2023.05.28. 11:20
100 éve született Földes Gábor, a győri Kisfaludy Színház rendezője
1923.május 31-én látta meg a napvilágot egy újpesti kispolgári zsidó családban Földes Gábor, a győri Kisfaludy Színház rendezője, az 1956-os forradalom mártírja.
Gyerekkora egy részét Mosonmagyaróváron és Hévízen töltötte. 1941-ben a keszthelyi premontrei gimnáziumban érettségizett. A zsidótörvények miatt azonban elsőre nem vették fel a Színművészeti Akadémiára, ezért egy fővárosi nyomdában helyezkedett el betűszedőként. A nyilas uralom alatt családjával bujkálni kényszerült, majd egy svájci védlevélnek köszönhetően a deportálást is sikerült elkerülniük. A II. világháborút követően újra felvételizett a színművészetire, és ezúttal – természetesen hithű kommunistaként – már sikerrel is járt. Diplomáját rendezői szakon szerezte, amellyel rövid időre a Magyar Néphadsereg Színházában, majd a Bányász Színházban tudott elhelyezkedni. Házasságkötése után költözött Győrbe, ahol megpályázta a Kisfaludy Színház főrendezői állását. Nagy Imre reformpolitikájának elkötelezett támogatójaként 1956-ban részt vett Rajk László újratemetésén és megalakította a győri Petőfi Kört.

A forradalom kitörését követően október 25-én Földes is részt vett a győri tüntetésen, ahol hitet tett Nagy Imre és politikája mellett, követelte a szovjet csapatok azonnali kivonását és elszavalta a Talpra magyart. Ugyanakkor a forradalom tisztaságára hivatkozva igyekezett megakadályozni a vérontást és lecsillapítani a bosszúra szomjazó tömeget. Másnap részt vett a Szigethy Attila vezette Győri Nemzeti Tanács megalakításában, amiben őt tették meg az értelmiségi tanács elnökének.
Feladatát komolyan vette. Amikor egy szimpátiatüntetést szervezett, úgy állította sorba az azon résztvevőket, mint egy színházi próbán, és a kelléktárból hozatott zászlókat. A mosonmagyaróvári sortűz után őt küldték a helyszínre a helyzet konszolidálására, és bár mindent megtett a cél érdekében, az elszabaduló indulatok később mégis egy katonatiszt halálát eredményezték. Ezért később őt vonták felelősségre. Október 28-án Földes egy szélsőjobboldali tüntetés hatására lemondott ugyan a pozíciójáról, a november 4-i szovjet bevonulás után mégis bűnbakot akartak csinálni belőle.
Többször is behívták kihallgatni, de 1957 folyamán még engedték dolgozni, és több előadást is rendezhetett. Május elején azonban a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettével és gyilkosságra való felbujtással vádolva letartóztatták, majd halálra ítélték. Annak ellenére, hogy sok befolyásos ember állt ki mellette, nem kért kegyelmet, de nem is részesült benne. Utolsó beszélőjén egy Hamlet-kötetet kért a húgától.
A világtól egy Adyidézettel búcsúzott, majd 1958. január 15-én hajnalban a felesége által kötött zöld pulóverben vezették a bitófa alá. Utolsó szavaival a nemzetközi munkásmozgalmat, Lenint, Nagy Imrét és a szabad, független Magyarországot éltette.
Győri kultúrbulvár
- Győri Kultúrbulvár - Peresznyén telepedett le Berchtold Lipót a Monarchia külügyminisztere
- Győri Kultúrbulvár - Kakasszóra: 425 éve hódították vissza a győri várat a töröktől
- Győri kultúrbulvár - Mária Terézia királynő kiváltságlevelet adományozott Győrnek
- A rendíthetetlen rendőr - 140 éve halt meg Győrbeni a város nagy tiszteletnek örvendő főkapitánya, Szauter Ferenc
- 1442. december 13-án kötötték meg a győri békét, de volt itt minden: elásott korona, eladott és kifosztott város