2024.12.01. 13:00
Adventi koncertsorozatra indulnak a győri Betyárok
Világjáró zenekar is lesz a 20. ünnepi Mikulásgyár jótékonysági eseményén. December elején indul a Belvárosi Betyárok adventi koncertsorozata.
December 8-án indul a Belvárosi Betyárok adventi koncertsorozata, amely Szekszárdtól Ceglédig tart, igaz, közben több Nyugat-Európai várost is érint a zenekar. A győri trió hazai és határon túli előadásai az ünnepi szezonra is vegyesen kerültek be a naptárba, így három ország közönségének viszik el ünnepi műsorukat.

A csapat egy hete érkezett haza Zágrábból, ahol a legnagyobb horvátországi könyvfesztiválon képviselték Magyarországot, a jövőhéten induló decemberi turnén pedig az Öttevény-Stuttgart-Ingolstadt-Wels-Szekszárd-Budapest-Cegléd vonalon fognak mozogni.
Belvárosi Betyárok a Mikulásgyárban
Ennek keretén belül ott lesznek az ünnepi-, 20. Mikulásgyár jótékonysági rendezvényen is, ahogy az Óbudai Adventen, illetve a stuttgarti Liszt Magyar Intézet szervezésében meghirdetett ünnepi koncerten is.
A Belvárosi Betyárok negyedik nagylemeze 2025-ben jelenik meg, ennek munkálatai mellett utaznak két földrészen Amerikától Szlovéniáig. A zenekar repertoárja mellett az Akusztik Stand Up ünnepi műsora is felcsendül több helyszínen.