2025.04.22. 09:08
Nagyszerű programokkal érkezik az Öt Templom Fesztivál Győrbe
Győr-Újváros egymás után sorjázó templomai nemcsak a békés egymás mellett élés és a kultúrák és vallások közötti párbeszéd jó példájával járnak elöl évszázadok óta, de mára a közösen szervezett fesztiváljuk is követendő példa lett.
2005-ben keresték meg először a Győr-újvárosi gyülekezeteket a fesztivál szervezői a rendezvény ötletével. Az öt felekezet vezetője nyitottan és szeretettel fogadta az akkor még példa nélküli ötletet: templomterekben zajló művészeti fesztivált. Azóta minden tavasszal házigazdaként nyitják meg templomajtóikat - felekezeti hovatartozástól függetlenül - a közönség és a programok előtt. A lényeg a párbeszéd, és ez az együttműködés húsz éve működik példásan és valóban példát mutatva, bátorságot adva másoknak is.

Fotó: Öt Templom Fesztivál
Annyi út vezet a Jóistenhez, ahány ember él a Földön.
- választották első műsorfüzetük jelmondatául, 2006 őszén a szervezők. A fesztivál azóta átkerült tavaszra, - hiszen öt évvel később Öt Templom Advent címmel második fesztiváljukat is elindították - de az Öt Templom Fesztivál tematikája és programstruktúrája a kezdetektől változatlan. Öt nap, öt templom egy fesztivál.
Koncertek, szakrális színházi előadások, helytörténeti és vallástörténeti túrák és kiállítások alkotják a változatos programot, amelyek helyszíne és középpontja idén is, ahogy minden alkalommal az öt újvárosi templom.
Ezen a fesztiválon nincs sör, nincs virsli, de van valamiféle spirituális hangulat és áhitat,és rengeteg ismerkedés a másik ember hitével és szeretetével.
- vallják a fesztivált megvalósító Karzat Színház munkatársai, és ennek a nyitott és termékeny párbeszédnek a szem előtt tartásával válogatják évről évre érzékeny, minőségi és bátor programjukat, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak vallási hovatartozástól függetlenül.
Idén is lesznek visszatérő művészek, mint Vecsei H. Miklós, Balla Gergely vagy Seres Tamás, akik időről időre elhozzák legújabb előadásaikat első vidéki és főleg első templomi bemutatóként. De először játszik majd templomban az idén 25. éves Hiperkarma zenekar, Frenk, és a budapesti underground zenei szféra egyik legfrissebb magyar hangja, a Henri Gonzo és a Papírsárkányok is.
Ezekért a különlegesen összeállított koncertekért érdemes elindulni az ország távolabbi pontjáról is. A szervezők és a jelenlévő közönség tapasztalata szerint, a különleges templomi tér és atmoszféra mindig varázslatos hangulatot teremt ami egyszeri és megismételhetetlen.
A fesztivál külföldi meghívott fellépői egyetlen koncertre érkeznek Magyarországra. Miattuk is lehet irigyelni a győrieket, vagy érdemes inkább bőröndöt ragadni, és mindjárt több napra érkezni. Először lép fel Magyarországon a cseh származású, énekes multiinstrumentalista művész Barbora Xu, aki Finnországból érkezik május 9-én esti koncertjére. 10-én szombaton a szerb és bosnyák származású duó, Almir Mešković és Daniel Lazar egyenesen Norvégiából jön egyetlen koncertre. Ahogy a fesztivál világhírű sztárja Elisabeth Leonskaja is, aki egyetlen estére utazik Győrbe Bécsből, hogy a Budapestről induló Berecz Mihállyal félúton koncertezzen közös londoni és lübecki koncertjük előtt.
A szervezők azt ígérik, hogy nem csak az estéket de a napközbeni üres órákat is megtöltik látni-, hallani- és befogadnivaló különleges programokkal. Lesznek templomtörténeti túrák, zeneiskolai koncertek, kiállítások, mindenki előtt nyitott zenei workshop és alkalmi zenei szolgálatokkal kiegészített ünnepi szertartások. Hiszen a 20. Öt Templom Fesztivál valóban ünnep a szervezők, a házigazda gyülekezetek és a kitartó törzsközönség közös ünnepe ahová minden új érdeklődőt szeretettel és nyitott templomajtókkal várnak május 8. és 12. között Győrben, egy utca öt templomában.
Részletes program ITT>>, jegyeket pedig ITT>> tudnak vásárolni.