2025.05.10. 13:31
Velekei László - Újabb öt esztendeig szövi táncos álmait
Velekei László Harangozó-, Seregi-díjas táncos és koreográfus, érdemes művész újabb öt évig vezeti az idén negyvenötödik évadát záró Győri Balett társulatát. A születésnapját nemrég ünneplő igazgató még 2021-ben álmodta újra a klasszikus balett egyik legnagyobb remekét, a Giselle-t. Az előadás zenei anyagát Lajkó Félix komponálta, amely immár album formájában is elérhető. Velekei László két éve nem koreografált, interjúnkból kiderül, mikor tér vissza és meddig tervez az igazgatói székben maradni.
Velekei László 2020 óta irányítja a Győri Balett munkáját az együttes élén és a következő öt évre is konkrét tervei vannak. A Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke 2023 óta, ami még nagyobb rálátást enged a táncvilág helyzetére. Ráadásul nemrég beszámoltunk róla, hogy párja, és a társulat kiemelt táncosa Harangozó-díjat kapott.

Életének és a társulatnak is álló csillaga
– Hivatalosan is Harangozó-díjas párost alkotnak Matuza Adriennel. Milyen érzés, hogy megduplázódott a családban az elismerés?
– Hatalmas megtiszteltetés és borzasztóan nagy öröm. Hamarosan a 17. évadját kezdik meg Matuza Adrienn a Győri Balettnél. Már az első évben kiemelte Christopher Bruce és azóta a társulat álló csillaga lett. A sors úgy hozta, hogy a személyes életemnek is, amire külön büszke vagyok. Fontosak a visszajelzések, de mindenkiben szeretnénk tudatosítani, hogy minden ilyen elismerés a közösséget is dicséri. Egy szólista sosem tud erős lenni a partnere nélkül, vagy a többi táncos, és műszaki kolléga nélkül, akik a háttérből támogatják. Az elmúlt 5 évben a Győri Balett rengeteg elismerést kapott, több alkalommal a társulat művészei érdemelték ki az évad legjobb női és férfi táncosa díjakat, de a legjobb alkotókat is kitüntették. Gyakran mondom, hogy aki a Győri Balettnél táncol, az tollal írja a magyar táncművészet történetét, ez viszont egy másik könyv, amibe Matuza Adrienn beírhatta a nevét.
A táncosok nap mint nap megharcolnak azért, hogy nyomot hagyjanak a közönségben. A pillanat művészete olyan nyomot hagyjon, hogy örökre emlékezzenek rá.

Tíz évre is megvannak a tervek
– Nemcsak a következő öt évre, de már a következő tíz évre is megvannak a terveim. A mai változó világban rendkívül fontos, hogy legyenek céljaink, és legyen mit mondanunk a közösségünknek. A Győri Balett úton van, és sok a mondanivalónk. Az egész hazai táncművészet reagál a 2025-ös hangos világra. Újra kell gondolnunk a művészet szerepét és a kommunikációját. Száz évvel ezelőtt olyan feladatokat rótt az élet az emberekre, hogy a művészettel való találkozás unikumnak számított. Ma annyi minden történik kinyílt világunkban, hogy szinte minden azonnal elérhető. Ezzel az élményérzettel kell felvennünk a versenyt. Küzdünk azért, hogy a művészet az emberek életének alapvető része maradjon. A kultúra és a tánc ma is mindenki életének része, csak van, hogy egy pörgetésnyi időt szánnak rá. Nem állnak meg egy hivatás, egy életút mellett. A táncművészetre is hatással van a virtuális világ, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.
– Megvalósultak az előző ciklus tervei?
– Tíz évre terveztem a munkát a Győri Balett élén. Voltak olyan terveim, amikre egy évtizedet szántam, mint például az új repertoár építése. Azonban mindössze két év alatt, egy hátrányos Covid-időszakban meg tudott valósulni, volt időnk felkészülni. Az ifjúsági programunk kidolgozása is pillanatok műve volt, míg a Fiatalok a fiatalokért koncepcióra az utóbbi időben kevesebb energiánk maradt. Viszont új lendületet vettünk, és a Győri Filharmonikus Zenekarral karöltve az idei, 20. Magyar Táncfesztiválon megmutatjuk legújabb munkánkat. Menedzsmentet, arculatot és kommunikációt váltottunk az első években, ami szintén 6–8 éves terv volt.

Tradíció és innováció a Győri Balettben
– Mik a tervek a következő öt évre?
– Sok olyan, egy irányba mutató tervem van, ami szerint növekednünk kell. Olyan nemzetközi brand vagyunk, amely arra predesztinál minket, hogy a mai impulzív világban nincs mese, tovább kell nőnünk. A következő öt évemet ennek láthatósága és rugalmassága jegyében fogom építeni. Továbbra is értéket teremtünk és képviselünk. Két úton mehetünk: visszalépünk és kisebb társulat leszünk, vagy veszünk egy nagy levegőt, lehajtjuk a fejünket és megugorjuk a következő lépcsőfokot. Én az utóbbi mellett teszem le a voksom. Markó Iván és Kiss János mindig velünk marad, a tradíció és az innováció jegyében hirdettük meg az előző ciklust. Sok ember keresi a művészetében az igazságát, igaz pillanatát. Fontos, hogy hűek legyünk elődeinkhez, de hűek legyünk az összes munkatárs művészetéhez. Sokat invesztálunk magunkba, a csapatba, hogy fejlődhessünk. Fontosnak tartom a sokszínűség megőrzését, hiszen a táncművészeink erős egyéniségek és jól képzett táncosok. Olyan művészek, akik képesek inspirálni sokakat, így ez alapján is alakul a repertoárunk. Az utóbbi években több új koreográfus bontogatta nálunk szárnyait, és lehetőséget kaptak, megmutathatták magukat. Hiszem azt, hogy az innováció a kortárs művészetből jön, és a Győri Balettel ötvözve áll össze a tradícióval.

Velekei László újra alkot
– Nagy sikereket aratott koreográfusként is, de két éve nem láthattuk újabb darabját. Visszatér még alkotóként?
– A koprodukcióknak mindig van erejük, kell, hogy a zene, a képzőművészet és a tánc hasson egymásra és kéz a kézben járjon. Fantasztikus volt Lajkó Félixszel együtt dolgozni, de ki kell emelnem, hogy mindez Káel Csaba ötlete volt. Sosem gondoltam előtte, hogy Lajkó Félixszel a világ egyik leghíresebb romantikus balettjét fogom színpadra álmodni. Próbálok viszont sok mindenből visszahúzódni, mert a menedzser-igazgatói poszt a nap minden órájában teljes embert kíván. Nem véletlen, hogy jövőre új művészeti vezetője lesz a társulatnak, a szakmai fejlesztéseket és a Fiatalok a fiatalokért programot is más viszi tovább, ahogyan a Magyar Táncfesztivál is új igazgatót kapott. Szükségem van ilyen kreatív emberekre, akikért bármikor tűzbe teszem a kezem. Együtt tudunk gondolkodni és ugyanazt képviseljük a világban. A következő ötéves ciklusban alkotóként két nagyszínpadi előadást készítek. Hogy miért? Egyrészt a személyiségem része, hogy alkotok, másrészt érzem, hogy a győri közönség el is várja.
– A Győri Balett az 50 éves évfordulóját biztosan önnel az élen ünnepli. Mi a helyzet az 55. születésnappal?
– Nem tagadom, hogy úgy érzem, ez lesz az utolsó ciklusom a Győri Balett élén, kivéve akkor, ha úgy érzem, hogy még tudom hova tovább emelni az együttest. Hiszek az álmaimban, sosem adom fel, és eddig a sors is kegyes volt hozzám.

- Névjegy
Velekei László igazgató, koreográfus Mosonmagyaróváron született 1978. május 1-jén. 10 éves koráig néptáncot és versenytáncot tanult, balett-táncosként a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában végzett. 2020-ban elvégezte a Magyar Táncművészeti Egyetem táncos és próbavezető szakát. Pályafutását 1996-ban alapító tagként kezdte a Magyar Fesztivál Balettben. 1997-től a Győri Balett társulatához került, 1999-ben az együttes magántáncosa lett. 2009-től a táncot befejezve koreográfusként és művészeti asszisztensként dolgozik a társulatnál. 2015 óta az együttes művészeti vezetője, 2020. július 1-je óta igazgatója.