A Dal 2023

2023.04.20. 09:31

Továbbjutott a Quack együttes - Irány a döntő!

Az elmúlt hétvégén A Dal 2023 első elődöntőjéből a közönség vitte tovább a tatai Quack zenekart. A csapat örömmámorban úszott, nagyon hálásak a tatai, tatabányai, illetve Komárom-Esztergom vármegyei rajongóiknak is. Április 29-én a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közösen adják elő az Akkor is című szerzeményt az MTVA stúdiójában.

kisalfold.hu

A döntőbe jutásért 10 dal versenyzett, ezúttal akusztikus változatokkal. A Quack nyolcadikként lépett A Dal színpadára és hatalmas ovációt kapott a stúdió közönségétől. A zsűri a hangszeres játékot, a bátor hangszerelést és a színpadi jelenlétet emelte ki leginkább a dal elhangzása után. 

„Nagyon jól áll nektek a szving. Halál lazán muzsikáltok, ez az egészséges szemtelenség az egész bandában benne van” – mondta értékelésében Ferenczi György zsűritag, aki többek között méltatta Álmos kiállását és az egyéni zenei mozzanatokat. 

FODOR Imre
Az elődöntő után a Quack csapata örömmámorban úszott. Fotó: Duna TV
Fotós: Kovács Attila

„Hosszú nap volt, nekem szinte alig volt energiám izgulni a végén. Nagyon erős volt a mezőny és szoros a verseny, kicsivel csúsztunk le az automatikus továbbjutásról. Annak viszont örültünk, hogy az előző adáshoz képest növeltük a szakmai pontjaink számát” – nyilatkozta Lőrincz Álmos. 

A zsűri összességében 36 ponttal jutalmazta az „Akkor is” akusztikus változatát, ezzel megosztott 4. helyen végzett a csapat az elődöntőben. A zsűri által Szekeres András, Panka és Kristóf, valamint a Titán jutottak a döntőbe. 

A Dal tehetségkutató döntőjének időpontja április 29., szombat, 19.35 a Duna TV-n. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában