Helyi sport

2014.05.27. 13:11

Cselgáncs - Újra győri elnök és alelnök

A Magyar Judo Szövetség évi rendes közgyűlésén a Fővárosi Törvényszék kifogása miatt módosítani kellett a szervezet alapszabályát és tisztújítást kellett tartani.

kisalfold.hu

Az elnöki beszámolót Tóth László szóban is kiegészítette, a közelmúlt eredményei között kiemelte, hogy a Magyarországon regisztrált dzsúdósok száma egy év alatt 2666-ról 5077-re emelkedett, s célként jelölte meg, hogy a sportágat hazánkban űző nagyjából húszezer emberből mind többet regisztráljon a szakszövetség. A tervekről is szót ejtett, amelyek közül kiemelkedik a 2017-es felnőtt-világbajnokság rendezési jogának megszerzése, illetve két jelentősebb nemzetközi dzsúdó-projekt magyarországi beindítása.

A legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy a tagság négy évre válasszon tisztségviselőket, vagy a következő olimpia után, azaz két év múlva legyen újra tisztújítás. Némi többséggel az előbbi változat lépett érvénybe.

Elsőként az elnök személyéről kellett dönteni, a szövetséget tizenhat esztendeje vezető, győri származású Tóth László Antal Kadosa személyében kihívót kapott. A küldöttek végül 77–40 arányban újra bizalmat szavaztak Tóth Lászlónak. Az általános alelnöki posztot ismét dr. Dézsi Csaba András nyerte el, a gazdasági alelnöki posztot Bardóczi Gábor kapta, szakmai alelnöknek Bíró Tamást választották, az Országos Dankollégium küldöttének Flóri Miklóst szavazták meg, helyettesének pedig Ősze Attilát. Szavaztak a szakágvezető személyéről is, a közgyűlés megerősítette Nagy Andrást ezen a poszton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában