Több mint félszáz versenyzőt várnak

2023.06.03. 08:34

Vasárnaptól egy hétig a zenéé a főszerep Mosonmagyaróváron

A Flesch Zenei hét mellett tizennegyedszer ad otthont a Lajta- parti város a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenynek.

Mészely Réka

– A vasárnapi nyitókoncerttel kezdődik az öt év után megszervezett Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny, amelyre 64 1993. június 6. és 2003. június 5. között született fiatal zenészt várunk Európából, de indulhatnak olyan nem európai fiatalok is, akik legalább 2 éves európai zenei tanulmányt igazolnak. A versenykatalógusba hatvanhat versenyző került be huszonhat országból, Európán kívül érkeznek Ázsiából és a tengerentúlról is. Az idei rekordszám lehet – hangsúlyozta érdeklődésünkre Popielek Éva, a szervező Fejes Józsefné Zenei Alapítvány kuratóriumának elnöke. Hozzátette: a vasárnapi koncerten sorsolással dől el az elődöntőn szereplők sorrendje, s ekkor lép majd színpadra az előző verseny harmadik helyezettje, az osztrák Julia Turnovsky a Győri Egyetemi Zenekarral. A háromnapos elődöntőt csütörtökön követi a középdöntő. Pénteken a döntősök gyakorolnak, és a zsűri tagjai mesterkurzust tartanak az érdeklődőknek. Szombat a döntőé, míg vasárnap este 7 órától lesz a gálakoncert és díjátadó a Flesch-központ színháztermében. A gálakoncertet a Bartók rádió élőben közvetíti. A koncertekre a belépés díjtalan, a gálakoncerten való részvétel regisztrációhoz kötött. Bővebb információ a versenyről a fleschviolincompetition.com oldalon található. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában