám addig Mosonszolnokon játsszák a mérkőzéseket.

A csapat összetételét [namelink name="Róth Kálmán"] vezetőedző ismertette. Mint mondta: új egyesületben teljesen új csapatot kell felépíteni, de harapós és minden csapatra veszélyes keretet állított össze, így elsősorban fiatal, tehetséges, sikerre éhes játékosokat igazoltak.

A 2014/2015-ös keret

Bardi Fruzsina, Bíber Zita, Csala Anita, Dombi Luca, Élő Beatrix, Gerháth Fanni, Gyimesi Kitti, Hajtai Vanessza, Hanczvikkel Zsanett, Jana Knedliková, Kiss Kitty, Kurucz Ivett, Marincsák Nikolett, Mistina Kitty, Nadja Pejovic, Puhalák Szidónia, Sandra Filipovic, Schneck Réka, Szemerey Zsófi, Szerző Regina, Tóth Gabriella, Vesztegombi Dalma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában