Összművészeti zarándoklat a várhegyre

2023.06.04. 19:34

A zarándoklat lesz a témája az idei Arcus Temporum művészeti fesztiválnak Pannonhalmán

Az idei Arcus Temporum művészeti fesztivált 19. alkalommal rendezik meg a Pannonhalmi Főapátságban augusztus 25. és 27. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

MTI

A szerzetesközösség azért tartja fontosnak, hogy a jelen kor művészetével párbeszédet folytasson, mert vallja, hogy Isten a kor kultúráján, kérdésfeltevésén, gondjain és félelmein keresztül is szólongatja, és folyamatos változásra hívja az embereket.

A fesztiválnak idei témáját egyrészt az adja, hogy a szerzetesközösség jövőre készül a Bazilika nyolcszáz éves felszentelési évfordulójára. Másrészt Ferenc pápa 2021 és 2024 között közös szinodális útra, azaz közös gondolkodásra hívja meg a katolikusokat, választ keresve arra, hogy hogyan kellene a harmadik évezredben közösségben és párbeszédben élni .

Az idei fesztivál művészeti vezetői Győri Noémi és Madaras Gergely fuvolaművészek lesznek, akik egyedi hangulatú, összművészeti zarándoklatra hívják a közönséget.
Öt koncert csendül majd fel az irodalmi és képzőművészeti programok mellett, amelyek mindegyike a zarándoklat egy-egy állomásához kapcsolódik, Hívás, Elszakadás, Az út, Merengés és Megérkezés címekkel. 

  • A hangversenyek két szerző műveire fókuszálnak: a kortárs észt zeneszerző, Aarvo Pärt, valamint Joseph Haydn kamara-, kórus- és zenekari műveire. A darabokat Fejérvári Zoltán zongoraművész, Rohmann Ditta csellista, Clara Dent-Bogányi oboaművész, Pierre Génisson klarinétművész, Bogányi Bence fagottművész, Szőke Zoltán kürtművész, a Talich Quartet, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Győri Noémi és Madaras Gergely szólaltatják meg.
  • Az irodalmi programok középpontjában Barnás Ferenc író munkái, Bagatell című regényéből készült felolvasószínházi előadás és a szerzővel folytatott beszélgetés áll. 
  • A képzőművészetben pedig a Zarándoklat című időszaki kiállítás fiatal alkotóinak művei, valamint a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak performansza állnak.
  • A spiritualitás területén a bencés szerzetesek beszélgetéseket és imádságokat vezetnek arról gondolkodva, hogy mit jelent zarándokúton lenni. A házigazda idén Bősze Ádám zenetörténész lesz, aki nyolc évig ferences szerzetesként élt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában