2024.08.13. 19:27
Cseh Tamásra, Bakonybél díszpolgárára emlékeznek a Győr-Moson-Sopron melletti településen
Cseh Tamás tiszteletére rendezi meg Bakonybél Önkormányzata immár 10. alkalommal az Énekmondók Emlékezete programot a bakonybéli Szent-kútnál. Idén 15 éve, hogy a bakonyi indián játék kitalálója és haláláig vezetője, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész Bakonybél díszpolgára lett. 15 éve annak, hogy fizikai valójában eltávozott közülünk.

Forrás: Bakonybél Önkormányzata
Az Énekmondók Emlékezete programsorozat 2023 óta egésznapos családi program, amelyen a szervezők – az önkormányzat, a Jó levegőt Alapítvány és a Zöldporta Egyesület – arra törekednek, hogy a művész és az indián közösség által képviselt értékeket, mint a természettisztelet, hagyománytisztelet, bátorság, összetartás, ma élő formájában megjelenítse.
Ezért élvezhetjük a Salföldi Kopjások hagyományőrző lovasbemutatóját, az indián meséket és játékokat ismertető Könyvtárkuckót, a környezetvédelem jegyében zajló kézműves foglalkozásokat, a MárkusZínház bábelőadását, és az este vetítésre kerülő, a PIM Cseh Tamás Archívuma által készített "Mozgó árnyékok és hangok a bakonyi indián első harminc évéből" című filmet.

Forrás: Bakonybél Önkormányzata
A családi program mottója: Légy ma gyerek!
A 16.30 órától kezdődő zenei program középpontjában az énekmondás, a 20. századi krónikás alakja áll. A régizenei hagyományt a Musica Historica Régizene Együttes idézi meg, majd Regős Mátyás és Vértesi Ferenc előadásában a Fedon-dalok mutatják be a csehtamási hagyomány jelenlétét a kortárs zenében.

Forrás: Bakonybél Önkormányzata
Végül a Cseh Tamás - Csengey Dénes szerzőpáros egyetlen közös lemezének, Mélyrepülésnek születését jeleníti meg Tóth András színművész monodrámája, négy zenésztársának, Nánási Attila, Tóth Ábel, Lányi Kristóf, Laczi Sándor kíséretével. A filmvetítés után kerül sor a népszerű tábortűzre, amely mellett Mülhauser Martina énekébe a közönség is rendre bekapcsolódik. A programokat Omász Katalin konferálja.

Forrás: Bakonybél Önkormányzata
Esős időben minden zárt térben megtartható programot megrendeznek a Faluházban (Bakonybél, Pápai utca 7.).
A rendezvény ingyenes.
A program támogatói a Szent Mauríciusz Alapítvány, Guzmics Izidor Egyesület, PIM Cseh Tamás Archívum.