Turizmus

2025.03.23. 15:00

Óvári Vár: ahol a legenda szerint a Hunyadiak is raboskodtak - fotók

Néhány éve újították fel Mosonmagyaróvár egyik büszkeségét, a várat és környékét, mely több, mint kétszáz éve a tudás otthona. Megnyíltak az óvári vár kapui is a látogatók előtt: a Vár-tónál sétálhatunk, majd a kiállítótérben betekinthetünk a több évszázados épület múltjába is, és végezetül egy kávéval frissülhetünk fel.

Talán kevesen tudják, a mosonmagyaróvári vár az egyetlen olyan várépület hazánkban, amely több, mint 200 éve a tudomány és az agrárfelsőoktatás szolgálatában áll. Többek között ez is kiderül az óvári vár falai között látogatható kiállításon, amely három különböző témában tárja fel az ehhez hasonló izgalmas információkat!

óvári vár
Az óvári vár Mosonmagyaróvár egyik emblematikus épülete.
Fotó: Kerekes István

Az óvári vár kiállításokkal várja az érdeklődőket

Bemutatják az Alma Mater mindennapjait, az Óvári Vár történetét, valamint a mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatás és az intézmény történetét interaktív tablókon keresztül.

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán működő képzések, tanulmányi egységek ismertetése mellett a közelmúltban végzett hallgatókkal készült interjúk fogadják az érdeklődőket.

Az egykori nádori teremben a korábbi várurak története mellett megtudhatjuk többek között azt is, hogyan kötődik Hunyadi Mátyás és a Szent Korona Óvárhoz. A Habsburg család óvári ága is kiemelt figyelmet kapott a kiállításon.

Az alapító Wittmann Antal életén és működésén át mutatják be az intézmény történetét, majd a nagy tanári kar munkásságát. A kiállítás kitér az egykori kivételes hallgatók széles körben elért eredményeire és a máig élő, sokszínű gazdászhagyományokra is.

Nyitvatartás:

Vasárnap-hétfő: zárva
Kedd-szombat: 10:00-17:00

Jegyárak:

Teljesárú: 3.000 Ft/fő
Kedvezményes (50%)*: 1.500 Ft/fő
Csoportos kedvezményes jegy (10 fő felett): 1.000 Ft/fő
Csoportos felnőttjegy (10 fő felett): 2.000 Ft/fő
Tárlatvezetés: 10.000 Ft/csoport
Hangos vezető bérleti díja: 1.000 Ft

Bővebb információk ITT>>

Strauss-kávézó

Akár a kiállításra érkezünk, akár csak a vár környékén járunk, mindenképp látogassuk meg a kávézót, és ismerjük meg, hogyan kötődik ifjabb Johann Strauss Mosonmagyaróvárhoz. 

Nyitvatartás:

Hétfő-Szombat: 07:30-15:30
Vasárnap: zárva

A vársétányon is a múltba kalauzolnak

A vár körül található vársétány a kiállítótér meghosszabbított kezeként működik. Az itt található tablókon az Alma Materből indult világhírű személyek életútjába nyerhetünk betekintést.

Várkapitány-épület: látogatóközponttal és könyvtárral

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kampuszán, a várkapitány-épületben kapott helyet a szigetközi értékeket bemutató Insula Magna látogatóközpont. 

A létesítményben nyílt meg az Egyetemi Könyvtár és Levéltár tagkönyvtára is, amely nyilvános felsőoktatási és szakkönyvtár, így az egyetemi polgárokon kívül a külsős olvasók is beiratkozhatnak és használhatják szolgáltatásait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában