Balladákban meséli el nagyapja történeteit a 17 éves ravazdi lány

– Felső tagozatban, hatodikos koromban kezdtem el írni: egyszerűen jó érzés, tetszik a ritmus, a rím, jó kiadni magamból a dolgokat. Több mint száz verset írtam már. Kiváló eszköz a kamaszkor nehézségeinek feldolgozására, kár, hogy kortársaim közül nem sokan élnek vele – fejtette ki a 17 éves ravazdi Hadarics Fanni Borbála, aki a győri Műhely folyóirat versíró pályázatán ezüst oklevelet kapott, illetve felkérték, hogy júniusban a győri ünnepi könyvhéten olvassa fel verseit. Azt is elmondta, hogy ez a művészeti ág még aligha van veszélyben modern korunkban, mert szerinte a mesterséges intelligencia nem elég fejlett érzelemmel teli versek írására. Író szeretne lenni, magyar–bölcsészetet akar tanulni. Érdekesség, hogy művei egy részének ihletője a nagyapja, Balogh Ernő. 

– A verseim egy része a nagypapa sztorijai alapján születik, akinek rengeteg története van a falubeli emberekről, babonákról. Klasszikus mesélő, szerencsére a közelünkben él. Gyakran köré gyűlnek a gyermekek, unokák egy vasárnapi ebédnél vagy csak egy rövid látogatás idején. Mesél és mesél, én pedig Arany János balladaköltészetéhez hasonlóan papírra vetem – mondta el lapunknak a fiatal lány. 

Az ihlető, a témák adója a nagyapja, Balogh Ernő, aki 1951-ben született, világéletében Ravazdon élt, az ottani termelőszövetkezet egyik vezetője volt. Ismer mindenkit, és szerencsére a memóriája is remek. 

– Azt szoktam mondani, hogy írjuk le, maradjon meg az utókornak, hogy az egész paraszti élet milyen volt a faluban. Szeretünk együtt lenni, szívesen hallgatnak. Minden időszakról tudok mesélni, személyes történeteket, szerelmeket, tragédiákat. Apám része volt a ravazdi 1956-os megmozdulásoknak. Csendőrnek tanult, ebből volt baja később. Az ávósok keresték, emlékszem, mindennap jöttek, felforgatták az egész házat, a púposra vetett ágyakat. Három hónapig uszályon húzta meg magát – emlékezett Balogh Ernő. 

Unoka és nagypapa összefogásából mintegy 20 ballada született eddig. A címek beszédesek, hogy csak néhányat soroljunk: Kijárási tilalom, Aratási bankett, Borlopás, Két orosz katona, Bán Frici és a behajtók. 

– Nemcsak a régmúlt történeteit adom át, hanem a gyakorlati dolgokat, a háztáji tennivalókat, az állatok gondjának viselését is, mert a mai fiataloknak erről nincs tapasztalatuk. Legutóbb azt kérdeztem unokámtól, hogy megírta-e már azt, amikor a ravazdi téesz alakulásakor a tehenek felmásztak a fára. 

Osszuk meg röviden Balogh Ernő eme történetét: Ravazdon 1960-ban alakult a termelőszövetkezet. A paraszttal még bevettették a földet, de aratni már nem arathatott. Egy háznál csak egy marha maradhatott, a fejőstehén, a többit behajtották a téeszbe. Csak azt nem fogták fel az ötlet kidolgozói, hogy a 300–400 marhának rengeteg eleség kell. A parasztok erdeje akkor olyan 50 hektáros terület volt, azt gyorsan bekerítették karámfákkal, oda hajtották be az állatokat. Az a rengeteg marha persze egy hét alatt letarolta. Utána azok kínjukban felmásztak az akácfára, hogy ennivalót találjanak. Az első lábukat felrakták a fára, és az első ágakat megették. Ha minden igaz, a fára mászó tehenek sztorijából is ballada születhet nemsokára.