Programajánló

2025.05.29. 20:01

Zene és hagyományőrzés felsőfokon - Programdömping az MMA támogatásával

Ingyenes május végi, pünkösdi programokat ajánlunk. Az MMA Győri Munkacsoportja a Széchenyi Istvány Egyetemmel közösen támogatja a kulturális rendezvényeket.

A Magyar Művészeti Akadémia Győri Munkacsoportjának kiemelt, támogatott partnere a Széchenyi István Egyetem. Az együttműködés keretében közös programsorozatuk május 30-án, pénteken 18 órakor az Egyetemi Hangversenyteremben indul. Az egész éven átívelő Lábnyomok című projektben három hangverseny és egy film kap helyet – közös vonásuk a kortárs zene és a város bemutatása az eredeti, győri helyszíneken, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának oktatóinak, volt és jelenlegi hallgatóinak közreműködésével. Az első, Lábnyomok című koncerten válogatást hallhatunk a magyar gitárirodalom eredeti szóló- és kamaraműveiből. A bemutatkozó hangversenyen többek közt Varga Bálint, Kovács Tihamér és Stummer Márton művei is felcsendülnek a tanszak mestereinek, Roth Ede és Horváth László mentorálásával. - Művészeti Karunk tananyagának jelentős részét a kortárs zene teszi ki, előnyben részesítjük a hazai komponistákat – mondta el Deákné dr. habil Kecskés Mónika egyetemi docens, az MMA győri munkacsoportjának tagja.  

MMA
Az MMA és a Széchenyi-egyetem közös koncertje. 

Célunk, hogy az évek során arra a szintre emeljük hallgatóinkat, hogy diák és oktató együtt tudjon muzsikálni. Erre kiváló alkalom a május 30-i nyitókoncert!

A győri egyetemisták és oktatóik ezzel a bemutatkozással is szeretnének egyfajta nyomot hagyni a város jelenében – a Lábnyomok című kortárs projekt 2025. november 21-én folytatódik, a harmadik hangversenyt és a győri riportfilm bemutatóját az idei év utolsó negyedévében tartják majd. 

A Cifra Műhely a kalotaszegi hagyományokat eleveníti fel 

Az Összetartozás ünnepséget harmadik alkalommal rendezik meg Sokorópátkán május 31-én, szombaton. A rendezvényre ismét örömmel látogat ki a győri Cifra Műhely, nívós bemutatkozásukat a Magyar Művészeti Akadémia Győri Munkacsoportja támogatja. Az egyesület a kalotaszegi cifra szoba bemutatásával, táncházzal és kézműves műhelyfoglalkozások várja a kicsiket és nagyokat.

A Kárpát-medence tájegységeire jellemző volt a tisztaszoba. Kalotaszegen azért mondják cifrának, mert a szobabútorzatot színesre festették. Ezt a helyiséget csak alkalomszerűen használták, itt tartották az ünnepségeket, illetve gyászszertartásokat. Erre a hagyományra építjük műhelyfoglalkozásainkat, hogy megismertessük, bemutassuk a Kárpát-medencei kulturális értékeket

 – mutat rá Deésy Gábor, az egyesület vezetője.  

DSC_3649
Cifra Műhely piknikjén Deésy Gábor, az egyesület vezetője. Fotó: Kisalföld-archív

A Cifra Műhely küldetése, hogy a hagyományokat átültesse a mai rohanó világunkba – elsősorban a fiatalok érdeklődését szeretnék felkelteni. A május 31-i ifjúsági múltidéző és kézműves foglalkozásokon az érdeklődők a tánctanulás mellett maguk is kézbe vehetik a tradicionális hangszereket és meg is szólaltathatják azokat. 

A gitármuzsika reneszánsza az MMA-val 

 A Magyar Művészeti Akadémia Győri Munkacsoportja sok szeretettel várja az érdeklődőket saját szervezésű ingyenes művészeti eseményére. A Győrből induló DuoCorde június 5-én, csütörtökön 18 órakor mutatkozik be az Apátúr-ház barokk termében. A gitárduót még 2017-ben Roth Ede két növendéke alapította a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Karán. Szűcs Renáta és Szeghy Eszter repertoárját a műfaji sokszínűség jellemzi, a barokktól a magyar kortársig, spanyol és latin-amerikai zenéket adnak elő, eredetileg két gitárra írt műveket, illetve saját átiratokat. A koncertet megelőzően köszöntőt mond Kiss János, az MMA alelnöke.  

Szűcs Renáta és Szeghy Eszter (fotó: DuoCorde hivatalos oldal)  

Pünkösdi improvizációk 

Az ünnepi hosszú hétvégére kiváló programot kínál az Őrhegy udvarház az MMA támogatásával. Pünkösdi improvizációk 3. címmel rendezik meg Ravazdon az összművészeti fesztivált június 4-9-ig. 

Hogy mi vár az érdeklődőkre? Zene minden mennyiségben – a fellépő művészek névsora impozáns: 

  • Jordan & Poindexter, 
  • Montanaro, 
  • Móser Ádám és Ajtai Péter, 
  • valamint Grencsó István, 
  • Geröly Tamás, 
  • Porteleki Áron és még sokan mások…

Emellett főszerepet kap a képzőművészet, a táncház és további bőséges gyermekprogramok óriásbábokkal és improvizációval fűszerezve. Az Őrhegyi együttlét – Pünkösdi Improvizációk 3. eseménysorozat záróakkordja Kézdy Luca hegedű- és képzőművész Unseen  Landscapes című kiállításának finisszázsa lesz. Az alkotó az MMA által támogatott izgalmas tárlatát hosszabb koncerttel zárja  az Őrhegy Udvarházban június 8-án. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában