2023.12.10. 11:01
Átadták a Győri Filharmonikus Zenekar legrangosabb díjait - Pro Orchestra-díj az alapítóknak - fotók
Az idei év mérföldkő a Győri Filharmonikus Zenekar életében. Bőkezű lokálpatriótáknak köszönhetően 2023-ban létrejött a Pro Orchestra Alapítvány, melynek elsődleges feladata az együttes céljainak támogatása. A társulat hálája és megbecsülése jeléül az idei Pro Orchestra-díjakat az alapítóknak, Prof. Dr. Oláh Attilának, Petz Dávidnak és Szekeres Istvánnak ítélte oda, akiket Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója köszöntött a december 9-i „Duo Daniel” című bérletes hangversenyen.
Fotó: © Győri Filharmonikus Zenekar / Mekliz Fotóstúdió
Mint ismert, az együttes 2018-ban ünnepelte hivatásossá válásának 50. évfordulóját. A társulat a jubileumi évben megalapította a Pro Orchestra-díjat azzal a céllal, hogy kifejezze tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek, cégek és közösségek iránt, akik tevékenységükkel, támogatásukkal segítik a zenekar szellemi és anyagi gyarapodását.
Az alapítás évében e kitüntető címet először a főtámogatóknak, Győr városának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (későbbi Kulturális és Innovációs Minisztériumnak), valamint a főszponzornak, az Audi Hungaria Zrt.- nek adományozta. Azt követő évben, 2019-ben dr. Szekeres Tamást, a Széchenyi István Egyetem korábbi rektorát tüntette ki, a társulat munkáját segítő önzetlen és elévülhetetlen erőfeszítéseiért, melyekkel hozzájárult a zenekar hazai és nemzetközi hírnevének öregbítéséhez. Bár az ünnepi eseménysorozatot félbeszakította a 2020-as járványhelyzet, 2021-ben már Vidos Tibor, a Győri Filharmonikus Zenekar kiemelt rendezvényeinek műszaki lebonyolításában végzett önzetlen és magas színvonalú munkájáért vehette át az együttes Pro Orchestra-díját.
Átadták a Győri Filharmonikus Zenekar legrangosabb díjait - Pro Orchestra-díj az alapítóknak
Fotók: © Győri Filharmonikus Zenekar / Mekliz FotóstúdióAz idei év egy újabb fordulópontot hozott a Győri Filharmonikus Zenekar életében, létrejött a Pro Orchestra Alapítvány. A nemes kezdeményezés zenetörténeti jelentőséggel bír, hisz a bőkezű lokálpatrióták, a győri alapító tagok nemcsak anyagilag, de kiállásukkal is markánsan jelzik mind a közönség, mind a város közössége felé, hogy a zenekar értékteremtő munkája támogatásra érdemes. Alapvetés, hogy a fenntartói városi és kormányzati, valamint a főszponzori támogatás mellett, a civil mecenatúrával erősödjön a Győri Filharmonikus Zenekar anyagi bázisa. A kezdő nagy lépés megtörtént, az együttes menedzsmentje bízik abban, hogy az Alapítvány munkáját sokan támogatják. A társulat hálája és megbecsülése jeléül az idei Pro Orchestra-díjakat az alapítók, Prof. Dr. Oláh Attila, Petz Dávid és Szekeres István vehették át a nagy sikerű december 9-i „Duo Daniel” című bérletes hangversenyen. A lokálpatriotizmus meghatározza a Győri Filharmonikus Zenekar hitvallását, így a díj elkészítésére a helyi Hefter Stúdiót kérte fel, üvegplasztikájukat és a bőkezű támogatást méltató oklevelet Fűke Géza igazgató nyújtotta át a három díjazottnak az ünnepi esten.
A Győri Filharmonikus Zenekar legfontosabb célkitűzése megerősíteni a Pro Orchestra Alapítvány működését, valamint bővíteni és erősíteni a társulat működését támogató mecenatúra kört.
A december 9-i koncerten közreműködtek a társulat kiváló szólóklarinétosai, Anderkó Dániel és Daniel Gurfinkel virtuóz játéka Arkady Beryn vezényletével kitörő sikert aratott a Richter Teremben.