Nyári tábor próbával

2023.05.30. 12:43

A tatabányai Galla Színpad és Bábszínház nyáron sem pihen

A Galla Színpad és Bábszínház 2021 januárjában alakult, fiatal koruk ellenére a bemutató előadáson is túl vannak már. A tehetséges és szorgalmas bábjátszókat és tevékenységüket  vezetőjük, Herendi Judit – aki egyúttal a Széchenyi művelődési ház vezetője is – mutatta be.

Kiss T. József

A Galla Bábszínháznak jelenleg tizenöt, 8–14 év közötti növendéke van. Székhelyük a Széchenyi művelődési ház, ahol rendszeresen gyakorolnak, darabokat tanulnak be, de bábokat is készítenek. 
A Galla Színpad és Bábszínház alapítója Herendi Judit, aki korábban maga is amatőr színjátszó körben tevékenykedett a valamikori bányászszínpad tagjaként, majd a Covid-járvány ideje alatt a pápai Pe- gazus Színházban szerzett bábszínházvezetői képesítést, gyakorlatot. 
– A „Bábjátszás és más csodák” elnevezésű sikeres pályázati projektnek köszönhetően egyhetes nyári táborral indítottuk el bábművészeti tevékenységünket. Ezt követően heti rendszerességgel tartottunk próbákat a tatabányai Széchenyi István Művelődési Házban, ahol a bábművészet elméleti és gyakorlati ismereteit sajátították és sajátítják el jelenleg is a tagok. A kis csapat igazi közösséggé vált, talán ennek is köszönhető, hogy minimális a lemorzsolódás. Időközben felnőttek is csatlakoztak a gyermek bábjátszó csoporthoz – fogalmazott Herendi Judit. 
Idén márciusban került sor az első nyilvános szereplé­sükre, melynek alkalmával be­­­mutatták az „Annabella virágai” című darabot, melyet a színház alapítója és vezetője írt, rendezett, és ő készítette el a szövegkönyvet is. A darab megvalósításában szakmai segítséget nyújtott Dékány Tibor amatőr színművész. Az „ Annabella virágai” című darab premierjét három vidéki fellépés követte. A bábszínház továbbra is aktív, rendszeres próbáik mellett a nyáron ismét terveznek nyári tábort, ahol már egy újabb darab kiválasztása, színpadra alkalmazása a cél. 
A közelmúltban nagy megtiszteltetés érte a Galla Színpad és Bábszínház társulatát, amikor meghívást kaptak a veszprémi Bűvös Bábos Fesztiválra, ahol vendégként vettek részt. Reményeik szerint jövőre is aktív részesei lesznek a nagyszabású bábos rendezvénynek. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában