A tehetségkutató új lendületet adott

2023.05.05. 13:32

A Dal - Kevés hiányzott a top 4-hez a tatai Quack-nak

Április 29-én véget ért A Dal 2023 tehetségkutató verseny, amelyen a tatai kötődésű fiatal zenészekből álló együttes, a Quack zenekar is indult és döntőbe jutott. Az „Akkor is” című dalukkal szépen „meneteltek” előre, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a top 4-be kerüljenek.

Kiss T. József

Lőrincz Álmos, a Quack zenekar énekese és szövegírója nyilatkozott. 

A döntőben is helytállt a tatai kötődésű fiatalokból álló Quack zenekar. Fotó: Duna TV

– Hogyan éreztétek magatokat, milyen célkitűzéssel indultatok A Dal 2023 tehetségkutatón? 

– Nagy öröm volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy pár hónappal első nagylemezünk megjelenése után az azon szereplő legfrissebb dalunk, az „Akkor is” bekerült A Dal 2023 top 40-es mezőnyébe – mondta Álmos. 

– Nem voltak nagy elvárásaink, a zene szubjektív műfaj, nem lehet tudni előre, mi fog tetszeni a zsűrinek. Bíztunk benne, hogy minél messzebb juthatunk. A célunk az volt, hogy megmutassuk a valódi énünket a nagyközönségnek, eljátsszuk a dalunkat, ahogy megálmodtuk, minden más zeneileg a mi kreatív döntésünk volt. Az, hogy kétszer is továbbjutottunk, ráadásul a zsűri és a közönség is bizalmat szavazott nekünk, nagy öröm volt számunkra. A döntőben már csak egy célunk volt: minél inkább élvezni a lehetőséget, hogy szimfonikus zenekarral együtt zenélhetünk egy ország szeme láttára. 
Megfordult a fejükben, hogy kitől kaphatnak pontot, mi lenne, ha... De amint előadták a dalukat, mindannyiukat nyugodtság fogta el.

– Megkönnyebbültünk, hogy a legnagyobb szabású változatunkat is sikerült úgy elmuzsikálni, ahogy szerettük volna. A pontozásnál reménykedtünk, hogy bejuthatunk a legjobb 4-be, tudtuk volna mire költeni a nagyobb összeget, de nem éreztem a csapaton, hogy izgultunk volna. A zsűri pontszámai alapján 5. helyen végeztünk, egy versenyen, amin januárban több mint 400 dal indult el. Közel voltunk, de sajnos lecsúsztunk a top 4-ről, ott már a közönség ránk nem szavazhatott. Úgy gondolom, remek előadók, remek dalok hangzottak el, nincs miért szégyenkeznünk, gratulálunk a többi versenyzőnek és a győztes csapatnak. Jó volt megismerni ennyi jó zenészt és remek embert, jól éreztük magunkat a versenytársakkal és a stábbal egyaránt, reméljük, lesz még lehetőségünk együtt dolgozni a jövőben. Nem állunk meg, adott némi lendületet a műsor, és megerősítette a csapatban az összetartást és az elhivatottságot. Koncertezünk, amennyit csak tudunk, ezeken már új dalainkat is hallhatja a közönség. Hamarosan új Quackoustic-dallal érkezünk, melynek címe „Baj van, babám”. Ha minden jól megy, nyár elejére nyári slágert is csinálunk, keret az most talán lesz rá – tette még hozzá Lőrincz Álmos. 

A zsűri döntése alapján végül az erdélyi Titán együttes „Éjféli járat” című szerzeménye lett az év magyar dala. Övék lett a tízmillió forint értékű főnyeremény, amit zenei fejlesztésekre fordíthatnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában